Van, amikor egy verseny részvevője annyira magasan a riválisok fölé emelkedik, hogy a többieknek tulajdonképpen értelmetlen rajthoz állni. Borítékolható eredmény, semmi meglepetés – egyszóval unalmas. Aztán vannak megmérettetések, ahol mindenki bitang erős, és az utolsó pillanatig egymás nyakában loholnak a küzdőtársak – az aranyérem bezsebelése ilyenkor felértékelődik. Ebben a helyzetben van az új 208-as Peugeot is, hiszen az európai Év Autója címért folyó küzdelemben mások mellett olyan nagyágyúkkal kellett farkasszemet néznie, mint a Tesla Model3 vagy a Porsche Taycan.
2020. március 27., 16:192020. március 27., 16:19
2020. március 27., 16:362020. március 27., 16:36
Az összképet tekintve nehéz hibát találni a franciában
Fotó: Pinti Attila
Van, amikor egy verseny részvevője annyira magasan a riválisok fölé emelkedik, hogy a többieknek tulajdonképpen értelmetlen rajthoz állni. Borítékolható eredmény, semmi meglepetés – egyszóval unalmas. Aztán vannak megmérettetések, ahol mindenki bitang erős, és az utolsó pillanatig egymás nyakában loholnak a küzdőtársak – az aranyérem bezsebelése ilyenkor felértékelődik. Ebben a helyzetben van az új 208-as Peugeot is, hiszen az európai Év Autója címért folyó küzdelemben mások mellett olyan nagyágyúkkal kellett farkasszemet néznie, mint a Tesla Model3 vagy a Porsche Taycan.
2020. március 27., 16:192020. március 27., 16:19
2020. március 27., 16:362020. március 27., 16:36
A franciák új modellje közel sem volt olyan könnyű helyzetben az Év Autója címért zajló versenyben, mint 2018-ban a Volvo XC40, 2015-ben a VW Passat vagy 2013-ban a Golf – nem közel száz vagy éppen kétszáz pontos előnnyel nyerte el 2020-ban az elismerést, hanem „mindössze” 39-cel. Kipróbáltuk a királlyá választott oroszlánkölyköt.
Kisautókban a Peugeot mindig nagyot tudott alkotni. A veteránkorba lépő 205-ös tulajdonképpen egy legenda, jelentős sportsikereket tudhat maga mögött, akárcsak a 206-os. Utóbbi különböző kivitelei hiába véreztek műszakilag ezer sebből, olyan szívmelengető formával küldték piacra, hogy a konkurenciának esélye sem volt ellene. A második generációs 208-as előtt most nem pusztán adott a lehetőség, hogy megismételje az „elődök” diadalát, hanem a siker garantált: a több mint négyméteresre duzzadt városi vagány kevés ponton kényszerít kompromisszumra. Ráadásul teljesen elektromos kivitelben is elérhető.
Ritka, amikor olyan autóban ülhetünk, ami a vásárlások nagy hányadát teszi majd ki: az Active felszereltségi szint az alapverziót jelenti, a belépőváltozat azonban közel sem fapados – igaz, egy áfástól közel 14 ezer euróba kerülő modell ne is legyen az – aki olcsóbban szeretne hozzájutni, az élhet a roncsautó-program nyújtotta támogatással.
Noha kevés csomagnak jut hely, a tér legalább jól kihasználható
Fotó: Pinti Attila
A „magától értetődő” felszereltségeken túl – mint a klíma, légzsákarzenál, menetstabilizáló és blokkolásgátló, guminyomásmérő, első elektromos ablakemelők, osztottan dönthető hátsó ülések – olyan „ínyencségek” is kényeztetik a vezetőt és utasait, mint a sebességhatároló, négy irányban állítható, multifunkcionális, bőrbevonatú kormánykerék, magasságban is állítható vezetőülés, középkonzoli érintőkijelző, fedélzeti számítógép, illetve egy sor – néhány éve még prémiumok kiváltságának számító – aktív biztonsági rendszer: alapáras az ütközésfigyelmeztető, a közlekedésitábla-felismerő, a második generációs fejlett vészfékező rendszer (AEBS2) és a sávtartó asszisztens.
A 208-as Active kívülről sem kelti „alulkonfigurált” autó benyomását: az agyarat formázó nappali menetfények utánozhatatlanul vagánnyá teszik a meglehetősen szélesre domborított, lapos testet. Nincs túlbonyolítva sehol, mégis látszik rajta, hogy a piac egyik legfrissebb gépe áll előttünk.
A farán érződik, hogy minden milliméter gondos tervezés eredménye, még egy kis áldiffúzor is jutott a rendszámtábla-tartó alá. Nincs sehol elütő, a többi elemmel nem passzoló részlet, bármilyen szögből is nézzük a 208-ast – talán ez is lesz várhatóan átütő sikerének egyik kulcsa: a külsejét illetően is nehéz volna bármit felróni neki. A kerekek már az alapnál is tizenhat hüvelykesek, igaz, a könnyűfém felnikért felárat kell fizetni.
A sötét belterek általában nyomasztók, nem így az év autójánál: különböző kontrasztos elemek helyett különböző textúrájú és anyagú felületekkel oldották az egyhangúságot, mesterien. A felső részen puha, alul kemény plasztikok között szénszálutánzatú rész, illetve alatta egy szolid lakkozott csík kapott helyet. Az egész autó legvagányabb beltéri része a felül és alul is „lapított”, kis méretű kormánykerék. A Peugeot egyfajta védjegyévé vált „elemet” érdemes a legalsó állásba húzni, fölötte csak így lehet teljesen átlátni a műszerfalat.
