Napkollektorrendszert nyert a Zöld MÁG

Kedden délután szakértő zsűri előtt védte meg tanulmányát három Hargita megyei középiskola öt csapata, melyben az iskola energiafogyasztására kerestek lehetőségeket. A verseny tétje egy napkollektorrendszer volt a nyertes iskola számára.

Iochom Zsolt

2011. december 06., 21:022011. december 06., 21:02

2011. december 06., 21:282011. december 06., 21:28

Minden csapatnak húsz perc állt rendelkezésére, hogy bemutassák tanulmányukat

Öt csapat részvételével zajlott a Hargita Megye Tanácsa Energiatakarékossági Közszolgálata által szervezett tanulmányi verseny második fordulója kedden Csíkszeredában, a megyeháza dísztermében.
Nyolctagú, szakértőkből álló zsűri választotta ki a legjobb öt tanulmányt beküldő csapatot a Hogyan csökkentenéd az iskolád energiafogyasztását? témakörben, hogy a három tagú csapatok személyesen védjék meg írásaikat.

A legjobb öt közé a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola, a Márton Áron Gimnázium két csapata, valamint a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum két csapatát választotta be a zsűri.

A verseny tétje nagy volt, ugyanis a legjobb csapat az iskolája számára egy napkollektorrendszert nyert, míg a különdíjas iskola a gyergyói Revosolar vállalkozás jóvoltából egy alternatív energiák működését bemutató oktatásieszköz-csomaggal gazdagodott.

A versenyt a Márton Áron Gimnázium Zöld MÁG csapata nyerte meg

A Szép Sándor professzor által vezetett zsűrit lenyűgözte a Zöld MÁG felkészültsége és a részletekbe menő, mintegy 20 oldal terjedelmű tanulmánya, amit bő húsz percben a jelenlévőknek is bemutattak, így nekik ítélték oda az első helyezést. A Márton Áron Gimnázium győztes csapatának tagjai: Balázs Hunor, László Attila és Virágh Zsolt, mindhárman a XII. természettudományok osztály tanulói; felkészítő tanáruk Halász Gyöngyi fizikatanár. Második helyen végzett a Kós DT, harmadik lett az Árpádházi Szent Erzsébet Tündérrózsák nevű csapata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda

Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda
2025. november 06., csütörtök

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál
2025. november 04., kedd

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban

Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban
Hirdetés