Fotó: Bertóti Zsolt
Egy, nálunk még kevésbé népszerű szabadidős sportágat szeretne Csíkszeredában népszerűsíteni Bertóti Zsolt sportoktató, amely eredeti finn nevén sauvakävely, vagyis a „botos gyaloglás”. A kezdetekkor hívták még botos járásnak, síjárásnak, síbotozásnak, végül a nordic walking (északi gyaloglás) néven vált ismertté.
2010. október 27., 16:232010. október 27., 16:23
2010. október 27., 16:512010. október 27., 16:51
Fotó: Bertóti Zsolt
A gyökerek a harmincas évekbe nyúlnak vissza, amikor Finnországban ez a fajta gyaloglás a sífutók nyári edzésprogramját hivatott kiegészíteni. 1996–97-ben kezdett el körvonalazódni, hogy ebből egy külön sportág lesz, ekkor írta meg a finn Marko Kantaneva sportoktató a sífutók nyári edzésprogramjáról szóló szakdolgozatát, amely oktatói és a sportközpontok figyelmét is felkeltette. Mára már nagy népszerűségnek örvend, elsősorban a skandináv országokban, de több millió híve van Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában is.
„Emlékszem gyerekkoromból, hogy a csíki természetjárók kiránduláskor vittek egy botot magukkal, mert ösztönösen ráéreztek, hogy bottal menni könnyebb. A következő generáció már síbotot vitt. Akkor nem volt ilyen szép, hangzatos megnevezése, és bár nem volt olyan intenzív a mozgás, mint mondjuk egy órás nordic walking edzéskor, de ez a mozgásforma létezett” – mesélte portálunknak Bertóti Zsolt. „Én is, amikor jártam a hegyeket, vittem botokat, mert rájöttem, hogy felfelé könnyebb, lefelé térdkímélőbb. Télen a sítúrázásnál is ezt a mozgást kell végezni: diagonálisan mozognak a kezek a lábakkal. A fitnesz kongresszusokat látogatva tűnt fel, hogy egyre többen művelik ezt a sportot, olyan országokban is, ahol havat nem látnak. Ekkor kezdtem el érdeklődni komolyabban efelől.”
Mikor, hol, kinek?
A nordic walking egy olyan mozgásforma, amelyet szinte időjárástól, évszaktól, napszaktól és tereptől függetlenül lehet végezni. Mint minden más sportnak, lényege a mozgás, az egészségmegőrzés, az állóképesség növelése. „Különösen jó a kismamáknak, akiknek igényük van a mozgásra, de korlátoltak a lehetőségeik, az élsportolóknak, akik adott esetben valamilyen sérülés következtében rehabilitációs időszakban vannak, a fogyókúrázóknak, a túlsúlyosoknak, akiknek a szaladás vagy kocogás megerőltető, az ülőmunkát végzőknek. Azért részesítem előnyben a teremsportokkal szemben, mert a szabadban kell végezni ezt a tevékenységet. Ez olyan sport, amit akármikor, akárhol lehet űzni, nem kell nagy befektetés hozzá.”
Fotó: Bertóti Zsolt
A felszerelés
Amennyiben valaki nem szeretne túl sokat költeni speciális felszerelésre, akkor elégséges az időjárásnak megfelelő kényelmes öltözet és egy pár síbot. „A Margitszigeten láttam utcai ruhába öltözött bácsikat, néniket vagy éppen öltönyben levő fiatalembereket, amint munka után egy órát gyalogoltak.”
A technikája
A helyes technika elsajátításához – legalább az első alkalmakkor – mindenképp ajánlott az oktató tanácsát kérni. Vannak vélemények, miszerint az eredeti finn technika tíz különböző megoldást alkalmaz. Mások, főként egy, az európai szervezeteket tömörítő, német egyesület tagjai huszonnégy különböző nordic walking technikáról beszélnek. „Nem szabad ennél leragadni, edzőtől függően vannak különböző technikák, ebből némelyek azonosak. Az első és legalapvetőbb az az úgynevezett diagonál technika: a váltott kéz és láb egyszerre mozognak. Ide még bejön egy megfelelő méretű síbot és a megfelelő technika alkalmazásával a felsőtest is bevonódik a gyaloglásba. Ebben különbözik a nordic walking a sétától.”
Kipróbálható!
A nordic walking Romániában még gyerekcipőben jár, Zsolt elmondása szerint Szebenben, Brassóban és Csíkszeredában vannak szűkebb baráti csoportok, amelyek rendszeresen járnak edzeni. Ezt a szabadidős sportot egyénileg is lehet, de főként csoportban érdemes végezni, fontos szerepet játszik a csoportdinamika.
Amennyiben valaki kedvet kapna kipróbálni, Csíkszeredában a Salveo Egészségmegőrző Központ elől minden hétfőn, szerdán és péntek reggel fél kilenckor indul csoport. Baráti csoportok vagy akár cégek is érdeklődhetnek és kérhetnek bővebb felvilágosítást Bertóti Zsolt nordic walking és spin racing oktatótól a 0745/814132-es telefonszámon.
A háromnapos eseménysorozaton néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.