Színházi előadás a lét nagy kérdéseiről Marosvásárhelyen

Samuel Beckett A játszma vége című drámáját Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában, Tompa Gábor rendezésében mutatja be a társulat május 13-án, péntek este 7 órától a színház nagytermében stúdiókörülmények között. A beharangozó sajtótájékoztatón jelen volt a rendező, a dramaturg, Visky András, a segédrendező Nagy Botond, a díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit, valamint a darabban játszó négy színész közül Bíró József, Bartha László Zsolt és Makra Lajos – akiket a társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila faggatott. Tompa Gábort Beckettről kérdezte, és hogy kinek szólnak a darabjai.

Röviden nem lehet ezt megválaszolni, ellenben a sepsiszentgyörgyi előadás fogadtatását hozta fel példának a rendező, a Godot-ra várva című darabot 34 alkalommal játszotta a társulat, majdnem mindig telt házzal. Tehát Beckett a mai 60-as és 70-es éveikben járó színházlátogatóknak szól, csakhogy kimaradt a közönség életéből, ezért az kevésbé érti. Beckett a 20. században azért fontos, mert a második világháború után már nem lehet hagyományos módon drámát írni, kultúráról beszélni, a megtörtént események révén sok minden megváltozott, elveszítette a jelentőségét – mondta Tompa Gábor, hozzátéve, hogy Beckett a létezés olyan alapkérdéseit fogalmazza meg, hogy egyáltalán lát-e valaki bennünket, létezünk-e, a meghalás, a méltóságos meghalás gondolata foglalkoztatja, a félelem a fizikai és szellemi leépüléstől.

Négy szereplő játszik egy zárt térben, mintha börtönben játszódna az egész, egyik egy tolószékben ül, ami egy trónusra emlékeztet, kettő egy kukában, és egy mozog, de leülni nem tud. Visky András szerint egy ilyen előadás után nem az a jó kérdés, ami a nézőben megfogalmazódhat, hogy mi történt, vagy mi nem történt, hanem az, hogy mit élt át. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Beckettet játszani, a dramaturg azt válaszolta, nem lehet. Olyan kísérlet ez, amikor a nézőnek nem adnak semmit, mégis mindent odaadnak neki, ami van.

„Lehetetlen A játszma végét játszani, borzalmas teher van a színészek vállán” – tette hozzá Visky, akit Makra Lajos is megerősített. Elmondta, mennyire tanácstalanul áll a feladat előtt, a figura megvalósíthatósága komoly erőfeszítést jelent, egyetlen támasza a rendező és a dramaturg, akik tapasztaltak már a Beckett-darabok színrevitelében.