Saját értékeiket kell felismerniük a székelyeknek

– A HUNINEU egyik céljának tűzi ki a határon túli magyarság jelenlétének biztosítását, érdekeinek képviseltét Brüsszelben. Mit feltételez ez a tevékenység?

– Magyarország nem egy országban, hanem egy nemzeti közösségben határozza meg jövőjét. A magyar országgyűlés alkalmazottjaként azt a kellemes feladatot kaptam, hogy Brüsszelben nem tízmillió magyarországi lakost, hanem 12–13 millió Kárpát-medencei magyart kell képviselnem, akik őshonos magyarok: ezen a földön születtek, itt élnek szüleik, testvéreik, itt vannak eltemetve őseik, és itt látják jövőjüket is. Őket hívjuk mi autochton közösségeknek. A mi feladatunk az, hogy egyrészt az Európai Unió felé, az ott élő, dolgozó tisztviselők, köztisztviselők, újságírók felé képviseljük a magyarságot, másrészt a magyarok lakta térségben azt a fajta gondolkodást mélyítsük el, hogy mi egy közösség vagyunk, a kisebbség szót pedig irtsuk ki, iktassuk ki a közbeszédből.

– Brüsszelben egyébként a közbeszéd tárgya a székelyföldi autonómia?

– Biztos, hogy többek közt ez is téma. A brüsszeli diplomaták találkozhattak már a székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmóniával,és Böjte atya  focistáival. Elindult egy olyan nemzetimázs-építés, melynek révén találkozhattak az autonómia témájával. Most az a munka jön, amikor a székely nemzeti közösség által kezdeményezett menetelést a diplomaták számára is nyilvánosságra hozzuk. Egyébként szimpátiamenetet is tartottunk ez alkalomból, amelyen több száz Brüsszelben élő magyar vett részt. Sajnálatos azonban, hogy húszéves hátrányban vagyunk az imázsépítés terén is, mert a rendszerváltoztatás óta ilyen szempontól sem történtek megfelelő törekvések. Azt kell tudatosítanunk az Unió polgáraiban, de nem utolsósorban önmagunkban is, hogy egy székely embernek semmivel sincs kevesebb joga az Unióban, mint egy katalánnak, baszknak, feröer-szigetekinek vagy egy bajornak. A HUNINEU ebben tud  megfelelő segítséget nyújtani.

– Az iroda 2007-es megalakulása óta milyen mértékben sikerült az ún. imázsépítés?

– Nagyon nagy monstrum, valóságos tengerjáró hajó a brüsszeli intézményrendszer, ebben helyet keresni egy életbe telik. Mi az első két-három évet a helykereséssel töltöttük. Utána jött az, amiben már segítettek székelyföldi barátaink, a kárpátaljai képzőművészek, a szlovéniai énekmondók: hogy ennek a nemzeti közösségnek az üzenetét megfogalmazzák és elhozzák Brüsszelbe. Ha ez a folyamat már kilencvenben elkezdődött volna, akkor sokkal előrébb tartanánk.

– Előbb két évtizedes lemaradásról beszélt. Az autonómia kivívásának tekintetében milyen szintű a lemaradásunk?

– A székely autonómiának pont annyi az esélye, amennyit a székelyek beletesznek. Egy autonómiát sem adtak ingyen sehol a világon, ezért dolgozni kell. Mi abban tudunk segíteni, hogy ismerjük az autonómiamodelleket és a folyamatokat, küzdelmeket és intézményrendszereket, amelyek az autonómiát működőképessé teszik. Sem az időt, sem az energiát ebben a tekintetbe nem lehet megspórolni. A Székely Nemzeti Tanács 1920-as felállítása egy jó válasz volt a trianoni döntésre, hiszen megpróbált egy intézményrendszert létrehozni Székelyföldön. Izsák Balázsék nagyon helyesen ugyanezt a nevű szervezetet keltették életre hetven-nyolcvan év késéssel. Például a belgiumi német közösséget is az első világháború után csatolták el Németországtól, ugyanígy véres-könnyes küzdelmek nyomán jutottak el oda mára, hogy hatvanezres lélekszámuk mellett miniszterelnökük és minisztereik, saját oktatási rendszerük van, és a belgiumi politikai életben ők a mérleg nyelve. Ragaszkodnak kultúrájukhoz, nyelvükhöz, önazonosságukhoz. A példa alapján tehát teljes egészében indokolt, hogy Székelyföld kapjon valamiféle autonómiát.
Nem utolsósorban az is fontos szempont, hogy egy egynyelvű, egykultúrájú közösség sokkal jobb gazdasági teljesítményre képes, mint egy széttagolt. Amennyiben Székelyföld jövőjéről gondolkodunk, akkor nem politikai hanem elsősorban gazdasági jövőben kell gondolkodni. Székelyföld gazdasági felélesztése és az itt élő emberek önbizalmának felerősítése az első számú cél. Azt látom viszont, hogy a politikusok sok esetben ebből kampánytémát csinálnak, az autonómiát sokan feláldozzák rövid távú politikai célok oltárán. Nem véletlen, hogy többek közt Székelyföldön, Vajdaságban a gazdasági jólétet veszik el, és ezzel sodorják az autonómiát, az autonóm közösségeket is veszélybe. A legfontosabb, hogy a székelyek akarják Székelyföldet erős gazdasági közösséggé tenni. Ebben kell nekik segítenünk.

