Egy díszmagyarnak még az anyaga is méltóságteljes

Szőcs Anna középen, és az alkotásai

– Hogy kezd valaki a mai világban díszmagyar ruhákat készíteni?

– A lányom konfirmálására készítettem az elsőt, mert Blanka lányom valami különlegeset szeretett volna. Ez 10 évvel ezelőtt történt, egy 96 éves néni díszmagyar ruhájának a felsőrészét kértük kölcsön, és arról vettük le az első mintát. Nagyon jól sikerült, mindenkinek tetszett. Körülbelül három év múlva találkoztam ausztriai ismerőseimmel, akik fotózkodtak a lányommal, s kérdezték, hogy készítek-e még díszmagyar ruhákat. Meglepődtem a kérdésen, majd elgondolkodtam, miért is ne csinálhatnám. Kézimunkázni mindig szerettem, így lassan nekifogtam a ruháknak.

– Tehát nem ez az eredeti foglalkozása...

– Könyveléssel és adminisztrációval foglalkozom, hobbiból készítek ruhákat. Két évvel ezelőtt kezdtem nagyon komolyan ruhákat varrni, azelőtt igyekeztem mintákat begyűjteni. Minden darab egyedi, és eredeti minta van rajta. A modellek mind megtalálhatóak a Budapesti Néprajzi Múzeumban, az itt összegyűjtött és fennmaradt ruhák alapján készültek. A munka meg egyelőre a családban zajlik, édesanyám végzi a ruha gépi varrását, a férjem rajzolja rá a mintát, én meg gyöngyözéssel, zsinórozással foglalkozom.

– Akkor igazából ismerősök megkeresésére dolgozik?

– Igen, lévén, hogy nagyon sok munkát igényel egy díszmagyar ruha elkészítése. Nem mondhatom, hogy egyik kliens a másiknak adta a kilincset, mivel nem reklámoztam a munkáimat. Összesen három kiállításon vettem részt, ennyiszer szerepeltem a nagyközönség előtt. Szeretnék egy kis vállalkozást létrehozni. Úgy érzem van igény a ruhákra, még a fiatalok körében is: Blanka lányom ugyanis nagyon sok rendezvényen jelent meg a ruhájában, és amikor hazajött, mindig arról áradozott, hogy ő volt az est fénypontja, mindenki az ő ruháját csodálta.

– Mi a sajátossága, jellemzője egy díszmagyar ruhának?

– A túldíszítettség. A régi magyar nemesség használta, az anyag minősége és díszítése is a hovatartozást jellemezte. Minél díszítettebb, drágább anyagból készült, annál jómódúbb volt az illető. Én sima bársonyból varrom leginkább ruhákat. Az esküvői kiállításon bemutatott menyasszonyi ruha selyemből készült, de például egy egész templomi kórusnak is varrtam ruhákat, az finomabb szövetből és enyhébb díszítéssel készült.

– Az anyagot nem nehéz beszerezni?

– Nagy dolog olyan szempontból, hogy az a bársony, amelyből dolgoztam, már nem kapható az üzletekben. Most sajnos csak műbársonyokat lehet kapni, de azoknak nincs tartása. Ide pedig tartás kell, mert ez egy méltóságteljes ruha. Nálunk az anyagok oszlopokban állnak, évekkel ezelőtt, ha láttam olyant, ami megtetszett, vettem 5 métert, de külföldről is lehet hozni.

Az interjút teljes egészében a Vásárhelyi Hírlap február 23-ai, szerdai lapszámában olvashatja!