Rovarok a múzeumban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szöcskék, sáskák, legyek, bogarak, pókok és még több száz rovar titokzatos, miniatűr világát mutatja be a Magyar Természettudományi Múzeum nagy sikerű vándorkiállítása, amely most Csíkszeredába érkezett.

Péter Beáta

2013. október 09., 17:182013. október 09., 17:18

A variációk hat lábra című kiállítást korábban Gyergyószentmiklóson látogathatták, Csíkszeredából Székelyudvarhelyre, majd Sepsiszentgyörgyre vándorol. „Tudatosan választottuk ezt a kiállítást közösen a székelyföldi múzeumigazgatókkal, ez harmonikusan illeszkedik az eddigi, Magyarországról jövő és Székelyföldön vándoroltatott sikeres tárlatok sorába – ilyen volt a Pestis vagy a kávétörténeti kiállítás. Ez a kiállítás alapvetően gyerekeknek és családosoknak szól, jó lenne – és ez a múzeum küldetése is – hogy ha a gyerek hozná el a szülőt a múzeumba” – mondta Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. Kifejtette, nem először működnek együtt a Magyar Természettudományi Múzeummal, korábban a Múmiák című, sok látogatót vonzó kiállítása volt itt a budapesti múzeumnak. „A bogárgyűjtemény a Magyar Természettudományi Múzeum egyik legrégebbi gyűjteménye, 1821-től már jegyzik, jelenleg hárommillió darabnál tart. Ebből hoztunk el pár százat” – avatott be az igazgató. 

Csótány a konyhaasztalon

Az interaktív, múzeumpedagógiára épülő látványos kiállítás tartalmaz eredeti gyűjteményi anyagokat, interaktív modelleket, amelyekkel játszani lehet, van filmvetítés és különböző játékok, valamint nyolcvan- és kétszázszorosra nagyított rovarmakettek, mint például egy óriáscsótány. A látogatók az ízeltlábúak rendszertanának kusza hálózatába nyerhetnek betekintést, miközben az egyes fajokhoz fűződő legendákat és kultúrtörténeti érdekességeket is megismerhetik.

„A rovarok sokfélesége végtelennek tetszik, a természet kreativitása pedig ennél az állatcsoportnál hatványozottan megfigyelhető. Habár az emberek gyakran a kártevő, a gusztustalan vagy az undorító jelzőkkel illetik a rovarokat, valójában inkább csodálatra méltók. Így a kiállítás egyúttal egy izgalmas utazás is egy olyan birodalomba, amelynek lakói sokunk számára ismeretlenek, és éppen ezért sok érdekes meglepetést tartogathatnak” – vélik a kiállítás szervezői.

Bogaras pályázat

A kiállítás meghosszabbításaként, a szomszédos teremben állítják ki a Csodabogarak című alkotói felhívásra beérkezett munkákat. A pályázatra érkeztek egyéni munkák, de olyan is, amelyet egy egész osztály készített. Az egyedi lehetőséget, hogy egy múzeum élő kiállítóterében láthatják viszont az alkotásaikat, sokan kihasználták. Amint Kádár Kincső és Demény Enikő múzeumpedagógusok elmondták, a legtöbb pályamunka az óvodásoktól érkezett, de sikerült felkelteni az érdeklődést a kis- és nagyobb iskolásokban is. A pályamunkák között vannak bogarakat ábrázoló rajzok, kézműves munkák és egész nagy kompozíciók, amelyeknek természetesen a bogarak a főszereplői.

Múzeumpedagógiai foglalkozások

A kiállítás megtekintésekor lehet igényelni tárlatvezetést és múzeumpedagógiai foglalkozást is, amely során még több, a kiállítással kapcsolatos információt kaphatnak, illetve meglepetésben részesülnek a látogatók. Ez utóbbihoz viszont előzetes bejelentkezés szükséges a 0266-311727-es telefonon vagy a muzeumpedagogia@csikimuzeum.ro e-mail címen.

Szombattól látogatható

A rovarok birodalmát bemutató kiállítás pénteken nyílik 17 órakor, és 2014. február másodikáig látogatható. A kiállítást Korsós Zoltán, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója nyitja meg, a vendégeket Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője köszönti, házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés