
Fotó: Péter Beáta
Negyven gyerek vesz részt a Csíki Székely Múzeum nyári táborában július 11–16. között. Míg tavaly a táborozók a múzeumi mesterségekkel barátkozhattak meg, az idei táborban a különböző anyagok megismertetése a cél.
2011. július 13., 19:152011. július 13., 19:15
2011. július 13., 19:422011. július 13., 19:42
A táborban 7-13 év közötti gyerekek vesznek részt, ahol reggel kilenc órától délután hat óráig tartanak a foglalkozások. „Minden napnak megvan a saját maga témája, és annak keretében dolgozunk. Délelőtt elméleti foglalkozásokkal, beszélgetésekkel dolgozzuk fel a témákat, délután pedig ehhez kapcsolódik a kézműves foglalkozás, tehát egymásra épülnek a programok” – osztotta meg velünk Kádár Kincső múzeumpedagógus, a tábor egyik vezetője. Az idei tábor – amely a Communitas Alapítvány és a Harmopan Rt. támogatásával jöhetett létre – másik sajátossága, hogy naponta másfél óra angol nyelvű foglalkozáson is részt vesznek a gyerekek, amelyen szintén a napi témát járják körül.
„Azoknak a gyerekeknek nagyon jó, akik először táboroznak, mert mondjuk, a szülők még félnek elküldeni őket ott alvós táborokba. Itt egész nap programot biztosítunk, otthon alhatnak, de mégis érzik, hogy táboroznak.” A Csíki Székely Múzeumban, bár egész évben működnek múzeumpedagógiai foglalkozások, a néprajzi tárlaton és az időszakos kiállításokon egyaránt, a szervezők szerint a tábor jó alkalom ahhoz, hogy a gyűjteményeket és a kiállításokat részletesebben megnézzék a gyerekek, megfigyeljék a tárgyakat, amelyek közül néhányat kézbe is vehetnek, kesztyűt húzhatnak, és ezáltal ők is kutatónak érezhetik magukat. „A múzeum egy kiaknázhatatlan jó hely, legideálisabb a táboroztatáshoz, hisz minden kellék itt van, minden tárgy adja magát.”
A tábor első napján, hétfőn a városalapítás volt a téma, így délelőtt a résztvevők megbeszélték azt, hogy mitől város egy város, hogyan épül föl, kis időutazáson is részt vettek, majd Csíkszereda kiváltságlevelével ismerkedtek meg. A délutáni kézműves foglalkozáson a lúdtollal való írást gyakorolták. Kedden a régészeti ásatások kapcsán a kerámiával és a fémmel, a múmiás kiállítás kapcsán pedig a csonttal foglalkoztak a gyerekek.
A táborvezetőktől megtudhatták, hogyan lehet a testből arányokat mérni, vagy hogyan lehet test- és arcrekonstrukciókat készíteni. Délután népvándorlás kori ékszereket készítettek, és fibulákat hajtogattak drótból. Szerdán az építészet volt a téma, amikor is a lakáskultúráról beszélgettek, majd kartonokra bútorokat festettek és hagyományos motívumokkal díszítették azokat. Ezeket a „bútorokat” a tábor folyamán a skanzenben található csíkszentgyörgyi házban helyezik el. Csütörtökön Vár-napot tartanak, kiemelten a kővel foglalkoznak a táborlakók: kívülről és belülről is megvizsgálják a Mikó-várat, megismerik, hogyan működött például a várvédelem, délután pedig az 1661-es tatárbetörést játsszák el. A pénteki nap témája a természettudományok, amikor is beszélgetés lesz az ásványokról, kőzetekről, a herbáriumokról és állatokról, majd a zsögödi Nagy Imre Galériát látogatják meg a gyerekek. Szombaton a Régizene Fesztivál gyerekcsapatával közösen reneszánsz hangszerbemutatón vehetnek részt.
„A távlati cél az, hogy megszerettessük a gyerekekkel a múzeumot. Interaktív, gyermekbarát is lehet, nem mindig egy nagyon régi poros helyre kell gondolni, ha meghalljuk, hogy: múzeum. Szeretnénk kialakítani a gyermekekben azt, hogy vagány dolog múzeumba járni, itt jól telik az idő, és ez is egyféle igényes szórakozási lehetőség nekik” – összegezte Kádár Kincső.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!