Lélek nélkül semmit sem ér az étel

És innen már teljesen egyértelmű volt, hogy kell egy Béterv, ahol bemutatom egyazon alapanyag sokszínűségét. Illat a papíron és íz a tányéron. Felerősítve ezzel az érzékelésünket, az ízlelést intenzívebbé téve. A vendég így egy illat, íz és bor hármas harmóniájában részesül az este folyamán, melyet egy illattörténeti kiegészítés kísér. A parfümök felépítéséről is mesélek, úgyhogy akár tényleg lehetne egy interaktív színdarab helyszíne is a Béterv.

Ha kell, akkor valami mással foglalkozom, utazok, hogy feltöltődjek, ihletet merítsek. Amikor megnyitottam a biokozmetikai üzletet, és találkoztam egy német parfümőrrel és termékeivel, akkor született meg gyakorlatilag egy pillanat alatt az ötlet. Beleszagoltam a fűszer illatú parfümbe, és rögtön megpecsételődött a sorsom. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire fontos az illat az étkezés során.

– Szeret enni?
– Nagyon is. Számomra az étkezés nem létfenntartási eszköz, hanem az ízek élvezete.

– Otthon mit főz a legszívesebben?
– Amit épp megkívánok. Ha van vacsora otthon, de nem szeretném megenni, ilyenkor hajlandó vagyok este tízkor is összedobni valamit. Tudom, hogy ez idegesítő lehet, hogy nem eszem meg bármit, és tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy könnyen elviselhető tulajdonság.

– Mi a titka az igazán finom ételnek? Az alapanyag, az elkészítési mód, a hozzáértés, netán a lélek?
– Tulajdonképpen meg is válaszolta. Lélek nélkül nem ér semmit. Ez az első és legfontosabb. A következő pedig az alapanyag. Jó ételhez a jó alapanyag elengedhetetlen. Amennyiben ez a kettő találkozik, akkor a harmadik, az elkészítési mód már jön magától. A festő is kiválasztja a vásznat és a festéket, és a végén elkészül a mű.

Az, hogy találkozunk unott vendéglátósokkal, netán a gyors haszonszerzés kihasználóival egy-egy üdülő környékén, az elkerülhetetlen. De bizakodó vagyok, hisz a vendég előbb-utóbb ítéletet mond. Persze ez ellen nehéz tenni, szinte szélmalomharcnak tűnő feladat, de én csak arra koncentrálok, hogy amit végzek, azt maximálisan a vendégért tegyem. És azt látom, hogy ennek van igazán gyümölcse.

– És mi a helyzet a romániai, erdélyi konyhával, vendéglátással?
– Amikor otthon vagyok, mindig kísérletezek a helyi éttermekkel. Persze más szemmel kell tekinteni egy csárdára, mint egy New York-i étteremre. Nem is szabad összehasonlítani. Otthon nagyon hagyománytisztelők, még a vendégek is. De lassan csak eljön a nyitás ideje. Minél többet látunk a világból, és persze kóstolunk, annál nagyobb lesz az igényünk, hogy a hétköznapokban is megjelenjen a sokszínű étkezés. Ez egy kölcsönös folyamat. Tanítani kell a vendégeket, meg kell teremteni a lehetőséget a választásra, de a vendég is nyitott kell legyen. Merjen rendelni, fejest ugrani az ismeretlenbe. Nyitottság és elfogadás.

– Marosvásárhelyen az egyik szálloda étterme első helyet ért el egy rangos nemzetközi versenyen. Hogyan tapasztalja, mennyire nyitottak az erdélyiek a gasztronómiai újításokra?
– Sajnos nem volt még lehetőségem, hogy kipróbáljam, de mindenképp az lesz az első, hogy meglátogatom. Az előbb említettem, hogy van még hova kitekinteni, de ez az elismerés a szálloda éttermének egy nagyon jó jel. A fontos, hogy megtartsák az elismerést. És a vendégek (aki csak teheti), jelenlétével mindenképp támogassa. Ha sikeres lesz, akkor bátrabbak lesznek a vállalkozások, és hamarosan egymást követik a minőségi étkezést kínáló helyek, melyeknek egyértelműen a vendégek lesznek a nyertesei. Örömmel olvasom, hogy nemrég a hentesboltot üzemeltető Petry család is nyitott egy bisztrót.