A megyei könyvtárban mutatták be az Erdélyi Gyopárt

A Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett Könyvtári Napok keretében csütörtök este az Erdélyi Gyopárt, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) folyóiratát és kiadóját mutatták be.

Szőcs Lóránt

2013. április 18., 20:582013. április 18., 20:58

2013. április 25., 11:232013. április 25., 11:23

„1891-ben alakult meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), és rá egy évre már rájöttek, hogy nagyon fontos a kommunikáció, ezért 1892-ben már Erdély néven lapot adtak ki. Kisebb-nagyobb megszakításokkal működött is a lap 1946-ig, volt olyan, hogy egy évben csak egy szám jelent meg, de sokáig havi gyakorisággal látott napvilágot. Különböző mellékletek kerültek a folyóiratba, volt kerékpáros vagy fotós melléklete stb.” – vázolta fel a lap múltját a jelenlegi főszerkesztő, Balázs Katalin.

Hozzátette, 1991-ben Erdélyi Gyopár néven újraindították a folyóiratot, jelenleg a honismeret, a természetjárás és a környezetvédelem az alaptémaköre. Kéthavonta jelenik meg, és az egyesület kétezer tagja kapja meg, illetve szabadeladásban is árusítják. A lap szerkezetéről a főszerkesztő elmondta, hogy vezércikkel indul, melyet az EKE országos elnöke ír, továbbá az egyesület helyi szervezeteinek híreit tartalmazza. A lap erőssége Balázs Katalin szerint, hogy mindig legalább egy túraleírást tartalmaz.

„Belföldi túraleírásaink általában terjedelmesek, fotókkal és térképmellékletekkel segítjük olvasóinkat, gyakorlatilag az útleírások alapján azok is elindulhatnak, akik az illető környéken még nem jártak”– mondta. Amúgy ismeretterjesztés szempontjából rendkívül széles skálát fednek le. „Lapunk az elsősegélynyújtástól a gombák ismertetőjéig tartalmaz rovatokat, de a barlangászattal vagy a földrajzi nevek helyesírásával is foglalkozunk, illetve mivel több mint száz éves múlttal rendelkezünk, érdekes egykori cikkekből szemlézünk.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés