
Színpaddá alakított csűr. Ettől is különleges a fesztivál
Fotó: Forrás: Méra World Music
Ha a csűrbeli bulikat nem is elsősorban hozzájuk társítjuk, a világzenét mint brandet mindenképpen a Méra Világzenei Csűrfesztivál hozta be és használja Erdélyben. A fesztivál augusztus 1–4. között negyedik alkalommal változtatja a kalotaszegi Mérát a világ közepévé, de csak napi ezer ember számára. Ebben az ezerben azonban a Liget kreatív olvasói is benne lehetnek.
2019. július 26., 15:482019. július 26., 15:48
Erdély világzenei csűrfesztiválja idén sem a nagy tömegeket célozza meg zenei programjával, hanem több kontinensről összeválogatott igazi zenei egzotikumokkal csalogatja Kalotaszeg eme hagyományőrző falujába ínyenc közönségét. Amint azt a főszervező, Bethlendi András a Ligetnek elmondta, a Méra World Music több szempontból is egyedi a fesztiválpalettán: elsősorban, amint a nevében is benne van,
„Legesleginkább abban különleges, hogy helyet ad a minőségnek, nem kell maximumig tekerni a hangszórót, nem kell egy stadion négyszázadik sorából hallgatni a fellépőt, hanem karnyújtásnyira vannak a minőségi produkciók, miközben a teljesség értékével betekintünk a kalotaszegi kultúrába” – magyarázta a fesztivál sajátosságát a főszervező. Majd kérésünkre tisztázta az oly sokat emlegetett világzene fogalmát is.
Világzene a csűrszínpadon
Fotó: Forrás: Méra World Music
„Nagyon tág fogalom, annak köszönhetően, hogy a régióban mi vagyunk az elsők, akik ezt a fogalmat felkaroltuk, valójában a mi környezetünkben mi határozzuk meg, hogy mit jelent. A mi meghatározásunk azonban nem szakadt el a szakmától: a népzenéből inspirálódó zenét nevezzük világzenének.
A mérai csűrszínpadon pedig ezen elv mentén népzenei és világzenei koncertek vannak, igazán sokszínű a zenei paletta: többek között izraeli, mexikói, roma, román, szamaritánus, latin zenei stílust képviselő együttesek lépnek színpadra. A fesztivál főszervezője szerint több fellépőt is érdemes lehet kiemelni: a magyar közönség kedvence valószínűleg a Csík Zenekar lesz, aki az ínyencségeket szereti, azoknak az Izraelből érkező Sofi Tsedaka & The Baladisz lesz a befutó, amelynek frontembere a nagy bibliai személyiségek anyanyelvén, szamaritánus nyelven énekel, de ott lesz a legősibb máig fennmaradt európai énekhagyományt őrző számi közösség norvégiai képviselője, Torgeir Vassvik is. Aki a könnyebb műfajokat szereti, a népzenétől és az ínyencségektől is távolabb áll, annak valószínűleg a mexikói, latin-amerikai dallamok jöhetnek be, amelyek pillanatok alatt bárkit táncra perdítenek.
Karnyújtásnyira a minőség
Fotó: Forrás: Méra World Music
A táborba érkező külföldieknek a főszervező egyértelműen a népzenei programokat ajánlja: a fesztivál hazai fellépői a kalotaszegi zenészek lesznek, akik egyben a fesztivál legfontosabb előadói is. Ők képviselik azt a gazdag kalotaszegi népzenei hagyományt, ami miatt Mérában, Kalotaszegen születhetett meg Erdély első világzenei csűrfesztiválja. A kalotaszegi csárdás, legényes, szapora és a lassú tempójú hajnalik és román forgatósok ismét az esti táncházak nélkülözhetetlen részei lesznek.
A statisztikai adatok szerint a Méra Világzenei Csűrfesztivál legtöbb látogatója 25–35 év közötti fiatal, aki könnyen meglehet, hogy gyerekkel érkezik a fesztiválra, ami egyáltalán nem baj, mert a szervezők számukra is biztosítanak programokat, sőt elvi kérdésnek tartják, hogy olyan rendezvényt szervezzenek, amelyet a legkisebbek is élveznek majd, ugyanis hiszik, hogy az ember zenei ízlése a legkisebb korától alakul, öntudatlanul is.
Legtöbb látogatója 25–35 év közötti fiatal, aki könnyen meglehet, hogy gyerekkel érkezik a fesztiválra,
Fotó: Forrás: Méra World Music
A Méra World Music különleges hangulatának a titka, hogy mer kicsi és családias maradni. Ezért a helyek száma korlátozott: összesen napi ezer jegyet értékesítenek a szervezők. Ezért aki biztosra akar menni, annak érdemes elővételben beszereznie a belépőt.
de létezik egy 200 lejes támogatói jegy is, aki ezt vásárolja meg, a helyi táncegyüttes próbatermének felújítására adakozik, a fesztivál szervezői ugyanis idén 11 000 lejt szeretnének felajánlani a mérai Cifra táncegyüttes próbatermének felújítására.
Családias hangulat egy gyönyörű helyszínen
Fotó: Forrás: Méra World Music
Nyerj fesztiválbérletet!
Amint már megszokhattátok, a Ligeten nem csak azért írunk a nyár erdélyi fesztiváljairól, hogy tájékoztassuk róluk olvasóinkat, hanem azért is, hogy lehetőséget nyújtsunk egy nyereményjátékra. Ezúttal sincs ez másképp, a Méra Világzenei Csűrfesztivál szervezői egy darab kétszemélyes fesztiválbérletet kínálnak fel a Liget olvasóinak. Aki meg szeretné nyerni ezt, annak a következő dolgot kell tenni: jelezni kell részvételi szándékát a fesztivál Facebook-eseményoldalán, majd egy frappáns kommentet írni a Liget Facebook-oldalára, a jelen cikket népszerűsítő bejegyzés alá. A hozzászólásokat egy agyament zsűri fogja kiértékelni, a legfrappánsabbnak ítélt komment szerzője egy kétszemélyes fesztiválbérlettel gazdagodik. A hozzászólásokat július 29-én, hétfőn 14 óráig várjuk, eredményt július 30-án hirdetünk, amint az agyament zsűri – esetleg a beérkező lájkok által is befolyásolva – elhatározza magát. Humort és kreativitást!
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!