
Kozmetikus, sminkmester tetthelyén vagyunk. Itt még semmi gyanús
Fotó: Dávid Anna Júlia
Bár az ősi kelta, majd később angolszász nyelvterületen elterjedt pogány termésünnepi hagyományok történetét kevesen ismerik, környékünkön mégis egyre divatosabbak a halloweenpartik. Kovács Krisztina székelyudvarhelyi kozmetikus, smink-, tetováló- és maszkmestert kértük meg, legyen segítségünkre és mutassa meg, miként válhat bármely szépség egyetlen éjszakára rémisztővé.
2017. október 24., 15:002017. október 24., 15:00
2017. október 24., 20:012017. október 24., 20:01
Hozzánk körülbelül a kétezres években furakodtak be leginkább a hollywoodi filmeknek, népszerű tévésorozatoknak köszönhetően a halloween és a hozzá kapcsolódó bulik, szokások. Először nagyvárosokban honosodott meg a beöltözős buli, főként az egyetemisták körében, de angol nyelvórákhoz kötődő iskolai rendezvényekről is ismerheti a rendszerváltás utáni korosztály a mindenszentek napját, s idővel a vendéglátóipari egységek is úgy érezték, érdemes erre az ötletre építeni. Ahogy az áruházláncok a kisebb városokban is megtelepedtek, egyre elérhetőbbé váltak a dísztökök, a töklámpással dekorált szalvéták, boszorkánykalapok, egyéb jelmezek, édességek, s ma már az internetes rendelésnek köszönhetően szinte seperc alatt beszerezhető bármilyen halloweenhez kapcsolódó bulikellék.
Kovács Krisztina segít szörnyeteget alkotni. A sminkes is igazít néha
Fotó: Dávid Anna Júlia
De lássuk, manapság mivel jelenhetünk meg egy tematikus gólyabálon vagy beöltőzős halloweenpartin. Az ötletek tárháza végtelen, de a lényeg ugye, hogy rémisztő legyen. Kovács Krisztina maszkmester segít.
Tűzvész, autóbaleset vagy egy rosszul flambírozott vacsora következménye is lehetett volna ez a precíz kézmozdulatokkal előállított maszk. Mivel Krisztina kedvesen fogad a szalon előtt, tükrös asztalán pedig a szépítkezéshez szükséges kellékek garmadát látjuk, érkezésünkkor semmi különösre nem számítottunk. Majd néhány poén és kacagás után előkerül egy kozmetikai kendő (aki otthon megpróbálná, vékony szalvétát is használhat) kevés bőrön is használható folyékony ragasztó és vatta. Miután a fél arcot eltakarta vele, a máskor szépítésre használt száj- és szemfestékek precíz egymásutánban kerülnek a szalvétára, míg átázik és a bőrt is befogja.
Előkerül egy kis művér. Vajon mivel helyettesíthetjük?
Fotó: Dávid Anna Júlia
(Mivel ez nem egy szokványos kelléke a mindennapi szépítkezésnek, megkérdeztem, mivel is helyettesíthetnénk. Krisztina valami jó vastagra főzött áfonya lekvárt javasolt.) Körülbelül 20 perc alatt sikerült a szépségből rémséget varázsolni. A kép magáért beszél, nemcsak barátainkat, hanem az ártószellemeket is lehet riogatni egy ilyen maszkkal.
Ez tényleg olyan, mintha a fél arca leégett volna
Fotó: Dávid Anna Júlia
Krisztina elmesélte, hogy néhány éve, miután végzett Budapesten az akadémiával, fotózásokhoz, rendezvényeken sminkelt, s hogy gyakoroljon, otthon elkészített magának egy ehhez hasonló égési sérülést, ami olyan jól sikerült, gondolta, jó is lenne betenni portfóliójába. Nagybátyja fotós, így elhatározta, gyorsan belép a műhelyébe, s kér egy képet magáról. Teljesen természetesen vágott neki az útnak a külvárosból a központ felé, mikor észlelte, hogy az emberek értetlenül bámulják, de senki nem kérdezett semmit.
