Szerda este a gyergyószentmiklósi BBTE legfrissebb tagjai mérték össze tehetségüket az Egy nap székelyül témájú gólyabál keretében. Deákék, Szűcsék, Vargáék, Timárék és Szatócsék mutatták meg, hogy tudnak pityókát hámozni, inni vagy ostort cserdíteni, ráadásul a közönséget is „megfejték”.
2011. november 24., 17:492011. november 24., 17:49
2011. november 24., 19:312011. november 24., 19:31
A színpadon székely kapu, szénaboglyák, mezei szerszámok képezték a dekoráció részeit. A műsor menetét, a gólyapárok vetélkedését hol egy elszabadult tyúk és az utána szaladó gazdasszony, hol részeg, táncos kedvű székely legények zavarták meg. A műsorvezetők elmondták, hogy a székely ember a tyúkokkal fekszik és a kakassal kel, ezért a háttérben levő székely gólyák mély álomban voltak a műsor kezdetén, csak szépen sorba ébredeztek és mentek előre bemutatkozni.
Első próbaként, a bemutatkozáskor ismertették nevükből adódó foglalkozásukat, valamint bemutatták népviseletük darabjait, kitérve arra, hogy milyen jelentése volt régebb a viselet mintázatának, színének. Minden gólya származási helyének megfelelő viseletben jelent meg. Így a közönség megismerkedhetett a csíki, borszéki, görgényüvegcsűri és gyergyói viseletekkel. A versenyzők többek közt megemlítették, hogy a ruházaton gyakran megjelenő székely színek közül a piros az örömet, valamint a vért, a fekete pedig a gyászt jelképezi. Régebb a leányok ruházatán megjelenő zöld szín azt jelezte, hogy családjának van erdeje, a barna pedig azt, hogy van földje. A kék szín a leány vallásosságára utalt, a Mária-tiszteletre. A szoknya alján levő fekete csík, ha széles volt, azt jelentette, gazdag a viselője, ha pedig keskeny, azt, hogy özvegy. Régebb a vitézkötés a férfi viseleten katonai és társadalmi rangot jelentett, és árulkodott viselője származásáról is.
A bemutatkozás és rövid népviselet-ismertető után egy olyan próba következett, ami a székely társadalom szokásainak éles ellentéte: a férfiak kellett főzzenek. Na, nem egy háromfogásos ebédet, kezdetnek csak azt kellett megmutassák, ki hogy tud pityókát hámozni. A zsűri azt pontozta, hogy kinek, mekkora a meghámozott pityóka héja. Közben, hogy a lányok se unatkozzanak, hagymát kellett pucoljanak, itt a gyorsaság számított.
A hámozási próbát székely activity követte, amely során régi székely munkaeszközöket vetítettek a gólyapár fiútagjának, aki el kellett magyarázza partnerének, hogy mit lát a képen, úgy, hogy a háttal álló lány találja ki a munkaeszköz nevét. Így faborona, járom, mosósulyok, köcsög gondolkoztatta meg a párokat. Amint kiderült, számukra némely tárgy ismeretlen.
Ezután az eszüket is próbára tették, a székelyek történelméből, földrajzából vallatták ki a gólyákat. Majd a lányok pár kör forgás után két pohár vizet kellett vigyenek párjukhoz, amit a fiúk minél gyorsabban meg kellett igyanak. Utóbbiak ezután meg kellett mutassák, hogy tudják az ostort cserdíteni, erre háromszor adódott alkalmuk. Volt, aki ügyesen vette az akadályt, más gyengébben, de olyan is, aki orrba vágta magát nagy igyekezetében.
Aztán a közönséget fejték a székely asszonyok, minél több aprópénzt kellett kicsikarniuk belőlük. Az esküt is le kellett tenniük, de a táncpróbától sem menekültek meg. Kisebb szünet, illetve a néptáncbemutató után a zsűri döntött: a legügyesebb, legszékelyebb pár Vargáék voltak, azaz Érsek Edmond és párja, Portik Katalin.
Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!