Élete célja és értelme a tanárkodás volt

Beszélgetésünk elején Lászlófy Pál mosolyogva jegyezte meg: őt a Mikulás hozta, ugyanis december 6-án született, a második világháború kitörésének évében, 1939-ben, a Nagy-Küküllő vármegyei Alsórákoson (ma Brassó megye). „Beleszülettem a háborúba. Öt-hat évesen átéltem a világégés borzalmainak egy részét a baróti térségben, a német, orosz, majd román csapatok átvonulását. Ezeket az emlékeket annyira élesen memorizáltam, hogy gyakran a később történt eseményekre sem emlékszem annyira tisztán, mint azokra” – mesélt gyermekéveiről Lászlófy.

Felidézte, hogy a második Bécsi döntés következtében Barót Magyarországra került, a tizennyolc kilométerre lévő Alsórákos pedig Romániában maradt. Mivel édesapja, Lászlófy Pál Péter baróti származású volt, így családostól átköltöztek az erdővidéki településre, ahol óvodába járt és elvégezte az első osztályt. A háború után, 1947-ben visszaköltöztek a szülőfaluba, ahol folytatta tanulmányait. Brassó megyei diákként a megyeszékhelyre íratták be az akkori sztálinvárosi 4. számú vegyes középiskolába, a mai Áprily Lajos Főgimnáziumba. Három évig volt a gimnázium diákja, ugyanis szovjet mintára a gimnázium három évet tartott, nyolcadik osztálytól tizedikig.

Szentkeresztbányáról Csíkszeredába

Lászlófy Pál életében jelentős szerepet játszanak a történelmi jelentőségű évszámok. 1956-ban érettségizett, majd a Bolyai Egyetem matematika-fizika szakára került, Kolozsvárra. „A magyar forradalom ott ért fiatalon. Egy hónapos gólyaként éltük át diáktársaimmal az eseményeket, melyek meghatározó élmények az életemben. Három évre rá pedig átéltem büszkeségünk, a Bolyai egyetem megszüntetését is. Lelkileg és szellemileg is nagy megpróbáltatást jelentettek ezek az események, nem volt könnyű egy ifjúnak akkoriban rendet teremtenie a fejében. Embert próbáló idők voltak” – emlékezett vissza egyetemi éveire a pedagógus.

1960-ban már a Babeş–Bolyai Egyetem hallgatójaként végezte el tanulmányait. Három éves bolyais korszak után, egy év a Babeş–Bolyaiban telt el – fogalmazott. Megjegyezte: „akkor még mindent magyarul tanultunk, kivéve a matematika-történelmet, de akik utánunk jöttek, már románul tanulták a tantárgyak több mint felét. Ennyit jelentett az egyesítés”.

Az egyetem elvégzésének évében foglalta el a tanári állást Szentkeresztbányán, az ottani gimnáziumban, a mai Gábor Áron Szakközépiskolában. 1975-ig tanított az iskolában, ahol aligazgatói és igazgatói pozíciót is betöltött. Onnan nevezték ki a tanfelügyelőségre matematika-fizika szakos szakfelügyelőnek. Egyúttal katedrát kapott a Márton Áron Gimnáziumban. „Így lettem én csíkszeredai tanár.”

1984-ig dolgozott a tanfelügyelőségen, amikor is egy, a hatalomnak nem tetsző találkozó miatt szakított ezzel a tevékenységgel. Történt ugyanis, hogy Sütő Andrásnál tett látogatást, és az ott zajló beszélgetést az akkori titkosszolgálat, a hírhedt szekuritáté lehallgatta. Az ügy kapcsán Lászlófy végül lemondott pozíciójáról, amit azóta sem bánt meg, mert mint fogalmaz: „ma is egyenes gerinccel tudok tükörbe nézni”. Így 1984-től 2000-ig, nyugdíjazásáig a Márton Áron Gimnázium tanáraként dolgozhatott. Viszont tudni kell, hogy Lászlófy főtanfelügyelőként sem hagyott fel a tanítással. Az ország negyvenegy főtanfelügyelője között egyedüli volt, aki a pozíciója mellett órákat is tartott.

A Márton Áron Gimnázium igazgatója

1994-ben a tantestület a Márton Áron Gimnázium igazgatójává választotta, és nyugdíjazásáig az intézmény élén tevékenykedett. Aktív tanári pályája a nyugdíjazással ért véget, de azóta is, mint támogató, segíti az iskolát, mellyel szoros maradt a kapcsolata. Lászlófy Pál nevéhez fűződik a gimnázium díszterme, Szent Istvánt, a Szűzanyát és Szent Imre herceget ábrázoló ablakainak az ezredforduló után történt felújítása.

„Szeretném megélni, hogy az iskola teljes pompájában tündököljön” – vallja be a nyugalmazott tanár, akinek igazgatósága alatt állították fel a Márton Áron- és a Majláth Gusztáv Károly-szobrokat az iskola elé. Emlékeit felidézve elmesélte, hogy Márton Áron püspökhöz – akit példaképének tart – személyes kapcsolat fűzi: „1956-ig voltam középiskolás Brassóban, 1955-ben Márton Áron szabadult a fogságból s titokban járt Brassóban, és engem hívtak, hogy ministráljak neki. Három pap ült a padokban. Én voltam az egyetlen ministráns. Nem volt szabad elmondjam, hol voltam, ez bizalmas feladat volt, és ez a személyes élmény meghatározó volt számomra.”
Márton Áron szobrának felszentelésekor, a szertartást végző Bálint Lajos érsekkel történt beszélgetés során fogalmazódott meg a gondolat, hogy az iskola alapítójáról, Majláth Gusztáv Károlyról – akit a diákok püspökének is hívtak – szobrot emeljenek. A szobor elkészült, és azt is Bálint Lajos érsek szentelte fel.

„Nekem két iskolám volt”

„Nem voltam vándorló tanár, tevékenységem két iskolához köthető. Tizenöt évig a szentkeresztbányai gimnáziumban, huszonöt esztendőt pedig a Márton Áron Gimnáziumban tanítottam. Én tanárnak születtem, és mindig is középiskolai tanár akartam lenni, mert úgy gondoltam, így tudok a legtöbbet adni a felnövekvő generációnak” – vallja magáról a volt igazgató. Elmesélte: édesapja jobban szerette volna, ha orvos vagy mérnök lesz, de mikor látta, hogy életcélja a tanítás, nem bánta, és büszke volt a fiára.

A családi szeretet, a gyermekszeretet, a családcentrikusság mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a tanári pályát választotta. „Édesapám a szellemi mentorom volt, szerette a tudományt, és ő tanított meg arra, hogy a könyvet szeretni kell.” A szülei mellett nagy hatással volt rá a két nagymama, nagyapáit már nem ismerhette meg. Beszélgetésünk végén elmesélt egy régi búcsús emléket: öt éves korában az egyik nagymamájával ellátogatott Csíksomlyóra, és az út során élénken megmaradt benne a sarkon található nagy épület látványa. „Most már tudom, hogy az volt a gimnázium, de akkor csak bámultam, mint kisgyerek. Ezek voltak az első csíkszeredai emlékek” – fogalmazott Lászlófy Pál.