Székelyföldi kutató az idei fizikai Nobel-díjasok nyomában

Munkám a fekete lyukak keletkezésével kapcsolatos, például olyan esetben, amikor két nagyon sűrű csillag összeütközik. Ezeket gammakitöréseknek hívják, és műholdunk kb. naponta egyet lát, a légkörön ugyanis nem jutnak át.

– Azzal a romantikus elképzeléssel ellentétben, hogy a távcsőbe kukucskálnak, mit jelent 21. századi csillagásznak lenni?
– Kutatásaink alapvetően fizikai problémák megoldására irányulnak, apró részproblémák megoldásával foglalkozunk.

Havonta kb. hét nap vagyok szolgálatos. Ilyenkor az én felelősségem megállapítani, hogy mi az, amit az űreszköz észlel, és ha érdekes jelenséget tapasztalok, riasztani a tágabb csillagászközösséget. Ezenkívül segítek mások projektjeiben, és nekem is van két sajátom, amelyeken dolgozom. A legtöbb gammakitörésekkel kapcsolatos. Az egyik kutatási terv keretén belül például azt nézzük, hogyan halványodik a Rák-köd. Munkám nagy részét számítógépen végzem, a számolásokat néha papíron.

– Nemrég egy felfedezéssel kerültek a tudományos világ középpontjába. Pontosan miről van szó, és mi a jelentősége?
– A gravitációs hullámokat pár éve fedezték fel, és idén ezért adták a fizikai Nobel-díjat. Ezek hihetetlenül apró hullámok, amelyek magát a téridőt rezgetik meg. Parányi voltuk ellenére csupán a legsűrűbb égitestek (például fekete lyukak vagy neutroncsillagok) tudnak mérhető hullámokat kelteni. A neutroncsillagok kisváros méretű csillagok, de annyi anyagot tartalmaznak, mint a Nap. A fekete lyukak pedig még ennél is sűrűbbek. Ez idáig kb. fél tucat hullámot tudtak megmérni. Ilyenkor tipikusan két fekete lyuk kering egymás körül, közelednek egymáshoz, és összeütköznek.

Mi voltunk az elsők, akik gammasugarakat észleltünk mindössze 2 másodperccel a gravitációs jelek érkezése után. Kis túlzással a felfedezés csillagászatbeli jelentőségét a némafilmről hangosfilmre váltással lehet illusztrálni.

– Tartja-e a kapcsolatot a hazai tudományos körökkel? Egyáltalán van-e erre lehetőség vagy igény romániai részről?
– Annyira specifikus ez a terület az asztronómián belül, hogy otthon senki nem foglalkozik ilyesmivel. A kolozsvári csillagászok és fizikusok nagyon eltérő témákon dolgoznak, így tudományosan nem működünk együtt, de ismerem néhányukat. Kutatási témámban inkább budapesti tanáraimmal tartom a kapcsolatot.

– Szándékában áll-e egyszer majd itthonról folytatni kutatói munkát?
– Lehetőségről nem tudok, de azért figyelek, hátha adódik valami. Úgy tartom elképzelhetőnek, ha annyira kiképzem magam, hogy egyedül is érdekes kutatást végezhessek, és ehhez intézetek még pénzt is adjanak. Így valamelyest én választanám meg, hogy hol dolgozom.

– Mit gondol a tehetséggondozás mai helyzetéről? És mennyire tekinthető reprezentatívnak az ön által bejárt út?
– Ez biztosan nem igaz a tudományokra általában, de a csillagászatban úgy látom, az, hogy mennyire sikerül előre jutni, leginkább a téma kiválasztásán múlik, kis kíváncsiságon, kevésbé a tehetségen. A témát pedig a tanárok adják. Szóval ha hozzáértő oktatók élvonalbeli kutatással foglalkoznak és a diákokat be tudják kapcsolni, az egy jó receptnek tűnik. Velem nagy vonalakban ez történt, és sok társam is hasonló utat járt be.