De’ bachtalo, Lajos bácsi!

Patakkal szegélyezett hosszú poros utca, több évtizedet megért házikó a zsúfolt udvaron, mondhatni romantikus környezet a domb alatt  – az immár harminc éve Gyergyószárhegyre költözött idős Rafi Lajos bácsi és népes családja nem mindennapi környezetben tengeti életét. Érkezésünkkor a roma irodalom remekeit olvasgatja. „Én sem tudhatok mindent, bele kell nézni a könyvekbe is néha, hogy tudjuk, honnan jutottunk ide és merre tartsunk” – fogalmaz kissé pironkodva.

A család a Gáborok törzséből való, ősei nyárádmenti kovácsmesterek voltak, ő pedig a bádogosmesterség nagy szakértőjeként lett híres a vidéken. „Harminchárom éve betegnyugdíjaztak, hát meg kell élni valamiből, a szép munka, a jó munka mindig gazdára talál, na meg nemesít is” – ezzel pedig letudja az élet nehéz pillanatait, mielőtt még részünkről sajnálkozásra kerülne sor.

Csatornákat készít megrendelésre, de szavaiból kitűnik, nagy a nehézség, a szakemberek sokan vannak, csak annak a munkája kell, aki jól, szépen és pontosan dolgozik.

Rafi Lajos mondhatni alapembere volt a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban a napokban véget ért KorKép 2010 alkotótábornak, amely intenzíven vizsgálta azt a kérdést, hogy miben rejlik a nem kifejezetten műtárgykészítő ember szerint a népi tárgykészítés, a tipikus kelet-európai manualitás expresszivitása. Ebben a témakörben működött együtt az indiai Lata Curzon Upathyaya képzőművésznővel, munkájuk eredményeként ma már egy pléhből készült mestermű, egy fenyőtoboz illusztráció díszíti a Lázár-kastély udvarát. „Egy indiai művésznő megadta a típusokat, majd elkezdtem minél szebben és jobban előállítani a dolgokat. Nem tudom, miért akarta pléhből, lehetett volna fából is. Mikor mánsap megláttam a művészetet, ami teljesen más volt, mint az én munkám, elképzelésem, nem olyan, amire számítottam, hát amikor láttam, alig tudtam megszólalni. Nem az a típusú munka volt, amit én mutattam az indiai nőnek, de nagyon szép volt. Örvendek, hogy ezzel a művészies elképzeléssel találkozhattam. Ezt mi, egyszerű emberek nem gyakoroljuk”, idézte fel a közös munka pillanatait a kalapos bádogosmester. Nagyrabecsülését csak növelte, amikor rájött, hogy egy-egy indiai szó hasonlít a cigány szavakhoz. „Amikor kimondta, hogy víz, azt értettem. Amikor megolvasta a darabokat, azt is értettem. Úgy látszik, egyes szavak és a számok tényleg hasonlóan vannak kifejezve, és olyan érdekes, hogy most már élőben is hallom ezeket és nem csak a televízióból, az indiai sorozatokból”, újságolja csillogó szemmel az újonnan felfedezett rokonságot.

Ha nem lett volna a bádogosmesterség, Rafi Lajos bácsi a szavak jó ismerőjeként is megállta volna a helyét. A tekerőpataki szombatista imaházban tett szónoklatait mindahányszor kerek szemekkel figyeli a hallgatósága, de az is igazi kulturális sokkot jelent, ha a csatatérhez hasonlatos udvaron a bádogos gépei mellett nősítésről, feleségekről, bádogosmesterségről beszél, anekdotázós kedvében ízesen és szomorúan dől belőle a szó. Fiát, ifj. Rafi Lajos költőt a Földhöz vert csoda című kötetének bemutatóján így sarkallta az útra: „Arra teremtettél, hogy értéket hozzál a világnak. Hagyd a múltat, mert az élet tábláján sok minden fel van róva, és keress újabb örömöket. A titok benned van. Légy jobb, mint a tegnap!”

Most a fia verseskötetét adta ajándékba az indiai művésznőnek, akit nagyon a szívébe zárt. „Mindig másoktól kell tanuljunk, úgy lesz eredményes az élet. Én sokat tanultam ettől az indiai asszonytól, ezért adok neki egy számomra igen kedves ajándékot, a fiam könyvét. Az indiaiak sem durván szeretnek.”