Jó a lekvár is, de a ribizlibor orvosság

– meséli a közigazgatásilag Oroszhegyhez tartozó Székelyszentkirályon élő fiatalasszony. Ment is kárba az eredeti száz tőből – jegyzi meg mosolyogva – volt amit a hangyák pusztítottak el, de semmi sem szegte kedvét, ő maga szaporította fel egyenként dugványozással s így lett a két sor ribizliből később négy, majd hat s mára már 14 sor, ami összesen nyolcszáz tövet jelent.

De mi legyen a ribizliből?

Etelka a ribizliből egészséges szörpöt, finom lekvárt, mennyei kocsonyát készített, de érezte, hogy ebből a gyümölcsből többet is ki lehet hozni. Készítsen bort – tanácsolták neki –, s mivel örök életében vérszegény volt, tetszett az ötlet. Egy baj volt csak, márpedig az, hogy a fiatalasszony semmit sem tudott a borkészítésről.

– magyarázza.

Jóízűen nevet, amikor eszébe jut, volt olyan esztendő is, amikor bornak indult a korsókban lévő nedű, végül ecet lett belőle. Erősen jó, roboráló szer volt az az ecet – fűzi hozzá –, s el is fogyott, mert egy ideig reggelente éhgyomorra a családból mindenki ivott egy pálinkáspohárnyit. Aztán volt olyan esztendő, amikor egy kórházi kezelés szólt bele a bor lefejtésébe, „abban az évbe meg is érezte a bor, nem volt olyan finom”. Volt, amikor az elkészült mennyiségnek csak a fele volt fogyasztható, a többihez később cukrot adagolt, újraforrt, és végül nagyon jó bora lett.

Nincs titka a borának, hacsak a siker nem abban rejlik, ahogy ő viszonyul a gyümölcshöz, a készülő borhoz, magához a természethez, a mezőgazdasági munkához. „Mondják a szakemberek, hogy ők komoly szűrőberendezést használnak az átfejtéshez, na én ügyesen ehhez a harisnyámat szoktam használni, vagy gézt több rétegben.

Érzésből és szeretetből csinálom, s ez a fontos” – mondja. S közben kiderül, nem csak ribizlitöveket szaporította fel ilyen szép számban az elmúlt években, hanem a málnatövek is szaporodnak, sőt, akad jószág is az istállóban, s a keltetőgép is be van üzemelve. Tervei is vannak a közeljövőre, hiszen érdeklődik a turizmus, a vendéglátás iránt, de egyelőre a tanulásé a főszerep.

„Úgy érzem, megkaptam a helyemet”

„Szeretem csinálni, s részben a gyermekek miatt is csinálom. Olyan világot élünk, hogy nem kellene a régi hagyományainkat feladni, valamit át kellene adjunk nekik. Amikor az egyetemet befejeztem, gondoltam, kapok Székelyudvarhelyen egy állást, a gyermekeket napközibe adom, s reggel nyolctól délután négyig szabad vagyok. Örvendek, hogy nem így alakult. Végül is a tanulmányaimat is hasznosítom, s még egy kicsi marketing sem ártana, télen, amikor le van állva a mezőgazdaság, tanulok, azzal nem akarok leállni. Úgy érzem, megkaptam a helyemet” – mondja.

Ínycsiklandó, karakteres, szinte kéri, hogy még igyál belőle” – nevet nagyot. Büszke az általa készített borra, arra, hogy önerőből, tanulással, nyitottsággal jutott el ide.