„Én is adatközlő vagyok”

A 23 éves lány a néptánc, népzene szeretetét, tudását otthonról hozta. Mint mondta, ebben nőtt fel. Családjában többen is muzsikáltak, mint például dédnagyapja, Albé tátá, aki Domokoson volt prímás.
„A mai napig léteznek adatközlő emberek falun, mert aki ott nő fel abban a környezetben, az adatközlőnek számít. Nekem nem tanult dolog a táncolás és énekelés, mert számomra minden adott volt otthon. Ha domokosi dalok érdekeltek például, akkor leszaladtam Csíkszentdomokosra nagyanyámhoz, mert ő még tud olyan nótákat, amiket én még nem hallottam. A szüleim is adatközlők, és mert ebben a környezetben nőttem fel, akár én is az vagyok” – véli az énekes.

Nővére hatására a balánbányai Ördögborda táncegyüttesben kezdett néptáncolni, ott fedezte fel Sándor Csaba, a csoport vezetője kitűnő hangszínét. Így egy idő után nem csak táncolt a csoportban, hanem bizonyos műsorokban mint énekes vett részt. Népdalversenyekre ötödik osztályos korától kezdett járni. „Az első a Kallós Zoltán Alapítvány kereteiben működő népdalénekverseny volt és ott kaptam egy löketet, és kezdett el dolgozni valami belül. Kilencedik osztálytól beiratkoztam a csíkszeredai zeneiskolába népi ének szakra. Nagyon jó tanárokhoz volt szerencsém, mint Szalay Zoltán, Dobos Krisztina, Gergely Simon Ibolya, akik támogatták az utamat a népdaléneklés irányába.”

A fiatal énekest számos népdalversenyen díjazták. „Versenyekre azért járok, mert nagyon sok mindent tanulok. Mindig úgy érzem egy verseny előtt, hogy saját magamat kell legyőzzem. Nagyon stresszes vagyok minden fellépés előtt, le kell gyűrnöm a megfelelni akarásomat és a mindenfélét ami ezzel jár.” 

Nagy Noémi Krisztina jelenleg nemcsak tanul, de tanít is énekelni a Kallós Zoltán Szórványkollégium kereteiben az idén januártól Kolozsváron indult népzeneiskolában.

A Fölszállott a páva vetélkedő válaszúti területi válogatón egy históriás éneket énekelt, amely Báthory András pásztorbükki meggyilkolásáról szól. „Volt egy produkciója az Ördögbordának, ami erre a balladára épült és akkor kellett megtanuljam. Nálunk a búcsún szokták is énekelni, sőt, vannak olyan szakaszai, amit a templomban is szoktak énekelni. Akárhonnan nézzük, Pásztorbükk Domokos és Balánbánya között van, tehát magamra veszem a történetét ennek a gyilkosságnak. És annak ellenére, hogy a száz esztendőn keresztül fenntartott böjt már lejárt, úgy érzem, hogy még nem kaptunk megváltást. Fontosnak tartom, hogy ezt az éneket elénekeljem úgy ahogy érzem, ahogy tudom, hogy hallják.”

A vetélkedőn a mestere Fábián Éva, ugyanakkor Dobos Krisztina is segíti őt a felkészülésben. Kriszta némi izgalommal néz a szombati vetélkedő elé: „Válaszút hazai környezet, otthon éreztük magunkat, fel sem fogtuk, hogy versenyen vagyunk. Itt most egy kicsit másként tevődik fel. Nagyon örvendek annak, hogy egy adásba osztottak be a kolozsvári Tokos zenekarral, akik közvetlen jó barátaim. De most amúgy stresszhelyzet van. Kezdjük érezni a súlyát, hogy itt már nem az működik, hogy én megyek versenyezni, hanem itt már van egy közösség is a háttérben. A balánbányai magyar közösség, fiatalok és felnőttek egyaránt, szerveződtek már, és szombaton az adás előtt elmennek a kultúrotthonban, ott szerepelnek, és onnan közösen mennek a Tanulók Házába és nézik meg, ahogy én szerepelek a tévében. Szóval, itt nem egy emberről szól a dolog, hanem közösségeket mozgat meg. Lehet, hogy ez egy olyan helyen, ahol többnyire magyar többségű faluról, vagy városról beszélünk, annyira nem érződik, mint például Balánbányán, ahol kisebbségben vagyunk. Itt más rugó mozgatja az embereket. És ezért kicsit nagyobb a nyomás is. Jó az, hogy beszélnek rólunk, de mindenképp egy nyomás is. Mert a megfelelni való akarás most egy kicsit jobban dolgozik, mint amikor más versenyre megyek.”