
Felelőtlenség magára hagyni egy csecsemőt akár pár percre is az autóban
Fotó: Haáz Vince
A médiába egyre másra kerülnek be elrettentő esetek, egyes szülők mégsem veszik komolyan a figyelmeztetést, s magára hagyják gyereküket az autóban. Egy héttel ezelőtt Szlovákiában halt meg emiatt egy két és fél éves kislány, az Egyesült Államokban pedig évente negyven kisgyerek hal meg napon hagyott parkoló autókba zárva.
2018. június 18., 15:202018. június 18., 15:20
2018. június 18., 15:502018. június 18., 15:50
Múlt héten Szlovákiában egy 30 éves édesanya két és fél éves kislányával érkezett a felső-árvai város kórházához, de amikor bement, a kislányt az autóban hagyta. Amikor visszajött, lánya már nem lélegzett. Az anyuka, bár rohant vele a kórháznál állomásozó mentőkhöz, már nem tudták megmenteni a kislány életét. Sajtóinformációk szerint a kislány teste 46 fokos volt. Szlovákiában nem ez az első ilyen haláleset. A szörnyű eset kísértetiesen emlékeztet arra, ami 2015 júliusában történt Nyitrán. Egy kétéves gyermek apja a bölcsődébe készült vele, de megfeledkezett arról, hogy a kicsi a hátsó ülésen ül a gyerekülésben, és a munkahelyére ment. Mivel a kicsi csendben volt, nem vette észre, hogy ott hagyta a kocsiban. Órákkal később találták meg, de ekkor már nem élt.
Bár egyelőre csak külföldi tragédiákról kapunk híreket, ez nem jelenti azt, hogy mifelénk ne lennének olyan szülők, akik autóban hagyják a gyermeküket. Januárban – bár tény, hogy nem forróságban – egy kolozsvári bevásárlóközpont parkolójában hagytak magára egy parkoló autóban egy kisbabát. A szülők vásároltak, az autóban síró kisbabára pedig a járókelők figyeltek fel.
A kisgyerekek teste jóval hamarabb felmelegszik
Fotó: Haáz Vince
Az autóban hagyott gyermekek sokszor alszanak, azért hagyják ott őket, de ez sok szempontból veszélyes: a kisgyerekek akár sokkos állapotba is kerülhetnek, ha felébrednek és egyedül vannak sokáig az autóban, a legnagyobb probléma mégis a kibírhatatlan hőség,
Az ember képes ugyan izzadni, de a nagy melegben már ez sem nyújt védelmet, nem tudja hűteni a testet, így a test belső hőmérséklete hamar felmegy kritikus pontra. Lorenzovici Anna háziorvos szerint gyerektől függ, hogy kinél milyen testhőmérséklet okoz hőguttát. „Ahogy a lázra sem reagál minden gyerek egyformán, úgy az autóban a melegre sem: van, akinél már 39 fokos testhőmérséklet nagy problémát okoz, mások esetében negyven fok fölött történik meg a baj” – mondja Lorenzovici Anna, aki szerint
Az orvos szerint egy napon hagyott autóban akár 20 perc alatt felmehet negyven fok fölé a hőmérséklet, de az árnyékban hagyott autóban is gyorsan felhevül a levegő.
– figyelmeztet Lorenzovici Anna, aki szerint az sem sokkal jobb, amikor valaki a saját udvarán, nyitott autóajtóval hagyja aludni kisgyermeket, ugyanis a hőség még akkor is veszélyes, ha van némi légáramlat az autóban. A családorvos elárulta, ő maga is látott már olyant, amikor az autóban akarták hagyni a gyereket egy „röpke vásárlás” erejéig, ő akkor azonban figyelmeztette a szülőket, hogy ez milyen tragédiához vezethet.
Egy napon hagyott autóban akár 20 perc alatt felmehet negyven fok fölé a hőmérséklet
Fotó: Haáz Vince
Házikedvenceket se hagyjunk autóban!
A kisgyerekek mellett sokszor esnek a felelőtlen gazdik áldozatául kisállatok is, akik akár néhány perc alatt megfulladhatnak a felforrósodó járműben. A kutyák például nem izzadnak, csak lihegéssel tudják hűteni magukat, így még gyorsabban felmelegedik a testük. Éppen ezért, ha a nyári forróságban valaki nem tudja bevinni magával a boltba a kedvencét, akkor inkább ne vigye magával, mintsem a parkoló autóban hagyja. A „csak egy perc”, míg kiugrunk valamiért, akármilyen, előre nem látható ok miatt hosszabbra nyúlhat. A nagy melegtől a házikedvencünk agya és szervei is károsodnak, és addig nagyon szenved, míg a hőgutától el nem ájul.
Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.
Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
szóljon hozzá!