A napokban ismét több kiadványát mutatja be az érdeklődőknek a Váradi Péter Pál–Lőwei Lilla szerzőpáros. Maros, Hargita és Kovászna megyékben egyaránt megismerkedhetnek az olvasók, érdeklődők a művekkel.
2011. október 30., 09:522011. október 30., 09:52
2011. október 30., 10:532011. október 30., 10:53
Az Erdély – Székelyföld sorozat keretében ezúttal a Marosszéki Mezőség, valamint a Szavak vándorköszörűse – Kányádi Sándor című albumokat hozzák, továbbá a Híres székelyek című díszdobozt és a Székelyföldi pillantakok – 2012 című falinaptárat. Szomabaton Marossárpatakon már közelebb kerülhettek a könyvekhez, vasárnap Mezőbándon és Marosvásárhelyen (a Vártemplomban), október 31-én, hétfőn Mezőpanitban és Nyárádszeredában, november 3-án, csütörtökön ismét Marosvásárhelyen (a Bernády Házban), november 4-én Gyergyóremetén, november 5-én Szovátán, 6-án pedig Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak a szerzővel az érdeklődők.
„Lankás domboldalak, széles hegyhátak jellemzőek a tájra, több szakadékos, meredek lejtővel. Egykor erdőkkel borított terület volt, de az erdők jelentős részét kiirtották, s szántóként vagy legelőként használják.(…) Sokan aggódtak – aggódnak a Mezőségért, a földrajzi tájért, a suvadásos dombokért, a fogyatkozó tavakért, a „Holt-tengerért”, a sártengerért, a gondtengerért: a tájegység népeiért. Messzire elhangzott Makkai Sándor jajkiáltása, Sütő András gyönyörű vallomása a szegény, de kedves vidékért. Kövesdi Kis Ferenc – aki oly sokszor elmerült a sárban gyűjtőmunkája közben – „riadóra” szólaltatta meg a harangot. A megmaradás hitének ébrentartása volt Wass Albert írásainak célja is” – olvashatjuk az új albumról.
A kiadványok mindenike a jelzett helyszíneken kedvezményes áron vásárolható meg.
szóljon hozzá!