– Ezek alapján mire lenne szükség előbb, gazdasági növekedésre vagy autonómiára?

– Én inkább a szinergiában hiszek, hisz egymást erősítő folyamatokról van szó. A kettő együtt jár: ha a székely közösségek erősödnek, akkor a gazdaság is erősödik, ha elhiszik azt, hogy gazdasági életük nagy részét meg tudják oldani saját környezetükben, a belső kohézió is megerősödik. Egymásra ható folyamatrendszer, amit ha jól, kitartóan és alázattal csinálnak, akkor egy erős gazdasági, szellemi és lelki közösséget fog eredményezni. Magyarország kilábalni látszik a gazdasági válságból, viszont ennek eléréséhez meglehetősen drasztikus lépésekre volt szükség.

– Hogyan vélekednek Brüsszelben a magyarok „önfejűségéről”?

– Nem csodálom, hogy nem nézik jó szemmel azt, ami Magyarországon történt, ugyanis ez is a szubszidiaritásról szól. Belgiumban az európai intézményrendszer teteje működik, bürokraták táblázatok, statisztikák, jelentések és különböző számok bűvöletében élnek, így kicsit elszakadnak a valóságtól. Egy-egy szegletében az Uniónak rájönnek, hogy van élet ezen túl is. Magyarországon mertek annyira bölcsek lenni, hogy maguk is számoltak, felmérték a helyzetet, és ennek nyomán meg mertek hozni bizonyos döntéseket. Ha pedig van kormányszándék, akkor ez emberek is elkezdenek felelősen gondolkodni, hisz mindenki számára az egyik legfontosabb dolog, hogy ne tartozzunk, ne legyen hitelünk. Magyarország ettől a hiteltől megszabadult. Érthető tehát, hogy nő az irigyeink száma, illetve az Unióban is azt érzik, hogy van egy ország, ahol a rövid pórázt hosszabbra kell engedni. Az Unió – nyilván saját intézményrendszere miatt – szereti a rövid pórázt, mi pedig azt szeretnénk leginkább, hogy ne legyünk pórázon, és Magyarország közelít e felé. Ez önbizalmat kell adjon a magyar közösségeknek Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján is, hisz Magyarország sikere a magyar nemzeti közösség sikere is.

– A Szentegyházi Gyermekfilharmónia brüsszeli turnéjának ötletgazdája Kövér László volt, a szervezés bokros teendőit viszont ön végezte. Folytatódik az együttműködés a Filivel?

– Van egy olyan székelyföldi–brüsszeli elképzelésem, amelyben a Szentegyházi Filharmónia jelenléte is nagyobb volumenű lenne, de erről még korai volna beszélni. Ezek a gyerekek sokkal többet letettek akkor a magyar diplomácia asztalára, mint bármely diplomata. Sokéves munkát spóroltak meg nekünk, hiszen ennek a közösségnek a nagykövetei, hírnökei voltak. Ez az ún. soft diplomácia.

– Diplomáciai eszközökről és nemzetimázs-építésről lévén szó melyek azok a még kiaknázatlan lehetőségek, amelyekkel a székelyföldieknek élniük kellene és lehetne?

– Ha az angol királyi család veszi a fáradságot és Székelyföldön nyaral, abból érteni kellene. Ez a terület mind a turizmus, mind a bio- és kézműves élelmiszerek gyártásában, forgalmazásában európai vezető hatalommá tudna válni. Az nem lehet, hogy az olasz maffia vigye el az áfonyát és az erdei gombát. A székely embernek észre kell vennie, hogy milyen gazdagság birtokában van. Egy székely falusi ember ne akarjon a Penny Marketben párizsit venni. Hallgasson mindenki a józan eszére, találja meg azt, hogy mije van, és azt vigye a piacra! Az ökogazdálkodás területén olyan mérhetetlen kincs birtokában van Székelyföld és Erdély, ami önmagában elegendő lenne arra, hogy kilábaljon a gödörből. A székelyeknek nagyon észnél kell lenniük, mert minden tendenciával ellenkezően nem szabad elhinniük, hogy nekik nincs jövőjük. Székelyföldön azt kell csinálni, amit évszázadok óta csináltak. Ugyanakkor azt a szélhámosságot nem szabad megengedni, amit bizonyos termékeken látok, hogy Székelyföld nevével visszaélve gyors érlelésű kolbászt, hamisított pálinkát, tákolmány élelmiszereket forgalmaznak. Olyan lélektani pillanatnál van most a székelység, amikor meg kell határoznia önmagát. A politikusoknak sokkal inkább az lenne a felelősségük, hogy Székelyföld önazonosságát nem a kisstílű politikai személyes érdekek mentén, hanem a székelyföldi gazdaság mentén határozzák meg. Miért nem tudjuk, hogy lovat vagy szamarat érdemes-e tartani, teheneket vagy szürke marhát, hogy mennyi kökény, áfonya vagy gomba van az erdőkben? Mindannyian azt szenvedjük, hogy Erdély és Székelyföld tekintetében különböző politikai performanszok, belháborúk zajlanak. Mindennek nemcsak az erdélyi, hanem az egész magyar közösség az elszenvedője.