
A levegőakrobatika és a jóga ötvözeteként létrejött egyre népszerűbb mozgásforma
Fotó: Veres Nándor
A jóga nem csak egy jótékony mozgásforma, kiegyensúlyozottságot, önbizalmat ad, s sokaknak az életét is megváltoztatja. Tomsits Anikó néhány évvel ezelőtt ismerkedett meg a jógával és magával ragadta olyannyira, hogy egy ideje már nem csupán gyakorolja, hanem oktatja is. A közgazdász végzettségű fiatal nő két évvel ezelőtt költözött Magyarországról Székelyföldre. A jógáról, ezen belül is az aerial jógáról, valamint a jóga jótékony hatásairól beszélgettük.
2019. augusztus 13., 15:452019. augusztus 13., 15:45
Tomsits Anikó azt mondja, a jóga pozitív irányba változtatta meg az életét, és egy idő után úgy gondolta, mindazt, amit megtanult, érdemes átadnia. „Sosem voltam sportos beállítottságú, de amikor jógázni kezdtem kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb lettem, az órák végére nem csak azt éreztem, hogy elfáradtam és jólesően átmozgattam magam, hanem feltöltődtem energiával. Évekig jógáztam, aztán lehetőségem adódott arra, hogy tanuljam is mint oktató. Elkezdtem a filozófiai részével foglalkozni és ennek megfelelően élni” – meséli Anikó. Az akkor még felsőfokú képzéseken pénzügyi tantárgyakat tanító, közgazdász végzettségű fiatal nő életében olyannyira fontos szerepet játszott a jóga, hogy ennek hatására életében gyökeres változásokat eszközölt. Mivel szeretett jógázni, de oktatni is, úgy döntött, közgazdasági ismeretek helyett inkább jógát fog tanítani. Aztán idővel még hozott egy fontos döntést, és két évvel ezelőtt Tusnádfürdőre költözött. Nyolc évvel ezelőtt ugyanis egy évet önkénteskedett Tusnádfürdőn és megszerette ott. „Ide mindig visszavágytam, és miután lehetőségem adódott, hogy itt élhetek, belevágtam. Jógát oktatok Csíkszeredában, ha választani kell én elsősorban hatha jógaoktatónak tartom magam. A hatha jóga az alap, minden már jógairányzat innen indult” – magyarázza.
Tomsits Anikó jógaoktató
Fotó: Veres Nándor
Megismerhetjük saját testünket, saját korlátainkat és ha ez megvan, akkor ki lehet próbálni akár egy dinamikusabb jógairányzatot is. Enélkül is próbálkozhatunk, csak akkor jobban kell figyelni, mert nagyobb a sérülésveszély. Érdemes a kettőt egymás mellett csinálni, egyik dinamikusabb, másik statikusabb és jól kiegészíti egymást. Fontos az, hogy mindig az épp aktuális állapotunknak megfelelő órát válasszunk” – magyarázza a jógaoktató.
Az aerial jóga a kilencvenes évek elején
különlegessége abban rejlik, hogy a hagyományos gyakorlatok változatait hammockban, azaz egy felfüggesztett nagy teherbírású, rugalmas „függőágyban” végzik.
A hagyományos gyakorlatok változatait hammockban, azaz egy felfüggesztett nagy teherbírású, rugalmas „függőágyban” végzik.
