A videójátékok „gyorskajája” mutatja meg, hogy milyen lehetett a történelmi korok harcosainak lenni

A játéksorozat azonban az aktuális trendeket meglovagolva 2017-től az Origins (Eredet) címet kapó epizóddal mondhatni ráncfelvarráson, újragondoláson esett át. Ekkor ugye már két éve volt piacon a kardozós, szörnyes RPG-műfaj ékköve, a The Witcher 3, és elképesztő népszerűséggel hasított a nyílt világú Grand Theft Auto ötödik része (és javában készült már a szintén a GTA-t kiadó, Rockstar Games új, RPG-elemekkel tűzdelt játéka, a Red Dead Redemption 2), így ezen és sok más sikerrecept mellett a meglévő sémára épülő Assassin’s Creed alkotói sem mehettek el szó nélkül. Fogták tehát a játékot és RPG-sítették, vagyis

Az ókori Egyiptomban játszódó Origins tehát már nem csak annyiból állt, hogy lopakodj, iktasd ki az adott célpontot, és végezd el a rád váró feladatokat, hanem egy csomó új játékelem is belekerült, mint a katonai helyőrségek felszámolása, legendás vagy csak simán egyszerű állatok levadászása, mitológiai lényekkel való párbajok, rabszolgák felszabadítása, konfliktusok feloldása és legendás fegyverek megszerzése, na meg az a fránya, soha véget nem érő nyersanyaggyűjtés, ami a fejlődéshez elengedhetetlen. Többek között ezeknek köszönhetően szorult a háttérbe a játék védjegyének számító rejtett penge, ami az assasinok első számú fegyvere, és így váltotta fel azt a csilivili lándzsákkal, kardokkal, buzogányokkal, tőrökkel való szemtől szembeni harcolás.

Egy idő után rendkívül repetitív játékmenetet mutató szórakoztatóipari termék a túlzások túlzása, ahol már a mellékküldetéseknek is melléküldetései vannak, és sosem fogynak el a felszámolásra váró helyőrségek, a megoldandó problémákkal küszködő NPC-k (nem játszható karakterek), újra és újra szembejöttek az ismétlődő feladatok, hogy ölj meg ennyi és ennyi katonát, gyűjts ennyi nyersanyagot, iktasd ki a célpontot, sőt még egy nemezis-rendszert is bevezettek, ami abból állt, hogy nálunk jóval combosabb ellenfelek vadásztak ránk változó vérdíj fejében, akiket természetesen mi is kiiktathattunk, de ha ez nem lett volna elég, még egy ősi, kultista rendszert is fel kellett számolni úgy, hogy ha megölted egyik tagját, az elvezetett a következőhöz és így tovább, egészen addig, míg mind a 43, álarc mögé rejtőző rendtag kilétére fény derült.

Ez egyrészt roppant szórakoztató volt, hiszen tényleg nem volt olyan pont a játékban, amikor párhuzamosan ne lett volna legalább öt megoldandó feladat, azonban itt volt keresendő a negatívum is, hiszen

Nem azt mondom, hogy nem volt mindez szórakoztató, és nem lehetett vele elütni jól az időt (főként a karantén alatt), de éppen ezek miatt lett olyan a játék, mint a fast food: jó étvággyal eszi az ember, de ha telítődik vele, akkor egy időre elmegy a kedve tőle. Ennélfogva nincs az a prémium érzet sem, mint a rendkívüli történettel operáló Last of Us két részének vagy éppen az etalonnak számító God of Warnak, ahol a játék véget ér, mielőtt a játékosból teljesítménykényszeres, állandó feladatmegoldó „gépezetet” csinálna.

És akkor itt érkeztünk el kilenc hónappal ezelőttre, amikor a kitartó és megbízható, az új irány mellett is a játék mellett kitartó (vagy épp emiatt megfogott) rajongók nagy örömére a Ubisoft egy látványos cinematic előzetessel jelentette be, hogy az Assassin’s Creed-széria legújabb része a vikingek korában fog játszódni, és a Valhalla címet kapja.

