Hirdetés
Hirdetés

Összeér a kutyamancs és embertenyér

Ezúttal kiscicák a kedvezményezettek •  Fotó: Balázs Katalin

Ezúttal kiscicák a kedvezményezettek

Fotó: Balázs Katalin

Három esztendeje ismerkedtünk. Az évszakok menyasszonyait álmodta meg, természetes anyagokba, virágba öltöztetve az arákat. Hónapokig készültek a kreációk, és egy fotózás ideéig tartottak. Mert semmihez sem kell ragaszkodni – mondta akkor. Ezt mondja ma is, csak most másra érti.

Balázs Katalin

2018. augusztus 07., 15:022018. augusztus 07., 15:02

A Gyergyószentmiklóson saját szalonnal rendelkező fodrásznőnek különös hobbija van: másokon segít. Embereken, állatokon, de főleg gyerekeken, közülük is a kisfiúkon. Addig-addig beszélgettünk, míg ennek okára is fény derült.

Lánya edzte anya

Régi tulajdonsága a segítőkészség, azt mondja, ha tizenévvel ezelőtt lett volna Facebook, már akkor olyan felhívásokat tett volna közzé, mint mostanság: íme egy nélkülöző, utána pedig, köszönöm, örvendek, hogy segíthettünk.

Hirdetés

Most huszonkilenc éves, és egy évtizede annak, hogy első fizetését megkapva a teljes összeget két gyermek iskolakezdésére költötte. Édesanyja szinte elájult, amikor megtudta. Azóta edződött az anya, lánya szinte naponta szoktatja hozzá furcsa hobbijához.

Fázni és hazudni

Ha messze visszanéz gyerekkorában, azt látja, édesanyja is segítőkész volt, hogy ő már kicsiként állatokat mentett, és hogy a családban voltak nehéz pillanatok, amikor nem futotta luxusra. Elvált szülők gyerekeként megismerte annak folyamatát, hogy vágyai teljesülhetnek, de azokért meg kell dolgozni, és ki kell várni. Sokáig nem értette, hogy miért kell neki fáznia, miközben osztálytársát készen autóval viszik az iskoláig.

„Volt olyan hét, amikor csak zsíros kenyérre futotta. Nyaralni nem jártunk, így amikor ősszel az iskolában le kellett írni, ki, hol vakációzott, tengert hazudtam. Egy fénykép is előttem van: három barátnőmmel együtt vagyunk rajta, tél volt. Hármuk lábán csizma, az enyémen sportcipő...

Idézet
Azt hiszem, ezek járultak hozzá, hogy megtanultam másként értékelni a pénzt. Azért akarok keresni, hogy költhessek... másokra.”

Különös kedvencek

A lány neve Tamás Eszter, és még nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy ki vagyok én. Azt viszont vallja, hogy „minden múlandó, és mi azért jöttünk a földre, hogy megtanuljuk: semmihez nem kell ragaszkodni, sem emberhez, sem tárgyhoz. Talán egy lélek vagyok a földön, aki dolgozik, tanul, téved... és nem ragaszkodik.”

Azt mondja, édesanyját gyakran kihasználták, visszaéltek jóságával. Gyerekfejjel haragudt, aztán arra jutott, hogy ő bizony nem ad pénzt annak, aki italra költené, mert az nem segítség. A gyermekkor juthat eszébe akkor is, amikor gyerekeknek segít, és kislánykori álma, hogy egyszer kisfiút fog szülni. Volt egy balesete, sok műtét után állt talpra, ez tesz kérdőjelet az anyaság lehetősége mellé. Talán ezért különös kedvencei a pöttöm legénykék.

Szándékhoz pártolókra lel

Azt mondja, spontán jön, hogy kire kell éppen ráfigyelni. „Egyszer Csíkszeredából jöttem haza, húsvét közeledett, édesanyámék külföldön dolgoztak. Egy idős ember üldögélt az út szélén. Egyedül volt, mint én” – így kezdődött egy történet, melynek folytatása, hogy a kopott ruhában, szitává foszlott lábbeliben lévő embert hazavitte autóján a rozoga házába. Kicsi pénzt hagyott neki, és a közösségi oldalon hírt adott tapasztalatáról.

Ekkor kezdtek hozzá adományokat eljuttatni, még két pár új cipőt is küldött egy üzlet, ő pedig ment örömmel Csíkcsicsóba.

Aztán egy nagycsaládról derült ki, sok minden hiányzik, de legsürgősebben babakocsi, pelenka kellene. Egy csoportot talált, a sepsiszentgyörgyi Kuti Katalin által irányított Segítsünk a rászorulóknak elnevezésűt. Egy dubányi segély jött, a rászorulókról viszont kiderült, az édesapa megalázónak tartja, hogy erre szorul, nem fogadhatja a küldeményt. Percek alatt került másik család, ha kanyarral is, de örömet szerzett az adomány. Mert minden segítségnek megvan valahol a helye.

Mesélt még a mikóújfalusi családról, ahol meghalt az anya, apa neveli három kisgyerekét, a zaláni öreg emberről, akire dől rá a háza és sok-sok gyerekről, akik nem tehetnek helyzetükről. Sorban mutat be egy-egy ilyen életet a közösségi oldalon, és sok pártolót talál a szándékához. Ki készpénzt, ki tartós élelmiszert ajánl fel, de ruhaneműt is gyakran hoznak. Mint mondja, eddig sosem csalódott az emberekben, csak a nagylelkűségüket ismerhette meg közelről.

Isten tudja

Időnként vissza-visszatér az állatmentés is az életében. Karján egy tetoválás van, az első megmentett kutyus mancsa ér a tenyeréhez. Ő egy volt azon négylábúak közül, kiknek sorsát igazgatta. Most éppen párnapos macskakölykök a fodrásszalon lakói. Eszter úgy fogalmazott, hogy egy általa „mostanáig tisztelt idős hölgy” akarta eltetetni láb alól a cicákat, és ő nem hagyta. Kecsketejet keres, tápot rendel, nevelgeti, és biztosra veszi, hogy lesz gazdájuk. Mert sokan hiszik, érdemes segíteni, és „meglátják a pénz létének valódi értelmét.”

Tamás Eszter tudja, jó összefogni, jót cselekedni, de kell tudni határt is tartani. Addig jelen lenni csak, amíg szükséges a támogatás, utána hagyni a talpra állókat tovább boldogulni. Tudja, hogy nem szabad belépni mások életébe, hogy nem szabad ragaszkodni:

Idézet
„A Jóisten úgyis annyit ad, amennyire szükségünk van, és azt is tudja, kivel, mikor és miért kell találkozzunk.”
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Kocsonya – videó

Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.

Kocsonya – videó
Kocsonya – videó
2026. február 25., szerda

Kocsonya – videó

Hirdetés
2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
Hirdetés