Fotó: Boda L. Gergely
Bár az utóbbi években a Maros Művészegyüttes nyitotta a kulturális évadot Marosvásárhelyen, ezúttal a színház megelőzte a néptáncosokat. A hivatásos néptáncegyüttes azonban „cserébe” ismét valami újdonságot ígér, most a néptáncszínház rejtelmeibe vezetnek be, méghozzá egy magyarországi koreográfus segítségével.
2012. szeptember 23., 17:212012. szeptember 23., 17:21
2012. szeptember 24., 10:282012. szeptember 24., 10:28
A szokásos autentikus néptáncelőadások mellett a Maros Művészegyüttes egy néptáncszínházi produkciót is bemutat. A Vannak vidékek című előadást a magyarországi rendező-koreográfus, Juhász Zsolt viszi színre, szeptember 27-én mutatják be este hét órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében.
Korszerű megfogalmazása a hagyományainknak
A Harangozó-díjas koreográfustól a magyarországi közönség megszokhatta, hogy mindig valami különlegeset alkot, a marosvásárhelyiek is ilyesmire számíthatnak. Juhász Zsolt a ’96–97-es évadban már rendezett előadást a Maros Művészegyüttes színpadán, akkor azonban még – saját bevallása szerint – kezdő koreográfus volt, most egészen más felkészüléssel tudott idejönni, amikor Füzesi Albert tánckarvezető Marosvásárhelyre hívta. „Valószínűleg azért kaptam ezt a meghívást, mert izgatta Bercit is az a fajta néptáncszínház, az a fajta innovatív, korszerű megfogalmazásmódja a hagyományainknak, amellyel mi otthon foglalkozunk. Engem mindig az foglalkoztat, hogy hogyan lehet ezt a csodaszép kultúrát, ami ránk maradt, a mába helyezni” – mondja Juhász Zsolt, majd kihangsúlyozza, hogy a néptáncszínházat ő szereti karakteresen elhatárolni a táncszínháztól. Az előbbinek az a lényege, hogy autentikus néptáncból, népzenéből úgy csinálnak színházat, hogy közben nem nyúlnak hozzá a dallamhoz, ritmushoz, nem változtatják meg annak karakterét. Ahogy a szituációkat megteremtik dramaturgiailag, attól lesz színház.
Szürreális álomvilág – szórólapon, plakáton, színpadon
A szeptember 27-én bemutatandó előadásnak az a címe, hogy Vannak vidékek. Kányádi Sándornak egy versciklusa viseli ezt a címet, az egész abból is ihletődött, az Előhang című vers adta meg az alapfelütést. „Engem az foglalkoztat, hogy mit ad nekünk ma a múlt, illetve a bennünk élő hagyományok. Azt gondolom, hogy azokban a városi emberekben, akiknek semmi közük nem volt a paraszti kultúrához, ezek a motívumok megvannak. Az előadás pedig elmélkedés múlt és jelen között, egy szürreális álom, ahol felidéződnek vidékek, tájak, emberek” – fogalmazza meg a koreográfus.
Ezt alátámasztja az előadás plakátja, szórólapja is, de megtudtuk, hogy árnyjátékok, videóvetítések is különlegesítik majd ezt az „álomvilágot”.
A táncszínház még idegen
Az előadás jelmeztervezője ezúttal is Bandi Katalin textilművész, aki már hosszú évek óta dolgozik a Maros Művészegyüttessel. Elmondása szerint textilművészként az egyik legfontosabb felkérésnek tartja a díszlet- és jelmeztervezést, szívesen nyúl vissza a hagyományokhoz, legyen az polgári, vagy népi. Ezúttal is egy olyan formavilágot alkotott, amely a népire is utal kisugárzásszinten, de nem is teljesen a divatkövető polgári.
A tánckarvezető, Füzesi Albert – aki maga is Harangozó-díjas, méghozzá Erdélyben egyedüliként – bevallja, a társulatnak még nagyon új a „színházasdi”. „A táncszínház nekünk még nagyon idegen, sok olyan dolog adódott előadás közben, amit mások a színművészeti főiskolán tanulnak meg, nekünk meg a próbafolyamat során kellett elsajátítanunk a koreográfustól” – jegyezte meg a szeptember 29-én, szombaton este fél nyolckor kezdődő bemutatóról a tánckarvezető.
Már negyvenezer néző idén
A közeledő premier is mutatja, az autentikus hagyományőrzés mellett új dolgokba is belevág mostanság a Maros Művészegyüttes. A Kőműves Kelemen rockballada kapcsán már belekóstoltak a táncszínházba, többek közt ennek is köszönhetik, hogy olyanok is ellátogatnak az előadásaikra, akiket csupán a néptánccal nem lehetett bevonzani. „Idén már 40 ezer néző látta az együttes táncosait, valamint a hatvanadik előadáson is túl van a társulat, pedig átlag hatvan–hetven előadást játszunk egy évben, s még több mint három hónap hátravan 2012-ből” – tudjuk meg a Művészegyüttes igazgatójától, Barabási Attilától. Az együttes felkészült az új évadra: a Vannak vidékek című előadás mellett műsoron marad még a János Vitéz című mesejáték, a Szem látta, szív szerette című előadás, a Kőműves Kelemen rockballada, valamint a Mátyás király álruhái is.
szóljon hozzá!