Sokakból megrökönyödést váltott ki a bejelentés, hiszen ki hallott már az ember háta mögé settenkedő, orgyilkos vikingről, aki a karjára szerelt rejtett pengével gyilkol? Az én fenntartásaim pedig azok voltak, hogy míg a korábbi játékok arról is híresek voltak, hogy magas épületekre (az egyiptomi kiadásban például a gízai nagy piramisokra is) fel lehetett mászni, addig a vikingek által meghódítandó középkori Angliában milyen épületeken fog nindzsázni a leendő kedvenc assasinunk?

Az előzetes aggodalmak azonban mondhatni alaptalanok voltak, hiszen:

1. ez már nem egy szó szoros értelemben vett Assassin’s Creed-játék, hanem inkább egy vikinges Witcher-klón (ami tulajdonképpen nem baj);

2. akkora hegyeket, templomokat, erődöket, falakat, romokat tettek a készítők az új játékba, hogy az ember tényleg egy aprócska, jelentéktelen figurának érezheti magát a világ felfedezése közben.

Az Assassin’s Creed Valhalla is egy elképesztően monumentális Triple A-játék (nagy stúdió által, jelentős büdzséből készített), ami az újragondolt franchise legjobb és legrosszabb játékelemeit hasznosítja újra, vagy éppen alakítja át (de olyan is van, amit teljesen kukáz), emellett pedig rendesen inspirálódik több, népszerű és immár hozzá hasonló RPG-ből.

A történet szerint egy Eivor Varinsdottir nevű vikinget irányítunk, aki a választásunk alapján lehet nő vagy férfi (sőt, a nemét játék közben bármikor meg lehet változtatni, így amikor kedvünk tartja, nő, amikor pedig úgy akarjuk, akkor férfi Eivorral vethetjük bele magunkat a viking kalandokba), aki a családja lemészárlását követően bosszút esküszik a rivális norvég klán ellen, majd bosszúját beteljesítve több társával együtt Anglia meghódítására indul. Pontosabban a hódítás befejezésére, hiszen időben a legendás Ragnar Lothbrok után járunk, akinek fiai már a szigetországban garázdálkodnak, és a hatalmukat próbálják megszilárdítani a velük szemben fellépő angolszászok ellen. Természetesen, mint minden történelmi időben, itt is vadul megy a szövetkezés, és

A gigantikus viking-kalandozás és kincskeresés az önismétlések és a fejlődés érdekében folyamatosan végzett lootolás (értsd: gyűjtögetés, harácsolás) azonban még így is rendkívül szórakoztató, hiszen külön szegmenst szenteltek a készítők a raidelésnek, vagyis a folyómenti települések, templomok, helyőrségek lerohanásának és kifosztásának, azzal a finomítással, hogy itt nem ártatlanokat (papokat és egyszerű embereket), hanem

Kissé vicces, hogy a harci technikáinkat a templomokban fellelhető könyvekből tanulhatjuk meg, de hát történelmi hűséget elvárni egy Assassin’s Creed-től ugyanennyire nevetséges dolog lenne. A fejlődésünket egy bődületes képességfán elosztható képességpontok viszik előre, és itt aztán tényleg a változatosságra törekedtek az alkotók, hiszen

Ezt és még pár idegesítő apróságot leszámítva azonban tényleg szórakoztató tud lenni az Assassin’s Creed Valhalla, amivel jól el lehet ütni mostanság a rendelkezésünkre álló szabadidőt. Kincskeresés és történelmi hódítás még nem volt ilyen szórakoztató, a készítők pedig gondoskodnak arról, hogy sokáig fenntartsák az érdeklődést a játékuk iránt, hiszen épp

Nem mondanám, hogy az Assassin’s Creed Valhalla a jelenlegi játékipar csúcsa, hiszen

Az Assassin’s Creed Valhalla tipikusan az a játék, amivel jól el lehet tölteni az időt, és évek múlva, akár egy konzolcsere alkalmával is vissza lehet térni rá, és hosszú órákon keresztül el lehet marhulni benne.