
Azt hinnénk, az unoka szupertulajdonságokkal rendelkezik, közben csak olyan, mint generációs társai, akik együtt nőnek fel az informatikai eszközökkel
Fotó: Pixabay.com
A generációk között mindig is volt távolság, de mostanában ez mintha egyre nőne a gyors technikai fejlődés és az időhiány miatt. Míg a gyermekek már egészen aprón számítógépet kezelnek, mobiltelefonoznak és internetről hallgatják a mesét, zenét, addig a rájuk vigyázó nagyszülők úgy érzik, informatikai analfabéták, s bárhogy igyekeznek, nehezen tudják megtalálni a közös hangot. Mit tehetünk, hogy áthidaljuk ezeket a generációk közötti „szakadékokat”? Erről Kopacz Imola klinikai szakpszichológust kérdeztük.
2017. október 09., 16:002017. október 09., 16:00
2017. október 10., 11:332017. október 10., 11:33
A marosvásárhelyi szakember sokat foglalkozik az idősekkel, több mint két évtizede hozta létre a Magányosok Klubját, rengeteg embernek teremtett közösséget, nyújtott segítő kezet. Beszélgetésünk során arra emlékeztetett, hogy egyre inkább olyan világban élünk, ahol nincs tabutéma, mindenről lehet és kell beszélni, s az egyik fontos tényező, amire figyelnünk kell, az a másik ember megismerése és elfogadása, s ehhez mindenképp rugalmasnak kell lennünk, s nyitott szemmel kell járnunk közösségeinkben.
„Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mi gyermekünk, unokánk egy kis zseni, már megszületéskor tudott egy pár angol szót és úgy kezeli a számítógépet, mint senki más. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a többi gyerek is hasonló »szupertulajdonságokkal« rendelkezik, hiszen olyan gyorsan fejlődnek, hogy néha alig tudjuk követni. Két fontos szempontot kell ilyenkor szem előtt tartsunk, hogy nemcsak a mi unokánk, hanem
Az unoka, a fiatal is hasonló módon meg kell ismerje a nagyszülőket, a körülötte élő felnőtteket, fel kell ismerje, hogy vannak hasonlóságok és lényeges különbségek is közöttük. Ha képes erre, akkor sokkal jobban tud mozogni, boldogulni szűk és tágabb környezetében” – fejtette ki a pszichológus.
Kopacz Imola rámutatott: az elmúlt tíz évben olyan gyorsan alakult az élet, megváltoztak a szokások és sok minden más, hogy folyamatosan résen kell lennünk, tanulnunk kell, rugalmasan alkalmazkodnunk kell azokhoz az élethelyzetekhez, amelyekben épp vagyunk.
„Valamikor a színházba azért jártunk, hogy szép, míves beszédet halljunk, most egy-egy előadásnak olyan a stílusa, hogy a cifra beszédéről ismert valamikori kocsis elszégyellné magát, ha hallaná. Hiába csodálkozunk, hogy a fiatalok is sok, szerintünk csúnya szót használnak, ha már a színházban is ilyent hallanak, nem beszélve a tévéadásokról, internetes videókról.
Nem szabad elzárkóznunk egymástól, a változástól. Ha tudálékosak vagyunk, ha csak a magunk igazát hajtogatjuk, s azt mondogatjuk, hogy ezek a mai fiatalok, ha nem nyitottsággal közeledünk egymáshoz, akkor nem tudjuk megismerni egymást” – hangsúlyozta a szakember.
A közös hang megtalálásához rugalmasságra, elfogadásra van szükség
Fotó: Pixabay.com
Kopacz Imola szerint a gyors társadalmi átalakulások miatt ma már alig lehet beszélni hagyományos szerepkörökről, hiszen megváltoztak az étkezési szokások, az étrend, lecsökkent, sok helyen teljesen kimaradt például az őszi bespájzolás.
„Jómagam kétéltű vagyok, pár napot városon, a többit falun töltöm, s nemrég meglepődve vettem észre, hogy a hetvenhez közeledő szomszédasszonyom, Róza néni rövidnadrágban és egy kis, pántos felsőben kertészkedik. Ez is jelzi, hogy nem lehet és szabad beskatulyázni senkit, hanem folyamatosan meg kell tanulnunk egymást.
– fogalmazott a pszichológus. A szakember hozzátette: szereti a pár éve bevezetett Iskola másként-programokat, amikor egy-egy gyárba vagy olyan helyre viszik el a diákokat, ahol addig nem voltak. Bemutatják a helyet, elmondják, hogy ott mi készül, mi történik, s ezáltal például sok szakmát megkedveltethetnek a gyerekekkel. „Valahogy így kellene mi is egymás felé nyitottan közeledjünk, egymást megismernünk, s megszeretnünk vagy sem, de elfogadnunk. Ma a rugalmasság egy létfontosságú tulajdonság, s segít boldogulni” – mondja a marosvásárhelyi szakpszichológus.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!