
Új idők, új szemlélet helyi kötődéssel, és egy biztos pont a város szívében: a ma 45 éves Tulipán áruház
Fotó: Veres Nándor
1974. május 10-én minden bizonnyal nagy érdeklődésre tartott számot Csíkszeredában a Központi áruház megnyitása. Bár ez esetben az évek múlása a javára szolgált, a ma negyvenöt éves Tulipán áruház ugyanolyan fontossággal bír a megyeszékhely és a környező települések életében, mint korábban.
2019. május 10., 10:002019. május 10., 10:00
Sokak emlékezetében még minden bizonnyal élénken él a „Central – Központi áruház” épületének hangulata, a falakat körbeölelő tulipános motívumokkal. Akkor egységes árubeszerzéssel, huszonnégy részleggel, egy nagy üzletként működött az áruház, mára ez teljesen megváltozott. Napjainkban több mint harminc üzlet kap benne helyet, egymás mellett férnek meg a kis székelyföldi vállalkozások és a népszerű világmárkák.

Volt, hogy lebegtek benne a díszletek, és a műanyag hokisták egymásnak passzolták a korongot. Beszédtémát és kuriózumot jelentett a hetvenes, nyolcvanas években, hogy milyen történeket mesélnek a nagyáruház szakembere által berendezett kirakatok. Ráduly Ernővel emlékezünk.
„A rendszerváltás után állami tulajdonban maradt az áruház, és akkor még maradt az egységes árubeszerzési koncepció is. 1997-ben privatizálták, és bár az akkori tulajdonosok továbbra is egységes kereskedelmi egységként működtették, azért már elkezdtek egy-két üzletet bérbe is adni. Az áruházat 2002-ben tőlük vásárolta meg Kurkó János György, és ekkor indult el egy nagyobb változást hozó új fejezet az áruház életében. Egyrészt maga az épület is átalakításokon esett át, másrészt teljes mértékben korszerűsítették a kereskedelmi koncepciót, azaz véget ért a korábbi, már nem hatékony egységes kereskedés, inkább különböző üzleteknek adták bérbe a felületeket” – eleveníti fel Szabó Csilla, aki 2003 tavasza óta látja el a Tulipán áruház ügyvezető igazgatói tisztségét. Merthogy nevet is változtatott az áruház, az egykori Central, illetve Központi 2002-ben kapta meg a Tulipán áruház nevet.
1974. május 10-én nyitották meg Csíkszeredában a Központi áruházat
„Mindamellett, hogy szükség van ismert nemzetközi üzlethálózatok jelenlétére, mivel számos terméket csak ezek az üzletek tudnak megfelelő színvonalon és árban kínálni, ilyen például a Drogerie Markt, a Tulipánnak az a sajátossága, hogy több ismert és elvárt márka, amelyet sokan szeretnek és keresnek, helyi, székelyföldi kereskedők üzleteiben lelhető fel.
Ilyen például a Pandora cipőüzlet, ahol gyakorlatilag több ismert márka is sorakozik a polcokon, vagy a Játékcentrum, amely a helyi igényeket követve magyarul beszélő játékokat, társasjátékokat hoz. Ez apróságnak tűnhet, de vásárlóinknak nagyon fontos, és ezt például egy országos hálózat nem tudja biztosítani. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy legyenek itt a nagy üzlethálózatok – Flanco, Drogerie Markt, Pepco –, de kiemelt helyet kapjanak a székelyföldi, helyi családi vállalkozások is, hiszen ez adja a Tulipán áruház egyediségét. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy mindannyian figyeljenek a helyi jellegzetességekre, gondolok itt akár a kétnyelvű feliratozásra, termékkatalógusra, használati útmutatókra is” – magyarázza az ügyvezető igazgató.
Az áruház egységes árubeszerzéssel, huszonnégy részleggel, egy nagy üzletként működött a 2000-es évekig
Ahhoz, hogy a Tulipán áruház mára megújult üzletképpel várja a vásárlókat, rengeteg, kevésbé látványos háttérmunkára volt szükség. Egyrészt az évek során teljesen kicserélték az épületben a villanyhálózatot, korszerűsítették a fűtésrendszert és a biztonsági rendszert, légkondicionálót szereltek be, majd hozzáláttak a külső homlokzati felújításhoz, ami a tervek és remények szerint a közeljövőben befejeződik. Új idők, új szemlélet helyi kötődéssel, és egy biztos pont a város szívében: a ma 45 éves Tulipán áruház.
(x)
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.