A Gyimesek históriájának tudója

Szőcs János elkötelezett kutatója a csángóság történelmének

1936. december 27-én született Gyimesbükkön, viszont az anyakönyvben 1937. január 2. szerepel, mert a nagymamája egy héttel később íratta be, hogy ne a harminchatosokkal vigyék katonának – mesélte mosolyogva Szőcs János. Elemi iskoláit Bálványospatakon és Gyimesbükkön járta, a középiskolát pedig Csíkszeredában végezte el. Felsőfokú tanulmányait történelem szakon Kolozsváron, a Bolyain kezdte el, és a Babeş–Bolyain fejezte be 1962-ben.

Egy évet Csíkmadarason tanított, ahonnan visszament Gyimesbe, Középlokra. Ott a hidegségi iskolánál volt tanár és igazgató három évig, majd átment a község központi iskolájába. 1968-tól egy éven keresztül megyei tanfelügyelőként tevékenykedett. Ezt követően újból Középlokon tanított 1975-ig, amikor a Művelődési Bizottság elnökének, Becze Antalnak a felkérésére a csíkszeredai múzeumhoz jött át, azzal a megbízással, hogy állítson össze egy Románia történelméről szóló, úgynevezett alapkiállítást, a bukaresti Nemzeti Múzeumban található kiállítás mintájára. Hasonlót minden megyében igyekeztek akkoriban készíteni.

Elodázott történelmi tárlat

„Több kiállítási tervet kellett készítsek a megye történelméről. A tanulmányokat be kellett mutatni Bukarestben, a központban, ahol megbízott személyek ellenőrizték és javították. Ott kemény viták zajlottak, mert az elvárás az volt, hogy a nagy uralkodó nemzet történelmét mutassuk be, a világ kezdetétől, Ceauşescu elvtársat pedig szinte trónra kellett helyezni. Főleg a csángók és székelyek eredetével kapcsolatban voltak ellentétek. Én azt írtam, hogy ezek magyar etnikai csoportok, és ez nekik nem tetszett, de valójában nem is értettek hozzá. Átírták a terveket, mert a székelyföldi magyarságra fektettem a hangsúlyt, viszont úgy már nem azt a célt szolgálta volna, amit mi szerettünk volna elérni. Blamázsnak tartottam volna, ha a bukarestiek elvárása szerint valósul meg a kiállítás, és szerencsére, végül nem is jött létre. Nem is nézték jó szemmel, hogy elodáztam a tárlatot. Ezért 1985-ben áthelyeztek a megyei könyvtárhoz, és csak a rendszerváltozás után, 1990-ben térhettem vissza a múzeumhoz, ahonnan 1997-ben vonultam nyugdíjba, viszont azóta is rendszeresen bejárok a múzeumba” – elevenítette fel emlékeit Szőcs János.

Elmesélte: a megyei könyvtárhoz való áthelyezéshez nagyban hozzájárult a csíkszentgyörgyi Márton Ferenc festőművész alkotásaiból létrehozott tárlat, amit a művész születési évfordulója alkalmából nyitottak meg 1984 decemberében. Az 1940-ben Magyarországon elhalálozott Márton Ferenc alkotásaiból János Pál múzeumigazgató vásárolt körülbelül 200 darabot, de mivel rajtuk királyok, hercegek, papok voltak megörökítve, a hatalom nem nézte jó szemmel, fasiszta festőnek titulálva a művészt. „Ezért 1985. április elsején eltávolítottak a múzeumtól, aminek 1981-től igazgatója is voltam. Ekkor született egy határozat is – amit végül nem érvényesítettek –, hogy nem mehetek a tanügybe dolgozni, de a kultúra területére sem. A rendszerváltásig a falusi könyvtárakért feleltem” – mondta Szőcs.

Megtiltott levéltári kutakodás

Munkásságával kapcsolatban kiemelte, évtizedek hosszú során át látogatta a levéltárakat, főleg a csángóság és a székelység történetét kutatta. Már fiatal tanárként is gyakran bejárt a csíkszeredai levéltárba. A diktatúra idején kétszer eltiltották e levéltár anyakönyveinek kutatásától. A hatalomnak nem tetszett, hogy demográfiai dokumentumokat gyűjt. Először rövid időre \'82-ben, másodjára \'87-ben tiltották meg a levéltári munkát. Utóbbi tiltás a forradalomig tartott, amikor is újrakezdhette a kutatásokat. Járt a kolozsvári, budapesti levéltárakban is, valamint a Széchényi-könyvtárban, ahol megtalálta Zöld Péter egyik, 1783-ban nyomtatásban (Magyar Könyv-Ház kiadásában) megjelent levelét.

Folyóiratokban, újságokban mindeddig 172, helytörténettel foglalkozó írása jelent meg, valamint 47 kisebb-nagyobb tanulmány. A századforduló környékén látott napvilágot Páter Zöld címmel egy könyve, amely egyik kedvenc hőséről, Zöld Péter életéről szól. 2005-ben került kiadásra a Mikó-vár története című műve. Jelenleg egy, a gyimesi csángók történetéről szóló könyvön dolgozik, amelynek harmada már elkészült, viszont nem biztos, hogy idén megjelenik. Ha hívják, előadásokat is tart, ahol a gyimesi csángók történetét tárja az érdeklődők elé, egyben kutatásainak eredményeit is felvázolja.

Felelevenített múlt

Beszélgetésünk során Szőcs János több érdekes információt megosztott kutatásainak eredményeiről. A többi között elmondta, a csángó szót először 1757-ben írták le, egy bírósági eljárás során. Korábban, 1703-ban egy latin szövegben történik utalás a népcsoportra, amelyben pastores vagabundiként (kóbor pásztor) írnak róluk, transzhumán életmódjuk miatt, amire a Moldvában zajló folyamatos háborúk okán kényszerültek.

A gyimesi csángók nagy része a Szeret menti magyarság leszármazottja. Utóbbiakat még Nagy Lajos király idejében telepítették a Szeret partjára Erdélyből. A Gyimeseket az 1700-as évek elején kezdték lakni. 1747-ben Ambrus Mihály plébános Csíkszentmiklós lakosságának összeírásakor a Gyimeslokán lakó moldvai magyarokról is említést tesz, tizenegy családfőt és hatvanhárom családtagot dokumentálva. Zöld Péter megemlíti írásaiban a magyarokat, akiket csángóknak hívnak.