Nézzük csak meg még egyszer
Fotó: Dávid Anna Júlia
Kértem a szakértőt mutasson valamit, amit akár otthon is elkészíthet, akinek van egy kis kézügyessége.
– vágta rá gondolkodás nélkül. Alább a képen is látható, hogy ecsetekre, fültisztító pálcikára, egy világos és egy sötét alapozóra, az előbb már használt vérre, valamint fekete és fehér arcfestékre lesz szükség.
Íme a kellékek. Nem, nem nappali smink készül, hanem egy zombiarc
Fotó: Dávid Anna Júlia
Bár az arcfestéket ma már áruházakban, hobbiboltokban is beszerezhetjük, olcsó alternatívaként popsikenőcsöt, fekete szemceruzát, esetleg szenet is használhatunk. Ezenkívül még szükség lehet lila, barna, zöld, kék és sárga szemfestékre is.
Hófehér kell legyen
Fotó: Dávid Anna Júlia
A bőr letisztítása után a megvizezett ecsettel felvisszük a fehér festéket a teljes füleltre. Majd szemceruzával karikát rajzolunk a szemek köré, ezt elsatírozzuk, aztán az ecsettel óvatosan a barna, zöld, kék, sárga szemfesték felvitele következik. Vékonyan.
S nem árt a vér
Fotó: Dávid Anna Júlia
Végül a művér, amit helyettesíthetünk piros temperával, lekvárral. Modellünk kacarászik, hiszen egy másik ecsettel igyekszik a sminkes hófehér fogakból romlottat varázsolni.
Egy otthon is elkészítehtő félelmetes zombi
Fotó: Dávid Anna Júlia
Krisztina keze olyan gyorsan jár, szinte észrevétlen válik a modell életteli bőre sápadttá, majd hófehérré, fokozatosan szürkéssé, mintha csak a mozdulatokkal együtt elszállt volna minden, ami eleven.
Csak a mosoly miatt nem félünk
Fotó: Dávid Anna Júlia
Korunk divatos médiasztárja, a tinifilmek és regények főhőse a szépséges, kegyetlen gyilkos, az idő múlásának tapasztalatával sújtott, ugyanakkor az örök fiatalság kegyelmével megajándékozott antihős, a vámpír. Mivel az utóbbi néhány évben modern kultusza alakult ki, még mindig szívesen bújnak a fiatalok hódító vámpírbőrbe.
Egy stílusos esti smink. Ki hinné, mi készül belőle
Fotó: Dávid Anna Júlia
Ehhez egy csodálatos őszi színekből összeállított esti sminket készített a szakember. Ujjai közt cikáznak az ecsetek, határozott egyenes mozdulatokkal viszi fel a bordót, és a feketét az ajkakra, szemhéjra, ám előtte márványfehérre alapozta a felületet. Legvégül hosszú műszempillát helyezett el, a csábos pillantásokért.
Aztán egy kis vér, hiszen mégiscsak vérszívóval van dolgunk
Fotó: Dávid Anna Júlia
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
Az őszi zöldségek közül a sütőtök az egyik legjobb választás, hiszen komoly gyógyító erővel bír. Ráadásuk a sütőtök és a parmezán a legjobb barátok.
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
Nem a római császárnak, hanem egy Mexikóba emigrált olasz szakácsnak köszönhető a receptje.
Ha túlérett banánt találunk az otthoni gyümölcsös kosarunkba, ne dobjuk ki! A banános palacsinta gyorsan elkészíthető és istenien finom.
A Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum nem csupán hiedelmeket gyűjt egybe: élő kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A boszorkányok, szépasszonyok és sárkányok világa most magyar vonatkozásban kel életre.
Van egy tanya a Firtos hegyén, ahol egy különleges bábtársulat él: saját készítésű bábokkal, díszlettel, élő népzenével, sajátos meseszövéssel születik itt árnyjáték, a Firtosi Kompániát pedig egy család apraja-nagyja alkotja.
szóljon hozzá!