Ifjúsági központ és galéria gabonatárházból

Két hónapja még megvalósíthatatlannak tűnt, hogy a megyeszékhely fogadja az I. Székelyföldi Grafikai Biennále 245 alkotásból álló tárlatát. Egy kis ötletességgel és önkéntességgel, egy addig kihasználatlan felületen, minimális befektetéssel, mindössze egy hét alatt kiállítófelületet hoztak létre.

Amint Bíró Albintól, az ingatlant bérlő vállalkozótól megtudtuk, a magtárat a kicsi magyar világban, pontosabban 1942-ben építették. Azóta sok minden megváltozott, egyrészt a tárolási kapacitása a mai szemmel nézve csekély, továbbá a közvetlen környéken nem is folyik intenzív gabonatermesztés, ezért megváltoztatták az épület funkcióját is.

Azért gondosan felújították és megőrizték a régi gépeket, így az épület ipari múzeumként is szolgál. A működtető azt is elárulta, hogy gazdasági szempontból nézve az ingatlant nem érdemes sem kereskedelmi felületként, sem lerakatként használni, hiszen hasonló funkciójú létesítmények tucatjával működnek már Csíkszeredában.

Bíró Albin szerint kettős célt is szolgálhat az ingatlan. Egyrészt rekreációs, vagyis kikapcsolódást nyújtó központként hasznosíthatják a helyi fiatalok, másfelől a turisták is látogathatják a galériát és az ipari múzeumot.

Az első lépések már tavaly megtörténtek, a földszinten és a pincében mászófalat létesítettek, az udvaron pedig skate-park is épült az extrém sportok kedvelőinek. Az újonnan megnyílt galéria elsősorban a pályakezdő ifjabb alkotóknak nyújt bemutatkozási lehetőséget, a működtető szavaival élve, talán, így itthon tudják tartani a fiatalabb nemzedéket, mivel tartalmas kikapcsolódást és alkotási lehetőséget biztosíta számukra, kivándorlásukat valamelyest fékezni lehet.

Visszatérve a turistákhoz, a galéria megalakításával párhuzamosan a legfelső emeletet is rendbe tették, így az épület kilátóként is működik.

Megér egy kis lépcsőmászást az újdonsült képtár megtekintése. A lépcsőház falain már falfirkákat, kollázsokat, leegyszerűsített kortárs vizuális eszközökkel megfogalmazott, mai üzeneteket talál a figyelmes szemlélődő. A negyedik és ötödik emeleten pedig a kortárs grafikáról kapunk részletes keresztmetszetet.

„Seregszemlét látunk, tizenegy országból beküldött, zsűri által kiválogatott, összesen 245 hagyományos és kísérleti grafikát, a seregszemle azonban nem jelent teljességet, nem mindenre kiterjedő, még székelyföldi viszonylatban sem, de nagyon gazdag. Szakmai perspektívából nézve, kételyeink lehetnek az ilyen méretű felsorakoztatáson, mert így elvész az egység, amit kapunk, nem mindig könnyen megemészthető sokféleséget, ízléskülönbségeket tükröz. A horizont viszont kitágul. A nagyközönség számára különösen. Eddig ismeretlen értékek tűnnek fel, idegennek tetsző grafikai beszédmódok kerülnek jól ismertek mellé, konfrontálódnak egymással, ezáltal hangsúlyok változnak, minőségek árnyalódnak. Szeretünk grafikai hagyományainkról beszélni, velük büszkélkedni, azok továbbéltetése azonban a jelen művészeinek, és legalább annyira a művészet szervező erőinek, kurátorainak a felelőssége és azt hiszem, kötelessége is” – emelte ki megnyitóbeszédében Túros Eszter művészettörténész, aki különben Bíró Albin megbízottja, hogy képzőművészeti szempontból életet leheljen az ingatlanba.

Az egykori silóban helyet kapó tárlat szeptember 12-ig naponta – hétfő kivételével – 12 és 16 óra között látogatható.

A gabonatárház története

Daczó Katalin kollégánk Szabó Dezsővel, a silót tervező építőmester fiával beszélgetett. Szabó Dezső úgy emlékszik, hogy az édesapja által épített hétszintes gabonatárház, amelyet kétszintes torony magasított, a maga korában a legmagasabb épület volt a városban. A toronyban voltak a Németországból hozott gépi szerkezetek: felvonó, elevátor, zsákcsúszda.

Az elevátor úgy működött, hogy a vagonból a rámpán levő aknába beleseperték, beletolták a gabonát, az lejutott az alagsorba, s onnan az elevátor csigaszerűen felvitte, amelyik emeletre kellett: búzának, árpának, rozsnak, kukoricának, mindeniknek külön emelete volt. Fordított irányban pedig: az emeleten megrakták a zsákot, amely a csúszdán spirálisan lecsúszott a földszintre, s onnan az épület egyik vagy másik oldalán autóra, szekérre, illetőleg vagonra pakolták. Az épületben csak teherfelvonó volt, személyszállításra nem volt alkalmas. Kézi csörlővel húzták fel és eresztették le.

Az alaposan elkészített tervekben a vízvezeték és a kanalizálás is szerepelt, ami talán most is ott van, mert bele van építve az épületbe, de Csíkszeredának akkor nem volt sem vízvezetéke, sem kanalizálása, úgy, hogy nem tudták csatlakoztatni semmihez.