Mély hála és némi aggodalom: ilyen volt a Balaton-átúszás belülről

Az úszás napján a Révfülöptől Balatonboglárig tartó 5,2 kilométeres szakaszon 50 méterenként (kivéve az első és az utolsó 500 métert) hajók vannak, amelyekről figyelő szemmel követik a résztvevőket. Ezeknél a hajóknál meg lehet pihenni, megfogódzkodva, vizet és szőlőcukrot adnak az úszóknak. Ha valaki nem tud továbbmenni, akkor felülhet egy hajóra, és innen kiszállítják.

A helyszínen

Mivel első alkalommal indultunk neki barátnőmmel a Balaton-átúszásnak, próbáltunk előzetesen minél több infót összegyűjteni. Hogy mikorra érdemes odaérni, mire számíthatunk, s így tovább. Marosvásárhelyről idén és a korábbi években is voltak már úszók, így tőlük elég sok mindent megtudtunk. Révfülöpre érkeztünk reggel fél hétre, és a jó szervezésnek köszönhetően percek alatt átvettük a karszalagot, amivel az időt is mérték, leadtuk a papucsot, napszemüveget, a telefont és kis ruhát tartalmazó csomagot, amelyet átszállítottak Balatonboglárra a célhoz, és rajtra készen álltunk. A startot 7 órakor nyitották meg, akkor több százan álltak ott, de mire mi odamentünk, már csak több tucatnyian voltak. Induláskor és érkezéskor is azt tapasztaltuk, hogy a szervezők nagyon jól felkészültek, gördülékenyen zajlott minden.

A vízben

Itthon a bözödújfalui tónál  gyakoroltunk. Csendes és kristálytiszta a vize, a mélység zöld, a felszínen nagyon ritkán lehet növénnyel, piszokkal találkozni. Révfülöpnél nem egy strandról indultunk, hanem a strand mellett kialakított stégről. A víz ott nekem csaknem vállig ért, iszapos volt és növényekkel teli. A sok ember miatt egy fehér tejeskávéhoz hasonlított, bár lehet, hogy a kávé felháborodna a számára kedvezőtlen hasonlóság miatt.

Egy szó mint száz, az indulás és az első pár tíz méter nem volt túl kellemes. A sáv, amelyen úszni lehetett, 100 méteres volt, egyik felén a hajókkal, a másik felén a semmivel, illetve 500 méterenként volt egy bója, amelyen írta, hogy éppen hol vagyunk. Én a „semmi” felét választottam, végig ott úsztam, mellúszásban, nem közelítettem meg a hajókat. Az első és az utolsó 500 méter volt a legnehezebb. Először, mert meg kellett találni a helyem, a ritmusom, és meg kellett szokni, hogy ez a Balaton, és nem a kristálytiszta bözödiújfalui tó, ez inkább mézsárga, és kicsit mindig fodros. Az utolsó 500 méteren pedig már kicsit elveszett az ember, legalábbis én elveszett voltam, mert nem tudtam, hány óra, úgy tűnt, semmit nem haladok, és mindenféle trükköt kellett bevessek, így becsukott szemmel úsztam egy ideig, hogy érezzem, lássam, hogy közlekedik a part.

Közben

A legnagyobb félelmem az volt, hogy unatkozni fogok. Már felkészülés közben is tapasztaltam, hogy amikor másfél órát vagy a vízben egyedül, akkor egyszer csak a gondolatok önállóan kezdnek cikázni a fejedben, és ez mindenféle aggodalomhoz és szorongáshoz vezet. Mint éjszaka, amikor nem tudsz visszaaludni. Normális körülmények között ritkán van egyedül az ember a gondolataival három órán keresztül, hiszen alszunk, dolgozunk, beszélünk, olvasunk, telefonozunk, s olyan sok mindent teszünk.

Időközben meg-megálltam és megcsodáltam a mellettem haladó SUP-osokat, a nyugodt Balatont, megnéztem a többeket is, akik elég távol úsztak tőlem, de azért néha volt, aki elhagyott, és olyan is, akit én hagytam el. A táv nagy részén egy mély hála volt bennem, és egy kicsi aggodalom is. Hála, hogy itt vagyok és úszom és jól megy, és aggodalom, hiszen mégiscsak a Balaton közepén voltam. Bár otthon azt gondoltam, hogy többször meg fogok állni a hajóknál, és vizet iszom meg pihenek, végül a Balatonból kortyolgatva, megkapaszkodás nélkül úsztam végig  a 5,2 kilométert.

Miért érdemes?

Három órát és öt percet úsztam a Balatonban, ez majdnem annyi, amennyit otthon saccoltam: az 3,5 óra volt. Ezzel az eredménnyel a 2331. voltam a 9750-ből. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok sportos alkat, sőt, a mérleg szerint túlsúlyos, a kitartás sem az erősségem, az egyetlen ütőkártyám, hogy nagyon szeretek úszni. Amikor lábra álltam, hiszen az utolsó pár méteren már kicsi volt a víz, pár másodpercig szédültem, és kimerültnek éreztem magam. Inkább lelkileg, agyilag, mint fizikailag. Sem aznap, sem másnap nem volt izomlázam. A titok szerintem az, hogy mindenki a saját ritmusában ússzon, társsal, ha van, akivel talál a ritmus, és egyedül, ha úgy jobban halad. Persze, ha valaki ezt egy vetélkedőként fogja fel, és versenyezni akar önmagával, csak hajrá.