Elkezdődött a Teleki-kastély „megmentése”

Egy kastély mindig vonzza az embert – legyen az egy esküvői helyszín, egy múzeum, esetleg egy romos állapotban lévő épületmaradvány. S ha még egy vadregényes angol park és egy békalencsés tó is tartozik hozzá, annál inkább vonzza a kíváncsi tekinteteket. Igazából ebben reménykedik a Gernyeszegről elszármazott Teleki család is, amelynek tagjai visszakapták kastélyukat, s elhatározták, megpróbálják „életben tartani” családi örökségüket.

Megviselték az évtizedek

A Marosvásárhelytől 17 kilométerre fekvő község ékességének számít ma is a Teleki-kastély, pedig az elmúlt évtizedek során avatatlan kezek már jócskán megkopasztották  barokk építészeti kincset. S bár a kastélyt hat éve kapta vissza a Teleki-család, a szanatórium  éppen egy évvel ezelőtt költözött ki az épületből. Azóta egy őrző-védő cég vigyázott arra, hogy ne lopják szét a kastély még megmaradt részeit, májusban pedig nekiláttak a felújításnak is, amelybe egy kicsit mi is bekukkantottunk.

A most is lakatra zárt kapunál maga a tulajdonos, gróf Teleki Kálmán fogad, aki bár Belgiumban él, elég sokat van itthon, éppen a megmenteni kívánt kastély miatt. Átvezet a hídon egyenesen a kastélyba, amelyen már kívülről látszik: megviselték az évtizedek. Bent  már igazi munkatelep fogad: a kastély legfontosabb részén, az első emeleti fő szárnyon dolgoznak épp a szakemberek. Ott egykoron ebédlő volt, szalonok, meg a könyvtár – ott fogadta valamikor vendégeit a Teleki család a vendégeit, s ott szervezett lakomákat. 1944-ben a háborús események elől menekültek Magyarországra, és bár visszatértek Erdélybe, soha többet nem lakhattak a kastélyban.

52 helyisége van és 365 ablaka

Az emeleti nagy szalonban található rokokó fehér porcelánkályha, az üvegcsillár, a kis szalon márvány kandallója az egykori berendezés szépségére enged következtetni. Az épület érdekessége, hogy az év beosztásának megfelelően 52 helyisége van és 365 ablaka. Ám azt, hogy ezek mindegyike pontosan mire is szolgált annak idején, maga Teleki gróf sem tudja. Ő ugyanis sosem élt ebben a kastélyban, így csak családi mesékből tudja, hogyan is élt itt egykoron a Teleki család. „Én magam sem tudok mindent, az édesapám élt itt utoljára. Én soha nem éltem itt, soha nem is voltam a szüleimmel a kastélyban, mivel ezt nem lehetett. S mielőtt egyáltalán megváltozott volna a világ, az én édesapám meghalt” – mondja gróf Teleki Kálmán, aki több mint harminc éve hagyta itt az országot. Jelenleg Belgiumban él, ahol ingatlannal foglalkozik, így nem nehéz megálmodnia, hogy mit is lehetne létrehozni ebből a kastélyból. Elképzelés sok van, de a távoli tervekről nem szívesen beszél. A jelenről azonban hallhatunk. Egyelőre a fő szárnyban található öt terem felújításának fogtak neki, amelyekben a tervek szerint már idén rendezvényeket bonyolítanak le. Az egyik helyi panzió esküvőket szervez már hetek múlva múlva ott, de divatbemutatót, bálokat is terveznek a patinás épületbe. Július 21-én lesz a kastélynap, majd augusztus 17-én egy nagyszabású bállal nyitják meg az épület fő szárnyát.

Mindezekhez a helyszín bizonyos szinten adott, hiszen az 1700-as évek végén épült barokk épületegyüttest valamikor a „Maros ékköve” jelzővel illették, és a legszebb erdélyi kastélynak tartották. Mára azonban sok minden megváltozott: a hatalmas barokk tölgyfaajtókon rések éktelenkednek, a korabeli ajtókilincseknek lábuk kelt, helyettük pár lejes lakatokkal próbálták zárhatóvá tenni az ajtókat. Néhol fehér olajfestékkel tüntették el az ajtó barokk díszeit, erre a sorsra jutott a 365 ablak jó része is: tölgyfabarnából fehér lett, néhol meg rácsokat is kapott. S még nem beszéltünk a két oldalsó szárny termeiről: a falakat két részre osztották, és – ahogy a gróf úr nevezi – „freskósították”: az alsó részét ugyanis mindenütt sárga olajfesték borítja, a fal felső részén pedig megelevenedik a mesevilág. Piroskát, Hófehérkét a hét törpével, Hamupipőkét és egyéb mesefigurákat kell eltüntetni majd, hogy a kastély legalább részben visszakapja valamikori kinézetét.

Vadregényes angol park hiányzó szobrokkal

Teleki Kálmán nem dicsekedik az udvarral sem, hiszen az U alakú épület belső udvarát körülbelül tizenkét éve lebetonozták. „Régen Maros-kővel volt kirakva az udvar, valaki gondolt egyet és lebetonozta, azóta meg vizesedik. Ezt csinálták egy A-kategóriás műemlékkel. Vicces, nem? Mindenképpen fel fogjuk törni a betont legalább hetven centire a faltól. Rendbe kell tenni a kastélykertet is. Bár egy angol parknál nem baj, ha vadregényes, de csihány például nem kellene ennyi legyen” – vezet körbe az 5,5 hektáros területen a tulajdonos. Megmutatja azt a 250 éves ginkófát vagy páfrányfenyőt (Ginkgo biloba) is, amely egyetlen éjszaka alatt lesz aranysárga. Megnézzük az 1907-ből származó barokk homokkő szobrokat is, amelyeket még Teleki Kálmán nagyapja hozatott Bécsből: az idő megviselte őket, de az emberi kezek is nyomot hagytak rajta: egyik-másik megcsonkított, a négyből egynek pedig lába kelt – pedig nem lehet észrevétlenül kivinni egy többméteres homokkőalkotást.

Munka van tehát a kastélyban – csak türelemmel és pénzzel bírja a Teleki család. Amikor a grófot arról kérdezem, hogy milyen érzésekkel lépi át a kastély kapuját, azt mondja „fejfájással”. Mégsem hagyják. A család három örökösétől többen is megvették volna a kastélyt, de a Telekiek hangsúlyozzák: nem eladó. Teleki Kálmán pedig úgy tervezi, hazatelepedik. Most még Belgiumban dolgozik, de ősztől nyugdíjba megy, s ha az év 365 napját nem is tölti majd a kastélyban, mindenképpen többet, mint most.