Olcsón Olaszországban: Rimini, San Marino, Ravenna, Ferrara

Ha valakinek őszi, napos tengerparti sétákra, sós levegőre, és – miért ne – akár egy-egy rövidebb megmártózásra támadna kedve az Adrián (a víz hőmérséklete még ilyenkor is 20 Celsius-fok körüli), akár októberben is felkeresheti Riminit és környékét, ahol ráadásként rengeteg látnivalót pipálhat ki, nem is beszélve az olasz gasztronómia remekeiről. Pláne úgy, ha mindezt viszonylag baráti költségvetéssel meg is lehet úszni. De hogy? Ebben segítünk idei, igaz, nyári helyszíni tapasztalataink megosztásával, de költségvetés vonatkozásában valószínűleg ilyenkor még kedvezőbb lehet a helyzet.

Tengerparti nyaralást terveztünk idén, és olyan helyet kerestünk, ahol a fürdés és napozás mellett látnivalóban is bővelkedhetünk, ezért Olaszországot választottuk, mégpedig Riminit. A csizma felső, illetve belső részén található város Bolognától egy-másfél órányi vonatozásra található, Bologna Kolozsvártól pedig szintén másfél óra repülőgéppel.

Családias hangulat, olasz életérzés

Ha a cél megvan, akkor már csak az odautat kell megtervezni. És ha kitartóan keresgélünk, ha folyamatosan figyeljük a járatokat, akkor biztos találunk a pénztárcánknak megfelelő árú jegyet. Így történt, Kolozsvárról Bolognába és vissza kevesebb, mint 500 lejért tettük meg a repülőutat, ketten.

Ahogy a repülőjegy megvolt, azonnal hozzáláttam a szálloda keresésének. Sokan úgy gondolják, hogy nagy luxus a nyaralás, főleg tengerparton és főleg Olaszaszországban. Vannak, akik ötcsillagos szállodára vágynak, vagy az all-inclusive megnevezésű, minden-egy-helyen típusúra, ahonnan ki sem kell mozdulni. Kisebb igényeket támasztva is el lehet tölteni egy hetet egy csodaszép helyen, és nem kell ahhoz milliomosnak lenni, vagy mondjuk egy éven át korgó hassal lefeküdni, hogy összegyűljön a kirándulás ára.

Szállásunk kettőnknek hét éjszakára – az árában a reggelivel – 1070 lejbe került. Szerény kis hotelt választottunk, családias hangulatút, amelynek halljában minden napszakban ott ült az egész család, testvérek, nagypapák és nagyik, kisunokák, kamaszok. Igazi olasz család, hangosan beszélgettek, meccset néztek, sírtak, kacagtak, élték mindennapos életüket, úgy ahogy azt az olaszokról általában elképzeljük. Megtörtént, hogy nem találtuk, nem találták a szobakulcsunkat, és hosszas keresgélés, tanakodás után derült ki, hogy a nagypapa egy köteg más kulccsal együtt azt is zsebrevágta.

Nyelvtudás nélkül nehéz lehet idegenforgalomból élni, szállodát működtetni – gondolnánk. A honlapon, ahol szállást foglaltunk, azt írta, beszélik az angolt. A helyszínen kiderült, hogy valójában egy kukkot sem értenek, viszont van az okostelefonon egy fordítóprogram, amelyre rámondják olaszul a szöveget, az meg pillanatokon belül írásban és szóban fordítja is angolra. És ugyanez visszafelé, angolról olaszra. Kissé idegesítő ez a furcsa beszélgetés, ezért inkább előveszi az ember azt az olasztudását, amit sok évvel ezelőtt szedett össze, illetve amit a román nyelv ismeretének köszönhet.

