Kihívást jelent az új társulat

A Vőlegény című produkció egyik próbája előtt találkoztunk Sándor Annával és Kányádi Szilárddal.  Mint kiderült, Anna sepsiszentgyörgyi születésű, és noha matematika-informatika szakon végezte a középiskolai tanulmányait, négy évig az Osonó Színházműhely tagjaként tevékenykedett, amely meghatározó volt abban, hogy színművészeti szakra felvételizzen.

„Az Osonó hatására egyértelmű volt, hogy a színház fele fogok kacsintgatni. Jó iskola volt abból a szempontból is, hogy ott megtanultuk, mit jelent, hogy mi szereljük be a díszletet, készítjük elő a saját kellékeinket. Ezzel a kis batyuval érkeztem Marosvásárhelyre, ahol megint csak egy nagyon jó csapatnak lettem a része, és ahol kölcsönösen tudtunk tanulni egymástól. Zalányi Gyula, majd Patkó Éva volt az osztályvezetőnk.”

Az ifjú színésznövendék már harmadéven leszerződött a szatmári színházhoz, úgy ingázott a két város között. „Szilárddal együtt kerültünk Szatmárra, akkor volt ott »vérfrissítés«, sok fiatal került velünk együtt oda. A közönségünk nagyon hálás volt, nagyon jó feladatokat kaptunk a négy év alatt, amíg ott voltunk, mondhatni végigdolgoztuk ezt az időszakot. Egyik produkció jött a másik után.”

Kányádi Szilárd Székelyudvarhelyen született, ő is egy diákszínjátszó kör tagja volt középiskolás korában, amelyet Sarkadi Zoltán és P. Fincziski Andrea vezetett. Mint mesélte, a  színészképzés számára Békéscsabán kezdődött, ott tanult színészmesterséget 2002 és 2006 között Kovács Edit és Jancsik Ferenc vezetésével. Ezt követően egy évet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészeként dolgozott, egy idő után azonban úgy érezte, számára ez nem elég. Régi dédelgetett vágya volt, hogy kipróbálja magát a rendezés terén, és erre lehetőséget is kapott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.

„Aztán öt év után eljutottam oda, hogy inkább színész leszek. De amikor leszerződtem Szatmárra, Bessenyei Gedő István és az édesapja meghívására jöttek olyan feladatok is, amelyek mindenféleképpen rendezői feladatok voltak. Akkor kezdett bennem is összeállni egyfajta egyensúly ezzel kapcsolatban, hogy amíg működik, hogy játszom is és rendezek is, addig mindenféleképpen így szeretném tartani.”

A két új, játékszínes színész elmondta, noha szép éveket töltöttek a szatmári színháznál, egy idő után megfogalmazódott bennük, hogy közelebb szeretnének költözni a szülővárosukhoz. „Mindketten székely emberek vagyunk, és ez nekünk az itthon. És amikor megszületett bennünk a döntés, hogy lépünk, felhívott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója, hogy lenne egy ajánlata számunkra. Kapva kaptunk az alkalmon, mert egybevágott az elképzeléseinkkel” – magyarázta Sándor Anna.

Úgy vélik, egészséges az, ha egy színész időről időre társulatot vált, vagy más társulatnál vállal – akár egy előadás erejéig is – szerepet. „Más mérce szerint kell dolgozni, teljesen más környezetben, nincs meg a kényelem. Egy másik társulattal másfajta nehézségekkel, örömökkel találkozunk, ezek mind arra sarkallják az embert, hogy átértékelje, hogy mit ér az, amit csinál, mekkora a súlya és egyáltalán működik-e máshol is szakmailag” – fogalmazott Szilárd.

Anna hozzátette, ehhez nem feltétlenül kell a társulatváltás. „El tudom képzelni, hogy egy színész akár húsz-harminc éven keresztül egy társulat tagja legyen, de ehhez kell egy olyan közeg, amely önmagában is meg tud újulni. De általában annyira le van terhelve a színész – főleg kisebb társulatoknál –, hogy nincs ideje más felé nézni. Nem feltétlenül szakmailag, hanem olyan értelemben is, hogy kikapcsolódjon, elolvasson egy könyvet, vagy a film világa fele nyisson. Nem kell feltétlenül elmenni más társulatba dolgozni, de legyen meg a feltöltődés lehetősége. Nekünk most itt Csíkban minden új, a kollégák, a nézők, és ez abszolút kihívás, új impulzust ad a munkánknak.”

Kérdésünkre, hogy mennyire ismerik a Csíki Játékszín eddigi tevékenységét, elmondták, a társulatot ismerik, de nem sok csíkszeredai előadást láttak az utóbbi években. Ha nagy ritkán Szatmárról hazajöttek, végiglátogatták a székelyföldi színházakat. „Rengeteget meséltek a szatmári idősebb színészkollégák arról az időszakról, amikor alakult a Csíki Játékszín, hogy mennyit ingáztak, és hozták az előadásokat, aztán hogy ez hogyan alakult az idők során, és szűntek meg a szatmári vendégszereplések, és hogyan stabilizálódott a társulat itt is. Ilyen szempontból ismerjük a Csíki Játékszín fejlődéstörténetét. De amikor itt jártunk egy-egy előadást megnézni, azt láttuk – és ez sokat nyomott a latban a meghívás mellett – , hogy Csíkszeredában lüktető élet, pezsgés van, zajlanak az események kulturális és mindenféle téren” – mondta Szilárd. Anna szerint Szatmárról is úgy látszott, hogy itt egy összetartó társulat, jó csapat van.

Sándor Annát a csíkszeredai közönség a Vőlegény című, a színház idei első bemutatóján láthatja, a vőlegény menyasszonyaként. Úgy véli, nehéz feladat, kihívás. Kányádi Szilárd A csodálatos esernyő című mesejátékban mutatkozik be Csíkszeredában, addig Pécsett rendez a Jannus Egyetemi Színpadnál egy Kőműves Kelemen-előadást. Azt is elárulta, hogy az idei évadban színészként működik a társulatnál, de „benne van a pakliban”, hogy a következő évadokban rendezni is fog itt.