Kastélyozás, labdabújócskázás: okostelefon nélküli gyerekvilág

s különben is, ha a fiúk nem is igazán álltak le ugróiskolázni vagy gumizni, focizni azért a lányoknak is lehetett, sőt más szabályokkal: nálunk például a fault is megengedett volt. Akkoriban nem is nőtt ki a fű, ott, ahol most szépen rendezett virágágyások vannak. De idézzük fel, melyek azok a játékok, amelyekkel eltelt a szünidőnk akkoriban.

1. Kastélyozás vagy hétkövezés

Mi egyszerűen kastélyozásnak hívtuk, de sokan hétkövezésnek ismerik ezt a játékot. Kellett hozzá két csapat – minél több tagból álló, annál jobb –, egy labda és több kisebb- nagyobb lapos kő.

A köveket ugyanis úgy kell feltenni egymásra, hogy a legnagyobb alul, a legkisebb meg felül legyen. A csapatok közül az egyiknek az a feladata, hogy ledobja a köveket – a kastélyt –, majd elszalad. A másik csapat kifogja a labdát, és üldözőbe veszi a csapatot, a labdával kell egyesével meg-, illetve kidobni az elszaladt csapattagokat, miközben azok azon munkálkodnak, hogy visszaépítsék a kövekből a kastélyt. Akit elér a labda, az kiesett, többé már nem rakhat fel köveket. Ha sikerült felrakni a köveket ismét egymásra, akkor a köveket döntő csapat nyer, ha mindenkit kiütöttek a labdával, akkor a kastélyt őrző csapat nyer, s jöhet a szerepcsere.

2. Labdabújócska

A nyár nagy slágere volt a labdabújócska, a legmenőbb az udvaron pedig az, akinek volt ehhez labdája, ugyanis sokszor az szabta meg, ki játszhat és ki nem. Igen, az udvari játékoknak – a sok szépsége mellett – árnyoldala is volt. De térjünk vissza a játékhoz.

Valaki elrúgja a labdát, a hunyó pedig utána szalad, és hátrafelé futva hozza vissza, leteszi a helyére. Ezidő alatt a többiek elbújnak, a hunyó pedig meg kell keresse úgy, hogy közben őrizze a labdát. Akit meglát, a nevét mondja, az ki van esve a játékból – legalábbis egyelőre, ugyanis ha a hunyó nem jól őrzi a labdát, messzire merészkedik, s valaki ismét elrúgja, akkor az összes kiesett játékos újra elbújhat.

4. Adj király, katonát!

Ehhez is két csapat kell: kiválasztunk két királyt, akik csapattagokat választanak maguk mellé. A csapatok egymással szemben állnak körülbelül két-három méter távolságra, a csapattagok megfogják egymás kezét és szorítják. A két csapat közötti párbeszéd:

Időnként még hozzátettük azt is:

A megnevezett gyerek kilép a sorból, nekiszalad a másik sornak egy általa választott helyen, és megpróbálja elszakítani a láncot. Ha sikerül, egy katonát visszavihet a saját seregébe, ha pedig nem, ott ragad fogolynak. A játék addig folytatódik, amíg az egyik király egyedül nem marad.

5. Gumizás

Ez elég lányos játéknak volt elkönyvelve. Nem kell hozzá egyéb, csak egy 3-4 méter hosszú keskeny „bugyigumi” összekötve vagy összevarrva, valamint legalább három játékos. (Játékosok híján – például otthon – a székláb is megtette akasztónak.)

Akkor mindenki elszalad minél messzebbre, az a játékos, aki Németországot képviseli, az meg kell fogja a labdát, amikor megfogta, azt mondja, stop, s erre mindenkinek meg kell állnia. Onnan többet nem szabad mozogni. „Németország” is ott, ahol megfogta a labdát, megáll, majd megpróbál valakit megcélozni a labdával. Akit eltalál, annak az országából foglalhat területet. Mi úgy játszottuk, hogy tetszés szerinti területeket foglaltunk, így volt, aki csak egészen pici területet satírozott be, hogy az már az övé, mások akár a kidobott ember teljes országát elfoglalták, ilyenkor az a játékos kiesett, akinek nem volt már területe. Nyilván az nyerte meg a háborút, aki végül az összes ország területét elfoglalta.

7. Szőri

Ez egy lábraugrálós játék, amit nem tudom, miért neveztünk Szőrinek, jól megnyújtva a hosszú ő betűt.

Az biztos, hogy mindenki fél lábát egy körben egymás mellé tette, majd aki kezdte a játékot, az elrikkantotta magát, hogy „Szőőőri!”, erre pedig mindenki elugrott, de csak úgy, hogy a körben lévő lábát mozdíthatta, a másik mindig egy helyben maradt. Minél messzebbre kellett, mert aki kezdte a játékot, annak az volt a feladata, hogy megpróbáljon valakinek a lábára ráugrani: ő is csak fél lábát mozdíthatta, a másik mozdulatlan maradt. Akinek a lábára ráugrottak, az kiesett a játékból, ha nem sikerült ráugrani, akkor a „megtámadott” személy kellett ugorjon, vagyis megpróbáljon valakit letaposni, általában a sikertelen próbálkozó szívta ezt meg, mert elég közel volt már, hogy ez sikerüljön.

8. Ugróiskola

Az ugróiskola krétával lerajzolt kockáit manapság is látom a játszóterek körül.