Mi történt a kis énekes Mayával? A Todi család története

„Nyelvtudás nélkül munkát kaptam, aztán kezdtem tanulni a német nyelvet, egy év után vizsgáztam, egy jó erős középszintet megtanultam. A kezdetektől egy kozmetikai cikkeket forgalmazó cégnél dolgozok, az online rendelésekkel foglalkozok, az árukészletért felelek. Dani, a férjem ugyanannál a szerszámgyártó és forgalmazó üzemnél dolgozik 2014 szeptemberétől ma is. Maya a negyedik osztályt kezdte itt, Leo a másodikat, mindketten jól tanulnak, első perctől jó eredményeik vannak” – újságolja nem kis anyai büszkeséggel Edit.

Eleinte „kézzel-lábbal, ahogy tudtunk, értekeztünk” – nevet – de a gyerekek folytatták ott, ahol Csíkban abbahagyták: Maya énekelni tanult, Leo dzsúdóedzésekre járt.

Gyermekbarát rendszer az iskolákban

„Maya jelenleg egy privát zeneiskolában tanul kántót, és mellette végzi a gimnáziumot. Leonárd időközben nagyon sokat fejlődött cselgáncsban, ő már odahaza is nagyon ügyes volt. Mivel 14 évesen korosztályában kitűnő eredményei vannak, kapott egy jó ajánlatot, és ősztől egy tőlünk több mint száz kilométerre lévő központban folytatja a dzsúdót. Nehéz szívvel, de elengedjük, így ősztől ott kezdi majd a kilencedik osztályt is” – meséli Edit, miközben arra is kitér, hogy milyen különleges elbírálás alá esnek a német oktatási rendszer keretében az élsportolók az iskolában.

Azaz – jegyzi meg – az oktatási rendszer sokkal megengedőbb, egy sportolóba „hosszú távra fektetnek be”, ha például reggel edzése van, hiányozhat a délelőtti oktatásról, de délután tanár segítségével tanul.

Mesélnek németországi létükről is, a beilleszkedésről, arról, hogy az albérletet ma már saját tulajdonú ház váltotta fel. Mutatja Edit a ház mögötti kis veteményesét, a nappalit díszítő család fotókat, otthonra leltek a Baden-Württemberg tartománybeli kisvárosban. Környékükön sok román és magyar család él, a közelükben lévő katolikus temploma rendszeresen eljárnak, megtartják ünnepeiket.

„Ha akarsz, be tudsz illeszkedni. Húsvétkor, karácsonykor együtt megyünk templomba, itt voltak a gyerekek elsőáldozók, bérmálkozók. A házszentelés már nem hagyomány, de jeleztem, hogy én szükségét érzem, s jött a pap házat szentelni. Az ételszenteléssel is így voltam. Itt nem látod a kosarakat a templomban, de ha ott van, akkor megszentelik, és én viszem minden évben. Sokat kellett dolgozni, hogy meglegyen, amink van” – mondja Edit.

Mi az, ami hiányzik? Ma már talán semmi, otthonra, barátokra leltek. „Eleinte hiányoztak a fenyvesek. Leonárd sokat edzőtáborozik a Fekete-erdőben, ha elmegyünk oda, úgy érezzük magunkat mint otthon lennénk Büdösfürdőn. Az emberi kapcsolatok talán nem annyira mélyek, mindenki elvan a saját életével, de segítőkészek. A népes magyar közösséggel összejárunk, erős a katolikus közösség itt. Jól vagyunk” – búcsúznak.