
Fotó: Veres Nándor
A veszprémi Petőfi Színház vendégszerepel Csíkszeredában április 20-án a Szakszervezetek Művelődési Házában. Örkény István Kulcskeresők című darabját Kéri Kitty állította színpadra, a szereplők között pedig a csíkszeredai származású Keresztes Gábor színművészt is megtaláljuk, aki a darabban Benedek urat, a gázszerelőt alakítja.
2016. április 15., 11:032016. április 15., 11:03
– Huszonkét éve van a színészi pályán. Mindig is erre készült?
– Gyerekkorom óta készültem erre a pályára, volt, amikor elbizonytalanodtam, de középiskolás éveim alatt megerősödött bennem az elhatározás, hogy színész szeretnék lenni. Érettségi után a marosvásárhelyi Kincses Elemér drámaíró, rendező meghallgatott, és azzal biztatott, hogy érdemes ez irányban gondolkodnom. Aztán Ferencz Gabriella gimnáziumi osztálytársammal felvételt nyertünk egy budapesti színiakadémiára. Budapest számomra nagyon vonzó volt akkor is és ma is. Most ott élek. Véleményem szerint Európa egyik legszebb városa, mindig csodálattal töltenek el a régi polgári épületek és ezek hangulata. Viszont annak idején, 22 évvel ezelőtt nem volt egyértelmű, hogy ott is maradok. Aztán egyszer egy kolléganőmet elkísértem a veszprémi színházba egy meghallgatásra, és ott meggyőztek, hogy jelentkezzek én is. Ezekután a kolléganőmmel előadtunk egy közös jelenetet, másnap felhívtak, hogy felvételt nyertem a színházba. Így kerültem Veszprémbe, és az eltelt évek alatt rengeteg szerepet volt szerencsém eljátszani.
– Szakmai szempontból mi jelent az ön számára kihívást?
– Az, ha olyan feladattal kell megbirkózzak, amely távol áll tőlem karakterben. Mindenkinek az áll jó, amilyen, de ezen belül bizony sokféle szerepet kell egy színésznek alakítania és megformálnia. Kihívás, amikor egy tőlem teljesen idegen karaktert formálok meg úgy, hogy az hiteles legyen a nézők számára.
– Örkény egyik darabját hozzák Csíkszeredába, a Kulcskeresőket.
– Ez Örkénynek egy nagyon értékes darabja. Hétköznapi dolgokat mutat be nagyon jó humorral. A szereplők egy zárt térben bennragadt kulcskeresők, akik küzdenek a saját félelmeikkel, és próbálják megfejteni érzelmeiket, miközben teszik a dolgukat úgy, hogy nem néznek szembe a valós problémákkal. Ebben a térben egy olyan szereplőt alakítok, aki próbálja megszerelni az ajtót, de kevés sikerrel. Ugyanakkor az előadás nagyon szórakoztató.
– Milyen gondolatokkal készül az első csíkszeredai fellépésére?
– Bevallom, izgalom és kíváncsiság is van bennem, hogy szülővárosomban is megmutathatom magam, hisz eddig még nem volt rá alkalmam. A családomat mindig kérdezték, hogy mikor láthatnak engem hazai színpadokon. Hát most itt vagyok. Felemelő és megtisztelő érzés itthoni deszkákon fellépni. Az egész élet változik, de a szülőváros mindig úgy fog a lelkemben kinézni, ahogy elhagytam. Számomra ez a hely egy meditatív pont, ide mindig jó érzés megérkezni.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.
Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.
szóljon hozzá!