
Adyék mellé bárki leülhet
Fotó: Antal Erika
Szeptember első napjaiban Nagyváradra utaztunk vonattal. A szecesszió városában érdemes eltölteni két-három napot, bár az út és a vendéglátás nem egészen turistabarát. Igaz, az állomásról tömegközlekedési járművel lehet eljutni a város különböző részeibe, vannak sétálóutcái és a gépkocsiforgalom elől lezárt terei.
2017. szeptember 22., 17:122017. szeptember 22., 17:12
2017. szeptember 25., 16:522017. szeptember 25., 16:52
Marosvásárhelyen 2 lej egy buszjegy, tehát olcsón el lehetne jutni a város bármely pontjából a vasútállomásra, ha lenne oda buszjárat. De a buszok nem kanyarodnak be az állomáshoz, úgy ahogy ez más, még a romániai városokban is jellemző, hanem attól 700-800 méterre közelítik meg a Dózsa György utcában. Ha csomaggal utazik az ember vagy kisgyerekkel, netán idegen a városban, akkor taxiba ül és annak függvényében, hogy honnan indul, 8-9 lej a fuvardíj.
A menetrendet, mint az utóbbi tíz-tizenöt évben mindig, – amikor külföldön utazom, – az interneten tanulmányozom, de elsőre kétségbeesem, hiszen 11 és 13 órás utakat ajánl a román vasúttársaság (CFR) weboldala, átszállással, több órás várakozással. Ha busszal megyünk, már jóval rövidebb időbe telik, 6 óra alatt odajutunk.
mert egyből a múlt rendszer jut eszembe, amikor egyik vasárnap csak a páros, másikon csak a páratlan rendszámú személygépkocsik közlekedhettek. Még egy próbálkozásra visszatérek a vasúthoz, ahol felfedezem az egyetlen közvetlen járatot Marosvásárhely és Nagyvárad között, amely Budapestre tart és amelyet december 10-től a Magyar Államvasutak, a MÁV megszüntet.
Éveken át építőtelep volt a vásárhelyi „nagyállomás”, de most már végre elkészült, minden csupa márvány és üveg, elegancia, aluljárólval és magas peronnal, de jegyautomata nélkül. A pénztárablak a kelleténél alacsonyabban van, ezért az utasnak szinte derékszögben kell meghajolnia, ahhoz, hogy megmondja, meddig akar utazni, a kiszolgálás viszont kárpótol a kényelmetlenségért, a pénztáros kedves és előzékeny, együtt számoljuk ki, hogy mikor is indulunk vissza, hányadikára esik vasárnap, mert mi három napra utazunk, vagyis két éjszakát áll szándékunkban Váradon aludni. A jegy ára: 66,3 a felnőttjegy és 35,1 lej a ugyanez gyereknek, és mivel jövet-menet irányba megvásárolom tíz százalék kedvezményt is kapok rá.
Nagyváradi csatornafedő
Fotó: Antal Erika
Arra is figyelmeztet a kedves hölgy, hogy a szerelvényünk az 1-es vágányról indul, ami a 2-es, vagy úgy is mondhatjuk, hogy a 2-esről, ami tulajdonképpen az 1-es. Merthogy Vásárhelyen a számozás a kettessel kezdődik. A dolog megnyugtat, nem kell gyerekkel – még ha nem is túl kicsi – és csomaggal – még ha az nem is túl nagy – lépcsőt mászni le és fel az aluljáróban. A magasított peron és a vonatlépcső között éppen ugyanis akkora távolság van, hogy oda egy kisgyerek könnyen beeshet, esetleg egy nehezen mozgó idős ember lába beszorulhat, nem árt, ha odafigyelünk.
Nagyváradra megérkezve megtudom, hogy taxival „csak” 10-15 lejbe kerül az út a szállodáig a városközpontba. Tömegközlekedéssel egy út 2,5 lej. A jegyet, amely villamosra is, buszra is érvényes a megállóban lévő a jegyárus bódéban vagy a trafikban lehet megvásárolni 5 lejért, vagyis egyszerre két útra, és azt is megtudom, hogy a járműn kell érvényesíteni. Villamosra várunk, kedves útitársunktól tudjuk, hogy a fekete 1-es számú villamossal a Feketes Sas palotáig menjünk, ahhoz van a legközelebb a szálloda, amit már egy hónappal ezelőtt lefoglaltam. Érkezik a villamos, magas lépcsőn lehet felszállni, babakocsival vagy kerekesszékkel kizárt, hogy azt használni lehessen, de még nehezen mozgó, fájó lábbal is nehezen. Keresem a jegykezelő gépezetet, látok egy modern automatát, de az kártyaolvasó, ugyanis a váradiaknak az is van, az egyszerű papírjegyet a szerelvény végén egy kis, alig észrevehető dobozkában kell láttamoztatni. Úgy tűnik, nem működik, többszöri próbálkozás után sem. A park után következő megállóban leszállunk, mielőtt a hotelbe indulnánk, megcsodáljuk a teret, a Fekete Sas palotát, a szökőkutakat. A szecesszió vonzott Váradra, azt jöttünk megnézni, és azonnal szembeötlenek a szépen felújított paloták, természetesen az elhanyagolt, omladozó vakulatú házak mellett. A szállodában kedves recepciós, lift, kényelem és tisztaság fogad, valamint kilátás éppen a színházra.
