A jumeiho ötvözi a hagyományos japán és kínai masszázsterápiákat, alapfogásai a saolin harcművészek teljesítményfokozó, egészségmegőrző technikáiból származnak
Fotó: yumeihotherapy.com
A test izmainak nyújtásában, lazításában segítenek azok a speciális nyomó, gyúró és söprő mozdulatok, amelyek a jumeiho masszázstechnika alapjai. E keleti masszázs célja a test szimmetriájának fenntartása – magyarázta János Imre, aki tizenöt év aktív jégkorongozás után kezdett el masszőrként dolgozni.
2018. április 20., 16:132018. április 20., 16:13
Természetesen nem egyik napról a másikra, az utóbbi években több tanfolyamot is elvégzett, így találkozott a jumeiho masszázstechnikával a csíkszeredai szakember.
„A szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy itthon játsszak, tizennégy évesen a felnőttcsapathoz is bejátszhattam. Majd Pesterzsébeten kaptam lehetőséget, utána Dunaújvárosban, aztán újra itthon. Átigazoltam a brassói csapathoz, ott hat évet játszottam, az utóbbi években sérülésekkel küszködtem, de közben az utánpótlásnál edző voltam, sportegyetemet végeztem. Az akkori barátnőm orvosit végzett, ő kezdett el járni egy jumeiho masszázskurzusra.
Amikor eljöttem a brassói csapattól, épp meghirdettek egy jumeiho kurzust, a korábbi biztatások nyomán gondoltam, hogy megpróbálom elvégezni. Nagyon nehéz volt, az anatómiát románul tanultam meg. Reggeltől estig tanultam. A klinikán, ahol a barátnőm dolgozott, felajánlották, hogy masszőrként dolgozhatok. Meg kellett tanuljak diagnosztizálni, most már ha valaki bejön az ajtón, látom, hogy például van-e hátgerincferdülése. Kifejlődött az a módszerem, amivel tudtam dolgozni a különböző betegeken. Ez egy jó iskola volt” – mesélte a történetét a fiatal masszőr.
János Imre
Fotó: Péter Beáta
Brassóból Csíkszeredába hazaköltözve kialakított egy szalont, ahol dolgozik, de mint mondta, noha sok esetben bizonyított a jótékony hatása, a jumeiho masszázstechnikát kétkedve fogadják az új kliensek. „Csíkban még két kolléga foglalkozik jumeihoval. Székelyföldön nem annyira nyitottak az emberek, nem bíznak az új dolgokban. Ezt a fajta masszázst a földön, egy tatamin végezzük, és a páciens ruhában van, tehát ruhán keresztül masszírozunk. Ezt is furcsállják.” Rámutatott, sportolóként sok mindenre rájött, hogy mi lehet a probléma forrása, és azt hogyan kell kezelni. Például ha valakinek fáj a jobb forgója, akkor először a bal vállát kell masszírozni, utána a forgót. Az is lehet, hogy addigra ott az izmok már kiengednek, így nem is kell megdolgozni. De nézzük, mi is az a jumeiho.
Negyvennyolc órán keresztül van hatása a szervezetre
Fotó: yumeihotherapy.com
De mi is az a jumeiho? Ezt a gerincre alapozó masszázstechnikát Szaiondzsi Maszajuki (1943–2005) japán mester fejlesztette ki 1978-ban. Több mint száz fogásból állította össze. Úgy vélte, ha a test szimmetrikus, az izmok, kötőszövetek lazák, akkor megfelelő a vér- és energiakeringés is, így kevésbé valószínű a betegségek kialakulása.
A jumeihot mozgásszervi problémák, műtétek utáni rehabilitáció, sportsérülések, izomfájdalmak, gerincelváltozások, tartáshibák, medenceövi statikai problémák, vérnyomás- és vércukorproblémák esetén ajánlott alkalmazni, de szülés utáni statikai problémák helyreállításakor, migrénes fejfájásra, de megelőzésként is, hisz elősegíti az immunrendszer erősítését, a teljesítmény fokozását. Nem ajánlott ugyanakkor nyílt seb esetében, szoptatás alatt, rögtön a szülést követően, allergiás vagy epilepsziás rohamban, daganatos betegségekben szenvedőknek. A jumeiho ötvözi a hagyományos japán és kínai masszázsterápiákat, alapfogásai a saolin harcművészek teljesítményfokozó, egészségmegőrző technikáiból származnak. Alkalmazása során megszűnnek az izmok kötöttsége miatt létrejött ízületi blokkolódások, a gyúrást a meridián pályákon kifelé haladva végzik a végtagok irányába.
Másfajta sikereknek örvend most a volt jégkorongozó
Fotó: Péter Beáta
„A hátgerinc az alapja, innen indulnak ki a derék- csípőproblémák, nyaki fájdalmak. Ha a csípő ferde, a csontok el vannak csúszva, a test más ívet vesz fel, és az egyik felén a szervek megnagyobbodnak, a másik felén összezsugorodnak. Kialakulhat májprobléma, cukorbetegség.
Ezért van a migrénes fejfájás is. A jumeihot egy héten egyszer szabad alkalmazni, mert negyvennyolc órán keresztül hatása van a szervezetre. Passzív mozgások vannak benne, ami nyújtásokkal történik, nyújtom a lábat, a hátat, a karokat. Több alkalommal is tapasztaltam, hogy olyan pontokat nyomunk meg, amelyek felszabadítják az energiaszinteket. Kisgyerekes édesanyáknak is nagyon ajánlott. Ők a gyerekeket általában mindig az egyik oldalukon cipelik, egy kézzel, a másikkal valami mást csinálnak, a csípőjükre helyezik rá. Kialakul, hogy ettől a tartástól a hát hátradől, a másik felén pedig elcsavarodik. Ettől a tartástól feszültség alakul ki a hátban. Ez a jumeihonak köszönhetően annyira helyre tud állni, amennyire az izomzat engedi” – magyarázta János Imre.
Hozzátette, öröm számára, ha valakinek tud segíteni, enyhíteni a fájdalmán, és ez másfajta siker, mint amilyent a pályán érzett.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
szóljon hozzá!