Repülőjegy kifizetve, szálloda lefoglalva, következhet az útvonal, a hely, a környék tanulmányozása az interneten. Először is az, hogy Bolognából mivel és mennyi idő alatt, mennyiért jutunk Riminibe. A bolognai repülőtér és a vasúti pályaudvar között rendszeres buszjárat működik, egy jegy ára egy személynek 6 euró, körülbelül 10-15 percet tart az út, máris megérkeztünk, és ha nem akarunk nyelvi nehézségekkel kínlódni, az automatából vesszük meg a vonatjegyet. Kettőnknek a jegy 19,70 euróba kerül, másfél óra múlva meg is érkeztünk. Naplómba azt írtam a nap végén, hogy

Utaztunk ez alatt busszal, repülővel és vonattal. Még a tengert is kipróbáltuk aznap. A part a szállodától hét percnyi sétára volt, a strand széles és hosszú, homokos, a tenger fokozatosan, lassan mélyül, kisgyerekes családoknak kitűnő.

A szállodában reggeliztünk, szerény, de elégséges volt a felhozatal: sonka, sajt, vaj, lekvár, tej, tea, kávé. Utána irány a strand. Rimini tengerpartja nagyon hosszú, közel 30 kilométer. Úgy oldják meg a tumultus elkerülését, hogy a szállodáknak megjelölik azt a partszakaszt, ahová a vendégeik mehetnek fürdőzni, napozni. Mi – további 4-5 szálloda lakóival – a 60-61-es szakaszhoz tartoztunk. Két nyugágyat és egy napernyőt egész napra 15 euróért béreltünk. Plédet, vagy saját napernyőt nem lehet azon a szakaszon használni. De ha az ember csak fürödni megy le a tengerre, akkor azt megteheti anélkül is, hogy ágyat/ernyőt béreljen. Mi az egy hét alatt összesen három alkalommal fizettünk, máskor reggel korán, illetve este úsztunk egy-egy nagyot a tengerben, mert napközben utazgattunk, vagy a város látnivalóit kerestük meg.

A világ legrégebbi, 301-től működő köztársasága, 61 négyzetkilométernyi területével Európa 3. legkisebb állama, amelynek neve megegyezik fővárosa nevével. San Marino város a Monte Titano 749 méter magas csúcsán áll, a Világörökség részét képezi, jól megőrzött épületei, kanyargós utcái, várfalai, kastélya régmúlt időkbe kalauzol, ugyanakkor nagyon mai is, hiszen vendéglők, kávéházak, márkás boltok színesítik. Sok látnivalót kínál, akit érdekel a történelem, az többféle múzeumot is megnézhet, a várfalak tövében sétálhat, vagy a vár tornyaiból tekinthet le a környékre. 

Ravenna és Ferrara

Még az olaszországi út tervezésekor eldöntöttük, Ravennát semmiképp nem hagyjuk ki. Vonattal utaztunk, jövet-menet kettőnknek 19 euróba került. Sajnos szinte egész nap esett az eső, az esernyőnket Riminiben hagytuk, újat sajnáltunk venni, így a nap végére teljesen eláztunk, ezért aztán vettünk egy-egy pólót, hogy ne üljünk csuromvizesen. Mindezek ellenére nem bántuk meg, végignéztünk egy egész sor múzeumot, ókeresztény és bizánci műemlékeket, középkori templomokat, keresztelőkápolnákat, mauzóleumot, érseki palotát. Ferrara nem szerepelt az eredeti tervek között, Riminiben jutott eszünkbe, hogy a közelben áll ez a középkori városka is, hát akkor ne hagyjuk ki ezt sem. Kettőnknek jövet-menet 39,50 euróba került a vonatjegy, Ravennában át kellett szállnunk, és félórai várakozást követően utaztunk tovább. Paloták, várfalak, középkori épületek, utcák, terek, sajátos hangulat jellemzi ezt a várost is. Érdekesek ezek az olasz városok, van valami hasonló bennük, az ember megismerkedik három-néggyel, és képes azt hinni, hogy már ismeri az összeset, de aztán rájön, hogy ahány annyiféle. A közös tulajdonságok mellett mindenik saját építkezési stílussal, egyéniséggel rendelkezik, nem is lehet összetéveszteni őket, mindegyiknek megvan a maga, különlegessége, az egyedi hangulata.

Ferrarában a déli kánikula elől egy árnyékos kis parkba húzódtunk, és figyeltük az embereket, helyiek és külföldi munkavállalók jöttek-mentek, üldögéltek a padokon, és az olasz mellett még sok más nyelvet beszéltek. Mégis a leginkább orosz szót hallottunk a legtöbbet.

