
Ezúttal kiscicák a kedvezményezettek
Fotó: Balázs Katalin
Három esztendeje ismerkedtünk. Az évszakok menyasszonyait álmodta meg, természetes anyagokba, virágba öltöztetve az arákat. Hónapokig készültek a kreációk, és egy fotózás ideéig tartottak. Mert semmihez sem kell ragaszkodni – mondta akkor. Ezt mondja ma is, csak most másra érti.
2018. augusztus 07., 15:022018. augusztus 07., 15:02
A Gyergyószentmiklóson saját szalonnal rendelkező fodrásznőnek különös hobbija van: másokon segít. Embereken, állatokon, de főleg gyerekeken, közülük is a kisfiúkon. Addig-addig beszélgettünk, míg ennek okára is fény derült.
Régi tulajdonsága a segítőkészség, azt mondja, ha tizenévvel ezelőtt lett volna Facebook, már akkor olyan felhívásokat tett volna közzé, mint mostanság: íme egy nélkülöző, utána pedig, köszönöm, örvendek, hogy segíthettünk.
Most huszonkilenc éves, és egy évtizede annak, hogy első fizetését megkapva a teljes összeget két gyermek iskolakezdésére költötte. Édesanyja szinte elájult, amikor megtudta. Azóta edződött az anya, lánya szinte naponta szoktatja hozzá furcsa hobbijához.
Ha messze visszanéz gyerekkorában, azt látja, édesanyja is segítőkész volt, hogy ő már kicsiként állatokat mentett, és hogy a családban voltak nehéz pillanatok, amikor nem futotta luxusra. Elvált szülők gyerekeként megismerte annak folyamatát, hogy vágyai teljesülhetnek, de azokért meg kell dolgozni, és ki kell várni. Sokáig nem értette, hogy miért kell neki fáznia, miközben osztálytársát készen autóval viszik az iskoláig.
„Volt olyan hét, amikor csak zsíros kenyérre futotta. Nyaralni nem jártunk, így amikor ősszel az iskolában le kellett írni, ki, hol vakációzott, tengert hazudtam. Egy fénykép is előttem van: három barátnőmmel együtt vagyunk rajta, tél volt. Hármuk lábán csizma, az enyémen sportcipő...
A lány neve Tamás Eszter, és még nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy ki vagyok én. Azt viszont vallja, hogy „minden múlandó, és mi azért jöttünk a földre, hogy megtanuljuk: semmihez nem kell ragaszkodni, sem emberhez, sem tárgyhoz. Talán egy lélek vagyok a földön, aki dolgozik, tanul, téved... és nem ragaszkodik.”
Azt mondja, édesanyját gyakran kihasználták, visszaéltek jóságával. Gyerekfejjel haragudt, aztán arra jutott, hogy ő bizony nem ad pénzt annak, aki italra költené, mert az nem segítség. A gyermekkor juthat eszébe akkor is, amikor gyerekeknek segít, és kislánykori álma, hogy egyszer kisfiút fog szülni. Volt egy balesete, sok műtét után állt talpra, ez tesz kérdőjelet az anyaság lehetősége mellé. Talán ezért különös kedvencei a pöttöm legénykék.
Azt mondja, spontán jön, hogy kire kell éppen ráfigyelni. „Egyszer Csíkszeredából jöttem haza, húsvét közeledett, édesanyámék külföldön dolgoztak. Egy idős ember üldögélt az út szélén. Egyedül volt, mint én” – így kezdődött egy történet, melynek folytatása, hogy a kopott ruhában, szitává foszlott lábbeliben lévő embert hazavitte autóján a rozoga házába. Kicsi pénzt hagyott neki, és a közösségi oldalon hírt adott tapasztalatáról.
Aztán egy nagycsaládról derült ki, sok minden hiányzik, de legsürgősebben babakocsi, pelenka kellene. Egy csoportot talált, a sepsiszentgyörgyi Kuti Katalin által irányított Segítsünk a rászorulóknak elnevezésűt. Egy dubányi segély jött, a rászorulókról viszont kiderült, az édesapa megalázónak tartja, hogy erre szorul, nem fogadhatja a küldeményt. Percek alatt került másik család, ha kanyarral is, de örömet szerzett az adomány. Mert minden segítségnek megvan valahol a helye.
Mesélt még a mikóújfalusi családról, ahol meghalt az anya, apa neveli három kisgyerekét, a zaláni öreg emberről, akire dől rá a háza és sok-sok gyerekről, akik nem tehetnek helyzetükről. Sorban mutat be egy-egy ilyen életet a közösségi oldalon, és sok pártolót talál a szándékához. Ki készpénzt, ki tartós élelmiszert ajánl fel, de ruhaneműt is gyakran hoznak. Mint mondja, eddig sosem csalódott az emberekben, csak a nagylelkűségüket ismerhette meg közelről.
Időnként vissza-visszatér az állatmentés is az életében. Karján egy tetoválás van, az első megmentett kutyus mancsa ér a tenyeréhez. Ő egy volt azon négylábúak közül, kiknek sorsát igazgatta. Most éppen párnapos macskakölykök a fodrásszalon lakói. Eszter úgy fogalmazott, hogy egy általa „mostanáig tisztelt idős hölgy” akarta eltetetni láb alól a cicákat, és ő nem hagyta. Kecsketejet keres, tápot rendel, nevelgeti, és biztosra veszi, hogy lesz gazdájuk. Mert sokan hiszik, érdemes segíteni, és „meglátják a pénz létének valódi értelmét.”
Tamás Eszter tudja, jó összefogni, jót cselekedni, de kell tudni határt is tartani. Addig jelen lenni csak, amíg szükséges a támogatás, utána hagyni a talpra állókat tovább boldogulni. Tudja, hogy nem szabad belépni mások életébe, hogy nem szabad ragaszkodni:
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!