Kiemelkedni a szegénységből

A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében zajló közönségtalálkozónak a marosvásárhelyi Jazz&Blues Klub adott otthont, ahol a sportoló egykori szurkolói gyűltek össze, hogy élőben is találkozzanak azzal a Kokóval, akinek első magyarként sikerült profi világbajnoki aranyérmet szereznie. Zsigmond Barna Pál főkonzul megjegyezte, azért hívták el Kovács Istvánt, hogy meséljen az életéről, bokszról, közéletről, családról, mert példakép lehet mindannyiunk számára, ugyanis nem csak a ringben, de utána is sikeres tudott maradni.

Kokó többek közt arról beszélt, mi késztette arra, hogy éppen ökölvívó legyen. „Budapest legszegényebb részén, Kőbányán nőttem fel, 26 négyzetméteren ötödmagammal éltünk, és 14 éves koromig el sem tudtam képzelni, hogy van, akinek saját szobája s fürdőszobája van. Azon a telepen mindenki ilyen szegénységben nőtt fel, innen pedig kiemelkedni csak a sporttal vagy a kultúrával lehetett. Ezen a telepen élt Hobo, Deák Bill Gyula és Hofi Géza, sőt még Cicciolina is, bár rá annyira nem volt büszke a telep. Én próbáltam jégkorongot, labdarúgást, kézilabdát, de fizikálisan alkalmatlan voltam ezekre. Az ökölvívásban azonban a fizikum nem annyira lényeges, ugyanis ott vannak súlycsoportok” – meséli a sportoló. Hozzáteszi: ennek ellenére véletlenül talált rá az ökölvívásra, egyik barátja ugyanis nem akart egyedül menni bunyózni, ezért elkísérte, s akkor érezte meg, hogy milyen, semmi máshoz nem hasonlítható misztikuma van ennek a sportágnak. „Az ökölvívás egyszerre igényli a bátorságot, a fizikai erőt, az önsanyargatást, viszont ebben a sportban hős lehet az ember. Nem beszélve arról, hogy bunyózni jó, az ember genetikailag szeret verekedni, amikor megmutathatja, hogy bátorságban, erőnlétben jobb a másiknál” – ecsetelte Kokó, aki poénokkal fűszerezve mesélte el, hogyan szerezte meg világbajnoki és olimpiai címeit, sőt arról is beszélt, milyen volt, amikor „megtorpant” a karrierje, vagy miért döntötte el, hogy abbahagyja a bokszot és egyébnek fog neki.