Román Hunor: mulatni is tudni kell

Csodálattal mesél egy idős tanítványáról, aki hatvanas évei elején kezdett el hegedűt tanulni. „Éva néni gyermekei hegedülni tanultak, de nem sok sikerrel, végül abba is hagyták, ám amikor Éva néninek eltörött a lába, fiai a kezébe adták a hegedűt, hogy tanuljon meg játszani rajta. Három évet dolgoztunk együtt, aztán látva, hogy mellette a fiatalok milyen ütemben fejlődnek, azt mondta, átadja a helyét másnak. Egy bölcs asszony, és számomra nagyon szép emlék” – meséli mosolyogva.

Nem csak megélhetést nyújt, a gyökereket is jelenti

Hunor számára a muzsikálás megélhetési forma, de nem csak ezért fontos neki. A gyökereket jelenti.

Hogy merre halad a táncházmozgalom, az talán generációfüggő. A prímás elmondása szerint igaz ugyan, hogy napjainkban nagyon sok gyermek táncol, de őt elszomorítja, hogy a fiatal generáció nem tud mulatni. Úgy véli, a néptáncoktatóknak nagyobb felelősségük van abban, hogy a fiatalok felismerjék, nem csupán a koreográfiát kell megtanulni, hanem a népi muzsikára mulatni is lehet. Szeret ő is táncolni, az évek során ellesett egy-két figurát, de ritkán adódik alkalom a táncra, hiszen ő húzza a talpalávalót.

Felnézni a szakma öregeire

Azt mondja, több olyan prímás van, akit nagyra tart, bár nem szeretne név szerint kiemelni senkit. Fontosak számára a szakma öregjei, a különböző vidékek nagy egyéniségei, akiktől nemcsak muzsikálni lehet tanulni, hanem életük egy-egy mozzanata is szolgálhat tanulságul. Érzelmileg természetesen a felcsíki zenéhez kötődik, de nagyon szereti a széki muzsikát is húzni.

„Még sok más vidék muzsikáját is megemlíthetném, mert mindegyikhez kötődöm valamilyen módon, legyen az akár egy pozitív élmény, egy szép emlék. És ha az adott vidék zenéjét muzsikálom, akkor az adott élményből építkezem. Népzenekincsünk hatalmas, mindig felbukkan valami, ami magával ragad” – fűzi hozzá.

És élményekből nincs hiány, nehéz is kiragadni közülük egyet, minden fellépésnek megvan a maga varázsa. Azt talán sosem felejti el – jegyzi meg mosolyogva –, amikor pályája elején, egy nagyváradi első fellépés után Molnár Levente, ma már közismert operaénekes, gratulált és meghívta a zenekar tagjait egy-egy üdítőre.

 Nem csak hegedül, barkácsol is

Hogy mivel kapcsolódik ki egy prímás? Ő személy szerint szeret barkácsolni. Lelkesen meséli, hogy Domokoson van egy telke, amelyre felépített egy régi csűrt, azt csinosítgatja, alakítja. Ott javítgatja hangszereit, és nagy becsben őrzi az apai nagyapjától örökölt régi kis hegedűt, amit még édesapjának vásároltak, és amelynek számára hatalmas az eszmei értéke. Aztán van olyan hangszere, amely azért áll közel a szívéhez, mert tizenöt évesen ő faragta bele a hegedű lelkét. És van egy nemcsak eszmei, hanem anyagi szempontból is értékesebb hegedűje, amelyet támogatásként kapott még középiskolás korában a szintén csíkszentdomokosi Kurkó János Györgytől.

Jövő tavasszal Hunor a Kedves zenekarral és egy táncospárral Japánba megy turnéra, de muzsikált ő már korábban Kínában, Törökországban és a környező országok nagy többségében is. Azt mondja, sokáig szeretne olyan aktív zenész maradni, aki örömmel fogadja a kihívásokat.