Kötélen lógva él és dolgozik: az ipari alpinista

„Gyermekkoromban, amikor rossz voltam, későn mentem haza, édesapám mindig mondta, hogy hol tekeregtél, te kötélrevaló, s aztán ezen elgondolkoztam, hogy mit is jelent, s így lettem ipari alpinista” – mondja félig komolyan, félig viccelődve, amikor arról érdeklődök, hogy hogyan választotta ezt az érdekes, de cseppet sem nyugis szakmát.

Megtudjuk: az ipari alpinisták ott dolgoznak, ahol mások nem mernek vagy túl költséges lenne, hiszen állványokat kellene felállítani, darus autót fogadni. Vagyis magas épületeken, nehezen hozzáférhető helyeken keletkezett meghibásodásoknál, illetve a magas fák megmetszésénél, reklámpannó szerelésénél. De festenek és javítanak tornyokat, templomokat, szerelnek villámhárítókat, cserélnek cserepeket, és a díszkivilágítás felszerelését is sok helyen rájuk bízzák. „Vásárhelyen akármelyik épületen egy óra-másfél óra múlva már tudunk dolgozni, miután biztonságosan és megfelelő helyre bekötjük a köteleket. Ha állványokat kellene szerelni vagy munkagépeket a helyszínre kihozni, sokkal több időbe telne.”

Portik András szerint ebben a szakmában is nagyon fontos, hogy aki ezt választotta; az szeresse ezt a munkát, és tartsa be a szabályokat. „Vannak szabályok, mint a vezetésben, csak éppen a levegőben nem repkednek a teherautók, és így nagyobb biztonságban vagyunk ott, mint az utakon. Nem szabad kapkodni. Az biztos, hogy ez nem idegbetegeknek való munka.”

A favágás a legveszélyesebb, s ő maga is volt olyan helyzetben, amikor megijedt, mert egy zuhanó ág nem úgy fordult, ahogy gondolta, talán el is érte, vagy csak megsuhintotta. „Nem mondanám, hogy voltam életveszélyes helyzetben. Akkor nagyon megijedtem, amikor a kollégám favágás közben lezuhant és meghalt. Nehéz időszak volt az számomra, arra is gondoltam, hogy abbahagyom ezt a munkát.

Portik András azért is szeret a kötélen lógni, s így dolgozni, mert soha nincs ugyanazon a helyen, soha nem kell ugyanazt csinálja. „Ez egy érdekes munka, s közben is változhat a helyzet, hiszen munka közben kiderülnek dolgok, amire azelőtt nem számítottunk. A hámot magadra veszed, s a kötelekkel felmész a tetőre, s ott mindenik munka egyformán fontos, nagy odafigyelést igényel. Nagy élmény volt, amikor Brassóban a Fekete-templomon szereltük a villámhárítót, kivettük az időkapszulát, tetőt javítottunk. Befejezek egy munkát, s amikor legközelebb arra járok, büszkén mondom, hogy azt én csináltam.”

Vannak olyan fiatalok, akik érdeklődnek az ipari alpinista szakma iránt, de egy tanfolyam elvégzése kevés, valaki mellett meg kell tanulni mindent. Sok idő betanítani egy fiatalt, s miután elsajátították a szakma minden csínját-bínját, 90 százalékuk külföldre megy. Portik András ezért legtöbbször egyedül dolgozik. Mostanában a madárcsicsergést és az autózajt zenére cserélte, fülhallgatójába rádiót kapcsol, s úgy dolgozik.

„Nyolcvanéves koromig még ezt csinálom, utána megyek lovas kaszkadőrnek. Fiatalabb koromban már próbálkoztam egyszer a kaszkadőrmutatványokkal, de akkor túl veszélyesnek tűnt. De nyolcvanévesen már nem lesz túl veszélyes. A lovak nem veszélyesebbek, mint az emberek s mint a magasság.”