Szecessziós szökőkút
Fotó: Antal Erika
A város megismerését a közeli sétálóutcában kezdtük, ahol egymás után, szinte megszakítás nélkül álltak az éttermek teraszai tele vendéggel. Örömmel fedeztük fel a Holnap Irodalmi Társaság alapítóinak szoborcsoportját. Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás bronzba öntött, életnagyságú alakjait úgy helyezték el egy bronz asztal körül, hogy üresen hagytak egy széket, így bárki leülhet közéjük és megörökíttetheti magát a társaságukban. Vacsorára, gondoltunk elég lesz egy-két zsemle, sajt és gyümölcs, de a belvárosban csupán néhány kisebb boltocskát találtunk, amelyekben se kenyérféle, se sajt nem volt, szerencsére gyümölcs és víz igen. Leültünk egy étterem teraszára, rendeltünk, aztán elég sokat vártunk, amíg kihozták a vacsorát, de még nem sejtettük, hogy ennek a többszörösét fogjuk majd várakozással eltölteni a következő napokban: annyit, amennyit majd másnap és harmadnap.
Másnap reggel a Fekete Sas palotával kezdtük a napot, kívülről-belülről megcsodáltuk, majd villamosra ülve egy megállónyit utaztunk és a parkban folytattuk, ahol a hatéves nagy örömére játszótér is volt. Délben 12-kor nyitott a Darvas – La Roche házban berendezett szecessziós múzeum, ahol a belépőjegy 5 lejbe került, a gyermekért nem kellett fizetni. A Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utca 11. szám alatt található az egykor európai színvonalú, legeredetibb és legszebb szecessziós stílusú ház, amelynek külsejét az idén tervezi felújítani az önkormányzat. A ház a nagyváradi faipari nagyvállalkozóé Darvas Ignácé volt, az ő és főrészvényes társáét, a bázeli bankár Alfred La Roche nevét viseli. Mintha időutazáson vettünk volna részt, az volt az érzésem, hogy a „boldog békeidők” korszakába kerültünk vissza, a korabeli berendezések, a szecesszió sajátosságait viselő bútorok, ablakok, ajtók, a lépcsőház, a lépcsőfeljáró, előszoba, nappali, hálószoba, konyha, terasz díszítőelemei ezt az érzést keltették.
Nagyvárad hotel lépcsőháza
Fotó: Antal Erika
Este pizzázni támadt kedvünk, hát leültünk a sétáló utcában egy pizzázó előtti teraszra. A románul és magyarul is köszönő kedves pincér felvilágosított, hogy az utca közepén berendezett terasz a kávéházhoz tartozik és előbb onnan kell innivalót rendelnünk, aztán tarthatunk igényt a pizzára is. Jó, hát legyen, rendeltünk, fogyasztottunk, aztán fizettünk is, de nemhogy pizzát, de még a felszolgálót sem láttuk az egy órás ott-tartózkodásunk alatt. Továbbmentünk, egy másik helyen kerestünk szabad asztalt, szintén étterem előtt, ám ott épp egy fagyizó tartotta magának az asztalokat és székeket, mi meg éppen nem fagyira vágytunk. Harmadik helyen végre szerencsénk volt, vacsorázhattunk. Éttermi megpróbáltatásaink másnap folytatódtak és fokozódtak. Miután kijelentkeztünk a hotelből, volt időnk, hogy kávét-kakaót inni valahol, esetleg egy szendvicset is elmajszolunk. Rokonszenvesnek tűnő helyet néztünk ki, jött a pincér az étlappal. Kávét és forró csokit akartunk sok tejszínhabbal és melegszendvicset. De a pincér többet felénk se nézett. Húsz perc múlva rákérdeztem, mire sűrű bocsánatkérések mellett felvette a rendelést. Tíz perc múlva hozta a kávét, gondoltuk, jön a forrócsoki, meg a szendvics is. Újabb húsz perces várakozás után, felálltunk, bent a pultnál kifizettük a kávét és csalódva távoztunk.
A zöld villamos
Fotó: Antal Erika
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!