Az alul-felül „lapított” kormánykereket érdemes a legalsó állásba húzni
Fotó: Pinti Attila
Apropó műszerfal: a második felszereltségi szinttől (Allure) ugyan 3D hatású digitális műszeregyüttesről követheti a sofőr a sebességet, fordulatszámot, illetve egy sor információt, az Active azonban hagyományos, „analóg” órákkal érkezik. A jobb oldali fordulatszámmérő Peugeot módra természetesen jobbról skálázott – ezt szokni kell, akárcsak az indexkar alatt, bal oldalon lévő sebességhatároló-vezérlőt, amelybe szinte mindig beleakadt a kezem, amikor az irányjelzőt akartam felpöccinteni. Észszerűbb lett volna a kormánykerékre „száműzni” a gombokat.
Az 1,2 literes, háromhengeres, tizenkét szelepes atmoszferikus motor egyike azoknak az erőforrásoknak, amelyeket nem gyilkoltak élvezhetetlenül lomhává a környezetvédelmi normák – pedig az 1199 köbcentiméteres benzines a legújabb normákat is nevetve teljesíti. Egy gyors gázreakciójú, percenként négyezres fordulatszám fölött hangossá váló, teljesítményéhez – 75 lóerő – képest országúton is „tűrhető” motort kapunk alapáron. Persze csak az „alapvető szükségletek” kielégítésére elég egy ekkora ménes, de fő közegében, a városban talán nincs is olyan helyzet, amihez ne volna ez elég.
Visszafogott erővel is képes megfelelő menettulajdonságokat biztosítani az 1,2-es benzines
Fotó: Pinti Attila
Aki kevesli a hetvenöt lovat, az 1300 eurónyi felárért ennek a turbós változatát is megkaphatja, plusz huszonöt lóerővel. Ugyanennyit tud a másfél literes turbódízel is, bár azzal már 2700 euróval többe kerül a kis Peugeot – ekkora árkülönbséget csak rendkívül magas futásteljesítménnyel lehetne ellensúlyozni. A teljesen elektromos 208-as is úton van, de az már egy külön kategória.
A Peugeot rangos elismerésének titka egyszerű: kiegyensúlyozott gép, érzelmekre nagyban ható külalakkal és olyan belsővel, amelyet a szűkösebb hátsó traktuson kívül csak erőltetve lehet kritikával illetni. Jó a futóműve, fordulékonysága áldás a szűk helyeken, miközben „agyarainak” köszönhetően senkit nem hagy hidegen. A franciák a típussal a múlt sikerein felbuzdulva építik a jövőt.
A tesztautót a székelyudvarhelyi Hinode Car Expert csíkszeredai Peugeot kirendeltsége bocsátotta rendelkezésünkre (hinode.ro).
Év Autója 2020 – a sorrend
Hagyományosan minden évben a Genfi Autószalon nyitónapját megelőzően hirdetik ki az európai Év Autója nyertesét, idén azonban „picit” másképp alakultak a dolgok. A koronavírus-fertőzés rohamos terjedése miatt három nappal az autós seregszemle tervezett kapunyitása előtt eldőlt, hogy a kiállítás elmarad, így maga a díjazás megtartása is kérdésessé vált. Végül kompromisszumos megoldás született: az eredeti helyszínen, világhálós közvetítéssel tartották a nyertes kihirdetését. Az Év Autója-díj döntőjébe jutott hét autóra egyébként 23 ország 58 autós szakújságírója szavazhatott. A pontozás egyszerű: egy zsűritag 25 pontot oszthat szét, a hét autó közül legalább ötre voksolnia kell. Egy autóra maximálisan tíz pont adható, de csak egy autó esetében. A beérkező pontokat egy bizottság összesíti, így alakul ki a végső rangsor. Idén a Peugeot 208 nyerte el a nívós díjat (281 ponttal), a második helyet a Tesla Model3 szerezte meg (242 pont), harmadik a Porsche Taycan lett (222). A további sorrend: Renault Clio (211), Ford Puma (209), Toyota Corolla (152), BMW 1-es széria (133).
| Gyári adatok | 1.2 PureTech (1199 cm³) |
| Teljesítmény (5750 fordulat/percnél) | 55 kW/75 LE |
| Forgatónyomaték (2750 fordulat/percnél) | 118 Nm |
| Gyorsulás (0–100 km/óra) | 13,2 mp |
| Végsebesség | 174 km/óra |
| Üzemanyag-fogyasztás (város/városon kívül/vegyes) | 4,8/3,7/4,1 liter |
| Sebességváltó | ötfokozatú kézi |
| Szén-dioxid-kibocsátás | 93 g/km |
| Hosszúság/Szélesség/Magasság | 4055/1745/1430 mm |
| Tengelytáv | 2540 mm |
| Nyomtáv (elöl/hátul) | 1500/1500 mm |
| Csomagtér | 265 liter |
| Önsúly/Össztömeg | 980/1510 kg |
| Abroncsméret | 195/55R16 |
| Listaár (euró, áfával) | 13 949 (Active 1.2 PureTech M5 75 LE) 17 999 (Allure 1.5 BlueHDi M6 100 LE) 20 290 (GT Line 1.2 Puretech A8 100 LE) |
Az összképet tekintve nehéz hibát találni a franciában
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!