Moldován Sándor a kilencből három magyar kutyafajtát is tenyészt
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Idén a hungarikumok sorába emelték a magyar kutyafajtákat is, azt a kilencet, amely a magyar ember évszázados tenyésztői munkájának eredménye. Ennek ellenére nem mindenki ismeri ezeket, a Magyar Kutyafajták Romániai Klubjának az is az egyik fő célkitűzése, hogy megismertesse ezeket az ebeket a nagyközönséggel.
2017. augusztus 29., 15:492017. augusztus 29., 15:49
Magyar embernek magyar kutyát – ez lehet a Magyar Kutyafajták Romániai Klobjának végső célja, de addig is egyelőre népszerűsíteni szeretnék az elismert kilenc magyar kutyafajtát. „Ezeknek a fajtáknak a kialakulása több száz éves tenyésztő munka eredménye, az őseink, a juhászok szelektálták, tenyésztették őket úgy, hogy az megfeleljen a munkára. Nagyon egyszerű kutyának tűnik például a kuvasz, mégis szigorú standardja van, hogy milyen színű a szőre, a szája, a bőre. Azért fehér, hogy a juhász éjjel könnyen megkülönböztesse a farkastól, ugyanis a kuvasz őrző eb. A terelő kutyák mindenféle színűek, puli, pumi, mudi, mind terelő család, kistestűek, gyorsak, csipkedik oldalról a nyájat, úgy terelgetik őket a megfelelő irányba” – magyarázza az egyesület képviselője, Moldován Sándor, aki Marosszentgyörgyön maga is kutyatenyésztéssel foglalkozik. A kilenc magyar kutyafajtából három típus van neki: kuvasz, puli és komondor.
Moldován Sándor úgy véli, a szervezetük egyik fő célkitűzése, hogy megismertesse az emberekkel ezeket a fajtákat, és népszerűsítse is őket, hogy magyar embernek magyar kutyája legyen.
– mondja a tenyésztő. Hozzáteszi: ezek azért is különleges fajták, mert a második világháború után a kihalás veszélyeztette a komondort és a kuvaszt is, az akkori budapesti állatkert fogadott be néhány példányt, abból indult a tenyésztés újra, mondhatni nulláról.
A Magyar Kutyafajták Romániai Klubja többek közt kiállításokon, kutyabemutatókon ismerteti az ebeket, a Gézengúzok Gyerekfesztiválon vagy a Vásárhelyi Forgatagon találkozhattunk ilyen példányokkal, s miközben megsimogatjuk, megcsodáljuk, meg is ismerhetjük őket.
A terelő kutyák kicsik és gyorsak...
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
... de barátságosak is
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Világszerte az egyik legismertebb magyar vadászkutya a rövidszőrű magyar vizsla
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
A magyar agár őshonos nemzeti kutyafajtánk, amely Magyarországon alakult ki
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Ezek a kutyafajták őseink többszázéves tudatos és célszerű tenyésztői munkájának eredményei, amelyek megőrzése és ápolása rajtunk múlik – mondja Moldován Sándor, miközben elismeri, hogy ezek a kutyák lassan elveszítik eredeti ösztöneiket, rendeltetéseiket, ugyanis nem arra használják, amire valók: nyájőrzésre, terelésre, vadászatra. Sokszor csak kiállításokra járnak velük. Főleg Magyarországon nincs lehetőség a rendeltetésnek megfelelően használni, éppen ezért sok esetben hozzánk telepítenek őshonos juhászkutyákat, hogy aktívan dolgozzanak az esztenán.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!