Fotó: Veres Nándor
„Hammockban jógázni nagy segítség mert nem én kell mindent csináljak, ott van a segédeszköz. Ott vannak például a jótékony hatású fejjel lefele pózok, amelyeket például a hatha jógában nehéz kivitelezni, hiszen kell hozzá erős izomzat, egyensúlyérzék, megfelelő hajlékonyság, viszont a légi jógában ez kevésbé dominál, mivel a gravitáció csökkenti a terhelést. Az első póz, amit szoktunk csinálni egy alap fordított testhelyzet. A keresztcsonton van a hammock, hátradőlök, felemelem a lábam és a hammockba beakasztva lógok lefele. Ez bárki számára megvalósítható. Ebben a pozícióban ellazulnak a hátizmok, a nyakizmok, lóg a fej, az a jó, ha a gerinc minél jobban megnyúlik. A jógánál arra törekszünk, hogy a testtartás, a gerinc állapota javuljon és erre vezethető vissza az összes jótékony hatása, mert a gerinc fizikailag is és mentálisan is az egyik legfontosabb szervünk. A sok ülés, a nem megfelelő testtartás miatt sajnos az embereknek nagyon rossz állapotban szokott lenni a gerincük, ezért fontos minél jobban megnyújtani azt” – mondja Anikó. Ezért is hangsúlyozza ki, rendszeres jógázás után a gerincfájdalom megszűnik, a gerinc regenerálódik, a hátizmok megerősödnek. Ez a mozgásforma a gyerekek körében is igen népszerű, többnyire hét éves kortól ajánlja az oktató, de különböző fesztiválokon már arra is volt példa, hogy két-három évesek is kipróbálták hammockban a fordított alapjógás pózt és nagy élvezettel lógtak fejjel lefele. Mint Anikó rámutat, a jóga gyakorlására nincs felső korhatár, aki viszont már egy kicsit gyakorlottabb az nagyon sok pörgős, forgós gyakorlatsort tud végezni az anyag körül vagy az anyagban,
Az aerial jóga mindenki számára ajánlott, amennyiben viszont valakinek komolyabb egészségügyi problémája van, azt is figyelembe kell venni és fontos az oktató utasításait követni. Például, gerincsérv esetén kimondottan hatásos, de erről tudnia kell az oktatónak.
Hammockban jógázni nagy segítség mert nem én kell mindent csináljak, ott van a segédeszköz
Fotó: Veres Nándor
Anikó fontosnak tartja a helyes testtartás és légzés elsajátítását, ezért már gyerekekkel is szívesen foglalkozik. „Gyerekjóga órán, ovi jógán tulajdonképpen eljógázunk egy mesét, és aki rendszeresen jár, látszik az eredmény, hiszen fejlődik a koncentrációs képessége. Ha a hátizomzatuk gyenge és nem tudnak egyenesen ülni, akkor fájni fog a hátuk, mindemellett pedig gyerekeknél nagyon fontos a megfelelő légéz megtanulása is.
A jógának tehát rengeteg jótékony hatása van bármely korosztály számára, az a lényeg, hogy megtalálja mindenki az igényeihez illő és az épp aktuális fizikai és mentális állapotának megfelelő jógatípust – derül ki az oktatóval való beszélgetés során.
A jógánál arra törekszünk, hogy a testtartás, a gerinc állapota javuljon és erre vezethető vissza az összes jótékony hatása
Fotó: Veres Nándor
„A jóga fizikai aspektusát figyelembe véve a végső cél az, hogy lótusz ülésben tudjunk órákon keresztül meditálni. Ehhez szükség van megfelelő tartásra, amelyet az ászanák gyakorlása során megerősödő mélyizmok jelentősen segítenek. A rendszeres gyakorlás regenerálja az ízületek állapotát, megfelelő hajlékonyságot garantálva. A fejjel lefele végzett gyakorlatoknál a vérkeringés megfordul, a fejben lévő vér ki tud cserélődni, friss vér kerül a feji területre, így az agyi funkciók is javulni tudnak, ezáltal javítja a memóriát, a koncentrációs képességet. A különböző jóga ászanák (pózok) energetikailag is kifejtik jótékony hatásukat, mert a gerinc mentén haladnak így hát, ha a gerincet átmozgatjuk az energia is megfelelően tud áramlani.
Rendszeres jógázás után a gerincfájdalom megszűnik, a gerinc regenerálódik, a hátizmok megerősödnek
Fotó: Veres Nándor
Fontos továbbá, hogy odafigyeljünk a helyes légzésre, hiszen ha a tüdő megfelelően tud működni, megfelelő oxigénellátásba részesül a test. Azzal, hogy tudom irányítani a a légzésemet már a tudatosságom is fejlődik. Gyerekeknek is szoktam mondani mélyhasi légzéskor, hogy vegyenek a hasukba levegőt, fújják fel, mint egy lufit, aztán fújják ki. A mélyhasi légzés biztosítja a legtöbb oxigént a test számára, ugyanakkor nyugtató hatása van, csökken a vérnyomás, lassul a szívritmus, megnyugszik a test. Felnőttekben is próbálom tudatosítani, ha gond van, ha stresszesek, ha kifutnának a világból, akkor mélyhasi légzéssel ezt a helyzetet tudatosan tudják módosítani. A gyakorolt légzések, amelyek az órák alapját adják, alkalmasak a belsőnk megnyugtatására” – hívja fel a figyelmet a jógaoktató.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!