Bélyegek, képeslapok, régiségek

Bélyegek, régi könyvek és telefonkártyák

A vásárt a Maros Megyei Bélyeggyűjtők Szövetsége rendezi, de amint az egyik fő szervező, Délczeg András elmondotta, korántsem korlátozódik csupán a bélyegekre. Hogy mi is cserél itt gazdát, nos, azt ő sem merné biztonsággal körülhatárolni.

Való igaz, hogy vannak itt bélyegek, régi pénzek, levelező- és képeslapok, telefonkártyák, ugyanakkor láttunk régi és egészen korszerű órákat, kétes és kevésbé kétes értékű festményeket, zeneszerszámokat, de fegyvereket, fegyvermaketteket, ősrégi családi fotókat, fényképező matuzsálemgépeket, s hirtelenjében még a helyszínen sem tudnám elsorolni, hogy ezen kívül még mi mindent.

Még a régi gramofon is érdeklődést váltott ki

Az egész országból, de távolabbról is

Románia csaknem valamennyi megyéjét jelző rendszámtáblák sorjáztak a bejárat körüli parkolókban, de akadtak magyarországi, moldáviai és ausztriai jelzésűek is. „Ha a korábbi években lefoglaltak 70 asztalt, aztán eljöttek ötvenen, most fordult a helyzet – száz asztalt jegyeztettek elő, s el is jött mind a száz gyűjtő, de még több is talán” – állítja Délczeg András. Csak Nagyváradról egy egész mikrobusszal érkeztek, s hoztak magukkal két debreceni gyűjtőt is.

Kétes értékű „műtárgyakban” sem volt hiány

Röpködtek az eurók

Szegény az eklézsia – pedig olyan anyagok kerültek most eladásra, mint még soha. De az embereknek nincs pénzük, így még a megrögzött, szenvedélyes gyűjtők is alkudoznak. Egy olyan képeslapért, amiért a tulajdonos száz lejt kér, végül kifizetik a harminc-negyvenet. Aztán a volt tulaj örül, hogy eladta, az újdonsült meg annak, hogy sikerült megvennie. Pedig mindketten gyűjtők, jól tudják, hogy a reális érték messze a száz fölött van. A régi pénzek, érmék, bélyegek asztalainál már eurók röpködnek a levegőben, de általában itt is értéken alul cserélnek gazdát a tárgyak.

Láttam egy marosvásárhelyi cukorgyárat ábrázoló képeslapot, amiért 30 eurót fizetett ki az új tulajdonosa. A cukorgyár már szinte egy éve nincs, eladta az újdonsült francia tulajdonos. Hogy mikor készült a képeslap, azt csak találgatni lehet, valamikor a XX. század elején, 1907. május 1-jén postázta Jeddről valaki. A címzés: „Tekintetes Vajda Lajosné úrnőnek, Szentgericze, via Vaja.” Hogy mennyire értékelte a „szentgericzei úrnő” a cukorgyár képet anno, azt nem tudni, de hogy az új tulajdonos gyermekien örül a ritkaságnak, az hétszentség.

Vásárolhattunk volna pénzt, fegyvert... paripát nem

Nyomul a konkurencia

Néhány bőrokolyás asszonyság vonul végig az előcsarnokon, s vizsla tekintettel mustrálgatja az árakat. „Nem vásárolni jöttek, hanem piackutatni. Megnézik, hogy mi mennyiért adható el, aztán vasárnap az ószeren felkutatják a hasonló dolgokat, immár a gyűjtő-árérték ismeretében” – világosít fel Délczeg András. Belépti díj nincs, így hát nem tehetnek ellenük semmit. Meg aztán mindjárt rasszizmussal hozakodnának elő valakik, ha eltanácsolnák őket. Vasárnap már bagóért fogják felvásárolni az ócskapiacon a „menő holmit”, aztán majd gyűjtőknek adják el ötven-százszoros áron.

Nehéz az érmék között válogatni...

... de a hajdani érmek, kitüntetések között sem könnyű