Kájoni örök érvényű munkája: a Cantionale Catholicum

Kifejtette, a 18. század második felében ahhoz, hogy valaki énekeskönyvet adhasson ki Erdélyben, előbb nyomdát kellett alapítania. A Cantionale összegyűjtője és a csíksomlyói nyomda alapítója helyesen ismerte fel, hogy a protestantizmus előretörésével a csíki és gyergyói római katolikus székelyeknek és csángó magyaroknak milyen nagy szükségük van magyar nyelvű egyházi énekek összegyűjtésére és kinyomtatására. Ő maga így ír a Cantionale Catholicumról:

Rámutatott, a csíksomlyói ferences rend hosszú évszázadokon keresztül szoros kapcsolatban volt a bákói ferences kolostorral, s azon keresztül Moldva katolikus vallású magyarságával. A 17. század második felében a pápa Kájoni Jánost Erdély apostoli kormányzójává, rendtársát, Tapolcai Istvánt pedig Moldva apostoli kormányzójává nevezte ki. A csíksomlyói és bákói ferences kolostorok szoros kapcsolatával magyarázható, hogy Kájoni Cantionaleból az Erdélyből elsősorban a Kézdivásárhely melletti Kantán működő kántorképzőben nevelkedett, Moldvában diáknak nevezett kántorok révén számos példány került a Kárpátokon túlra.

Domokos Pál Péter 1929-ben és 1932-ben megvalósított moldvai útjai során több helyen találkozott a Kájoni János sokszor már rongyosra olvasott énekeskönyvével. Moldvai magyarság című könyvének mind az öt kiadásában megtalálhatjuk az erről szóló beszámolót. Például Forrófalván a volt harangozónál talált rá Kájoni Cantionaléjára, és azon kívül még sok régi imádságos és énekeskönyvre, amelyeket „a diák nagy szeretettel őriz és minden szabadidejében imádkozik” – írja.

A volt forrófalvi diákot is felkereste Domokos Pál Péter, kérte, hívjon össze olyan asszonyokat, akik tudnak szép népdalokat és imádságokat énekelni. Ám az asszonyok papjuktól való félelmükben nem mertek vállalkozni az éneklésre. Az öreg diák viszont szívesen énekelt néhány szentes éneket, amit harmóniumon kísért.

Az elkeseredett Domokos Pál Péter néprajzgyűjtő feljegyezte Forrófalván: „Milyen megható, hogy a Kájoni féle énekeskönyvben található kotta nélküli énekeket, amiket mi már rég nem tudunk, Forrófalván ismét megtalálom.” Talán ekkor és ott, Forrófalván született meg a jeles tudósban az elhatározás, hogy ha alkalma lesz rá, a moldvai magyarok által megőrzött tudás segítségével, a dallamra utaló kottákkal egészíti ki Kájoni énekeskönyvét.

Erre az alkalomra pedig 1949-ben került sor, amikor kitették a minisztériumi állásából a háborús rokkantakat és hadiözvegyek sorsán javítani igyekező Domokos Pál Pétert. Leköltözött a Baranya megyei Szárászra, hogy a Moldvából érkezett csángó telepesek között gazdálkodva hattagú családját eltartsa. Közben pedig összegyűjtött két év alatt három kötetre való népdalt, amíg az AVH börtönbe nem hurcolta – magyarázta Halász Péter.

Elhangzott, Domokos Pál Péter hat moldvai településen 13 Kájoni-énekeskönyvet talált a 20. század első harmadában. Valószínű, hogy Csángóföldön ennél sokkal több volt használatban, hiszen még csak akkor kezdte el a jászvásári püspökség az Erdélyben képzett magyar kántorok elüldözését. Mind a tizenhárom énekeskönyv az 1805-ben megjelent harmadik kiadású volt. A korábbi, az 1676 és az 1719-es kiadásokból vagy kevesebb jutott Moldvába, vagy többet koboztak el és semmisítettek meg az anyanyelvi vallásgyakorlat ellenségei.

„Szerencsére akadnak a moldvai iskolákban, Magyar Házakban, vagy éppen a Csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségében olyan pedagógusok, akik Kájoni János szellemében ma is arra törekszenek, hogy a rájuk bízott lelkecskék akadály nélkül dicsérhessék az Istent, akik nem sajnálják a fáradtságot, hogy megismertessék a rájuk bízott gyermekekkel múltjuk értékeit, falujuk történetét, dalait, táncait, szőtteseit, és felhívva a figyelmet arra, hogy mindez megtartó értéket jelent.