Marasztaló olaszok

Este szeretnénk fizetni a szállodát, reggel indulunk haza – magyarázzuk a hotel recepcióján. Győzködnek, hogy ráér reggel is, minek sietni, de ragaszkodunk, hogy már este intézzük el az anyagiakat. Reggelit sem igénylünk, korán szeretnénk elindulni. Este bekopog az egyik tulaj a szobába, becsomagolta a reggelinket és felhozta. Még ha oly szerény is volt, jólesett ez a gondoskodás, azonnal megbocsátottam nekik mindent, az olaszos lazaságot, azt, hogy nem tudtak angolul, az elveszett kulcsot.

Jövőre is jövünk? Kérdeztük egymástól már a Bolognába tartó vonaton, és azonnal meg is egyeztünk, hogy igen, olaszországi tengerpartot választunk, természetesen egy másik várost, másik vidéket, ahol eddig még nem jártunk, hogy minél többet láthassunk és felfedezhessünk Itáliából.

Itthon végül számoltam és szoroztam, csoportosítottam és összeadtam, megállapítottam, mi volt az, ami nélkül is jól éreztük volna magunkat, de mégsem volt fölösleges költeni rá, és mi az, amiről semmiképpen nem mondhattunk volna le. Egy teljes hetet töltöttünk Olaszország egyik legszebb tengerpartján, minden nap fürödtünk, utaztunk, bejártunk négy várost. A mérleg nem okozott csalódást.

Íme még két kis epizód, talán emberközelibbé tesz egy ilyen nyaralást. A bolognai pályaudvaron vonatjegyet veszünk épp az automatából, de nem tudjuk, milyen irányba kell nézni Riminit, mi a végállomása a vonatnak. Megkérdezünk egy kisegítő személyt, az mondja, hogy Pesaro. Kiderül, hogy van korábban is járat, mint ahogy mi kinéztük, szintén személyvonat, 5 perc múlva indul, hát futás, fel a vonatra. Eszünkben jut azonban, hogy nem kezeltük a jegyet, akkor futás vissza az aluljáróban található kicsi zöld jegykezelőautomatához, még másnak is megmutatom, hogyan működik, azzal vissza a vonatra. „Biztos, hogy ez a vonat megy Riminibe?” – teszi fel szokásához híven aggodalmaskodó kérdését a férjem, mikor a vonat elindult. Van egy kis elektronikus kijelző velünk szemben, mondom azon kell legyen az információ, de persze nincs ott. Na ilyenkor kezdődik a „mondtam, nézd meg...” kezdetű szövegelés, amitől nekem rendesen felmegy a cukrom. Miért nem nézted meg te, ha olyan okos vagy, nem vagyok okos, te szervezted, azt hittem tudod, hova megyünk, nem tudom fogalmam sincs, meg kellett volna… stb. Mondom végül, most már mindegy, hogyan kellett volna, gondolkodjunk azon, ami van. Igen, de ha rossz vonatra ültünk, mi lesz, mi legyen leszállunk-e… és így tovább, amíg bemondja a hangosbemondó és a képernyőn is megjelenik, hogy Riminibe megérkeztünk.

A másik történet alkalmával épp vihar volt, de mi aznap épp egy másik városban tartózkodtunk, visszatérve csak ámultunk a megtépázott fákon, a földön heverő számtalan faágon, levélen. Aztán belém nyilallt, hogy a reggel mostam, és a teraszra teregettem a ruhaneműinket. De minden megvolt. Vagyis a fürdőruhám kivételével. Kettőt hoztam, igaz, de akkor is sajnálom, hát fordulok is vissza, hátha megtalálták. Itt nem beszélnek ugye angolul semmilyen szinten, olaszul meg nem tudom, hogy mondják a furdőruhának. Hát nekivágok körülírni, azonnal meg is értik, mi a bajom, hozzák is a ruhadarabot, és magyarázzák „nemzetközi nyelven”, kézzel-lábbal, hogy mekkora vihar volt. Azt sem tudom, sírjak vagy nevessek. Kezdek belejönni az olasz nyelvbe.