A városépítő szerepébe bújt

– Bernády... mert 100 éves a Kultúrpalota. Ezzel hirdették a kedd esti bemutatót. Miért is?

– Úgy indult ez a dolog, mint a legtöbb: egy asztal mellett beszélgettünk, s megállapítottuk, hogy a 100 éves a Kultúrpalota ünnepségsorozatból Bernády hiányzik. Pedig mégiscsak köze volt a Kultúrpalotához. Akkor határoztuk el néhányan, hogy tenni kell valamit. Bár én álltam a színpadon, sokan segítették a munkámat: Angi Enikő, Hochbauer Rudolf Norbert, Kálmán Levente, Kisgyörgy Levente, Lakó Péterfi Tünde, Osváth Attila, Szabó Nándor, Varró István.

– S adott volt a darab?

– Igen, a darab már rég megíródott. Vásárhely egy különleges figurája, Orbán Márton írta, aki tizenkét évvel ezelőtt felkért engem, hogy játsszam el. Meg is csináltam, a Bolyaiban játszottuk vagy háromszor, utána szépen lassan elhalt a dolog. Most adódott az alkalom, hogy újra Bernády szerepébe bújjak. A darab attól a pillanattól indul, hogy ő rendőrfőkapitányként működik Marosvásárhelyen, majd polgármester lesz, s addig tart, amíg a hetvenéves születésnapján el nem búcsúzik. A szerző dokumentálódott, én is utánanéztem, így ami a darabban szerepel, annak 85-90 százaléka fedi a valóságot. A többi fikció. Egy monodrámába kell egy annyi.

– Milyen volt a városépítő szerepébe bújni?

– Nagyon izgultam, frászom volt végig. Gyakorlatilag tíz nap alatt született meg az előadás. Bár maga a szervezés szeptember elején elkezdődött, a próbafolyamat gyorstalpaló volt. Tíz nap alatt ráhajtottunk elég keményen, de szerintem nem volt elég. Több idő kellett volna.

– Sikerült megismerni Bernádyt?

– Az, ami a darabban benne van, csupán egy kép Bernádyról. Lehetett volna olyan Bernádyt is megmutatni az embereknek, aki utálatos, rosszindulatú, nehéz ember, mert sok ilyen is volt benne. Ahhoz, hogy mindazt meg tudja valósítani, ami itt van Vásárhelyen, ahhoz összetett személyiségű kellett legyen.

– Az ön mit tudott meg az egykori polgármesterről. Volt valami meglepő?

– A legfontosabb, amiért ismétlem magam Bernády szerepében, mert első perctől kezdve én is hittem, hogy valamilyen módon együvé kéne tartozni, mert másként nem tudunk nemzetként élni. Nem a széthúzás, hanem az összetartás kéne jellemző legyen. Nekem is mindig ez volt a legfontosabb, ezért is nem akartam sehova sem tartozni. Az erdélyi magyarsághoz tartozom, s ez elég.

– Mi lesz a darab utóélete?

– Bár eleinte egyszeri alkalomnak terveztük, vannak már meghívásaink. A Református Kollégium diákjainak adjuk elő legközelebb, de Nyárádszeredába és Nagyváradra is hívtak már. Egyre több helyről halljuk, hogy kell még. Jövőre pedig Bernády születésének 150. évfordulóját ünnepeljük. S akkor még egyszer a Kultúrpalotában megpróbáljuk előadni.