Érett szeretettel szeretni

Az érett szeretet azt jelenti, hogy valakit olyannak szeretünk amilyen, nem pedig az általunk rávetített képet. Vekerdy Tamás szombati előadásában elhangzott néhány jó tanács, hogy miként juthatunk el az érett szeretetig, amelyhez az óvó ölelés és az elengedés egyaránt hozzátartozik.

Becze Dalma

2014. május 25., 13:112014. május 25., 13:11

2014. május 25., 16:252014. május 25., 16:25

A Nyitott Akadémia újabb meghívottja Vekerdy Tamás pszichológus volt, aki szaktudásával és több évtizedes tapasztalatával beszélt az érett szeretetről, de nem hiányoztak a gondolatokat jól szemléltető példák, és a humor sem. Bevezetőjében az előadó a szerelem példáját hozta fel. Minden szerelem „kristályosítás”, és minden szerelem csalódás – mondta az előadó. Ahogyan a test is női és férfi hormonokból áll, úgy a lélek is kétnemű, minden nőben van egy kis férfiasság, és minden férfiban egy kis nőiesség. Az éretlen szerelemben a nő rávetíti a férfiasságát párjára és azt szereti benne, ez pedig fordítva is igaz, ez a kristályosítás. Amikor azonban a kristály alól kezd felszínre kerülni a másik személy igazi énje, akkor csalódásban lesz részünk. Meg kell tanulni éretten szeretni, ami egyet jelent: légy önmagad, legyél, aki vagy, én ahhoz foglak hozzásegíteni, és úgy foglak szeretni.

Ahhoz, hogy egy felnőtt önmaga lehessen, hogy kialakuljon az énje, a szülőnek kell munkálkodnia már a születéstől kezdve. Négy időszakot említett az előadó, amelyekben a szeretetnek különböző módokban kell megnyilvánulnia. A csecsemők számára nagyon fontos a kommunikatív kapcsolat. Ilyenkor a testi érintéssel, a gyerekhez való beszéléssel lehet a leginkább átadni a személyes érzéseket, hiszen bármilyen kicsi legyen, érzi, hogy figyelnek rá. Ebben a korban a dögönyözés, mondókáztatás, höcögtetés a legfontosabb, még akkor is, ha haszontalannak tűnik.

Egy különös társadalmi jelenség uralkodik ma, amely egyedülálló a civilizációk történtében: az izolált anya. Soha nem volt olyan, hogy egy nő nevelt egy-két-három gyereket, mindig ott voltak a nagymamák, dédmamák, nagynénik egy fedél alatt, vagy más helyeken hatalmas cselédség, akik segítették az anyát. Nagyon fontos napjainkban, hogy az anyák kipihenjék magukat, erre a gyereknek is nagy szüksége van.

A gyerekek azt szeretik leginkább az óvodában, amikor anya értük meg – derült ki egy felmérésből. A szülő hajlamos faggatni a gyereket az óvodából haza vezető úton – amely során még esetleg végighurcolja egy bevásárlóközponton is – hogy mi is történt aznap az óvodában. A gyerek tipikus válaszaira, mint például semmi, nem emlékszem, a szülő kétségbe esik, mert azt hiszi, gyermeke nem figyel oda. Ilyenkor a gyerek nem akar mást, csak anyával lenni, nem akar felidézni egyetlen képet sem az óvodából. Ha nem faggatjuk, később magától mesél majd.

„Mit tanultatok ma az oviban?” – hangzik gyakran a szülőktől. Remélhetőleg semmit – hangsúlyozta az előadó. Az óvodásnak a lehető legjobb fejlesztő módszer a játék. Az idegen nyelvet sem ajánlatos tanítani, inkább játszunk néhány játékot idegen nyelven. A meseolvasás is kiválóan fejleszti a gyereket, segít feldolgozni bizonyos eseményeket, érzéseket. A pszichológus azt tanácsolja, hogy inkább mutassunk jó példát, és próbáljuk nem kijavítani a gyereket.

Az iskolás korban mindig a gyerek mellett kell állni, ne szorítsuk két malomkő közé. Egyszer egy tanítónő szülőértekezleten kijelentette, a fekete pont legyen gyásznap a családban is. Az egyik család szót fogadott, így a gyereket a rendőrség hozta haza, mert elszökött otthonról. Tudnia kell az iskolásnak, hogy egy erős érzelmi háttér van mögötte, persze otthon beszélni kell a gyerek hibáiról, de nem mások előtt. Az iskola legyen a gyerek dolga! Segítünk neki természetesen, de ne mi pakoljuk be mindig a tornafelszerelést. Elfelejti párszor, talán több rossz jegyet is kap emiatt, de éppen így tanulja majd meg, hogy az az ő felelőssége. Hagyjuk, hogy legyen rossz tanuló. Lehet, hogy 23 évesen érettségizik le, de sikeresebb lesz kortársainál. Minden gyerek más!

A kamaszkor a legnehezebb, ilyenkor el kell engedni. El kell engedni a buliba, kell engedni, hogy amikor hazaviharzik, vágja be maga után az ajtót, és nem szabad nyaggatni. Fiziológiás lustaságban szenved a kamasz, nem szabad megterhelni, és néha bizony egyszerűen csak el kell viselni. Ha ezt meg tudjuk tenni, és ha az előző években megadtuk neki azt az érzelmi biztonságot, akkor elő fog jönni a szobából, megkérdi, hogy van-e valami kaja, és talán elmeséli, hogy mi a baja. Minél jobban ellenőrizzük a kamaszt, annál jobban hazudik és menekül. Kipróbál majd mindent, amitől rettegünk, de ha érett szeretettel szerettük, akkor csak egy kicsit fog inni, csak egy kicsit fog késni otthonról. Ebben az időszakban fontos olyannak szeretni amilyen: dacos, lázadó, mert ekkor forr ki a személyisége. Amennyiben ezt megtesszük, egy kedves fiatal felnőttként mosolyog majd ránk 22-23 éves korában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei