Szilágyi Nóra: boldog vagyok, ha énekelek

– A Session Jazz Band – amiből mára már kiváltam – volt az első „hosszú távú kapcsolatom” zenekarral, hiszen addig is énekeltem szólóénekesként. Ezzel párhuzamosan indult három évvel ezelőtt a Hacacáré, majd következett a Mesehetes, ami most már több mint egy éve működik nagy sikerekkel, hiszen gyerekek és felnőttek egyaránt szeretik. Ez érthető is, mivel mindenki által ismert dalokat énekelünk, régi, híres magyar rajzfilmek zenéit, kiegészítve Walt Disney-slágerekkel, amiből szintén a leghíresebbeket választottuk ki.

– A Hacacáré sikere miben rejlik?

– Amikor elindultunk, arra gondoltam, hogy mindenképpen olyan filmzene-slágereket, operett-részleteket válasszunk ki, amit az emberek magukban dúdolgatnak, ismernek, szeretnek. Úgy látszik, sikerült, jól választottunk. Márdirosz Ágnes a partnerem, neki és nekem is megvan a stílusunk, és tudjuk, milyen dalok előadása áll nekünk jól. Egyébként folyamatosan próbáljuk újítani, félévente, negyedévente egy-egy új dalt beszúrunk a repertoárba. Nagyon sok helyre elhívnak, és úgy tudjuk megszólítani az embereket, hogy ha kell, velünk nevetnek, velünk sírnak, velünk énekelnek, egyszerűen szeretik. Ebben pedig nem csak a két előadónak van nagy szerepe, hanem Ráduj Gábornak is, mert ugye, a zongorista az énekes barátja, és nagyon fontos, hogy összedolgozzunk, csapatmunka legyen. Egy héttel ezelőtt például Brassóban egy Széchenyi bál keretében, igazi báli hangulatban énekeltünk. Ha ilyen változatos helyen lépünk fel, mi is fejlődünk.

– Cári Tibor-koncert – a Színház zenéje...

– Cári Tiborral igen jó szakmai kapcsolatunk van, az országban ő a kedvenc zeneszerzőm, nagyon szép, szívhez szóló zenét ír a színházi előadásokhoz. Tibor rájött arra, hogy ezek a zenedarabok előadáson kívül is használhatóak, ezért minden helyszínen, ahol dolgozik, zenekart állít össze és koncerteket adnak. Így alakult Csíkszeredában is egy csapata, melynek magam is tagja vagyok, és éppen a napokban léptünk fel Sepsiszentgyörgyön.

– Említette, hogy fontos a zene, a színpad. Miért?

– Mert ez a lételemem, ez a szenvedélyem, nélküle nem tudnék élni. Feltölt a zenélés, boldog vagyok, ha énekelek. Egyszóval szeretem. Számomra mindig is fontos volt a zene. Soha nem azt mondtam, hogy ha nagy leszek, a színház közönségszervezője leszek, mert azt még nem tudtam, mi az, de óvódás koromtól énekes akarok lenni. Soha nem sztár, nem az volt a fontos, hogy egy ország sztárként ismerjen, hanem hogy álmaimat teljesítsem, minél több bandával zenélhessek, és érezzem: amit és ahogyan teszek az jó. Boldog vagyok ebben.

– Szatmárnémeti környékén él a családja, biztos, nem adódott sok alakalmuk a színpadon látni…

– Ők szerintem már nem is tudják követni, hogy hány zenekarban vagyok, de igyekszem legalább felvételen megmutatni nekik a fellépéseimet. Tavaly nyáron sikerült összehozni azt, hogy a Hacacárét és a Mesehetest is meghívták egy napra Szatmárnémetibe, és ott voltak a szüleim, a barátok, régi osztálytársak. Nagyon büszkék voltak rám, és ez örömmel töltött el.