Hirdetés
Hirdetés

Hogy ne jelentsen gondot egy gomb felvarrása

Átmásolása után kivágják a mintát •  Fotó: Gábos Albin

Átmásolása után kivágják a mintát

Fotó: Gábos Albin

Érdeklődve hajoltak a szabásminta fölé a hölgyek, miközben Máthé Anna a minta technikai tudnivalóit magyarázta. Nemrégiben jött létre Csíkszeredában az a varrókör, amelynek célja, hogy a régi kalákák mintájára legyen egy hely, ahol a lányok, nők összegyűlnek, varrni és szabásmintát készíteni tanulnak, és közben kikapcsolódnak, beszélgetnek.

Péter Beáta

2019. március 29., 16:302019. március 29., 16:30

Máthé Anna Krisztina mesteris hallgató divattervező szakon, és a diplomadolgozatát a jelenlegi divatipar átalakításáról és megreformálásáról írja. „Két alapötlet van erre, az egyik az újrahasznosítás, a zero waste, a másik pedig a slow fashion, ami arról szól, hogy helyi alapanyagokból kis műhelyekben dolgoznak emberek. Én ezzel a másodikkal szeretnék leginkább foglalkozni, és az volt az ötletem, hogy megcsinálom a kortárs népviseletet, és olyan varrókört hozok létre, ami a régi fonóknak a mintájára működik.”

Néhány szabásminta, és máris lehet nekifogni •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Néhány szabásminta, és máris lehet nekifogni

Hirdetés

Fotó: Gábos Albin

A Facebookon hirdette meg a varróklub lehetőségét, és két csoport is kialakult, egyik hétfő délután, a másik csoport tagjai kedd délután ülnek össze különböző technikákat, vagy éppen a varrás, a szabásminta-olvasás alapjait elsajátítani. Amikor mi meglátogattuk, akkor volt, aki épp a saját próbababáját készítette el, és volt, aki a női ing szabásmintáját tanulmányozta, rajzolta át, miközben Anna magyarázta, hogy mit kell nézni egy szabásmintán, melyik vonal, szín, számozás mit jelent.

Ezúttal a női ing készítését tanulták •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Ezúttal a női ing készítését tanulták

Fotó: Gábos Albin

„Az az elképzelés, hogy majd el fogunk kezdeni olyan technikákat tanulni egymástól, amelyeket nem ismerünk. Van egy lány például, aki nemezel, Turi Emese, és nagyon reménykedek benne, hogy meg fogja mutatni nekünk a nemezelést, és itt van András Franciska, aki varrógéppel hímez.

Idézet
Azt szeretném, hogy mindenki hozzon valamit ehhez a csoporthoz, és így együtt tanuljunk és együtt fejlődjünk, találjuk ki, hogy mi is a mostani kortárs népviselet.

Én varrni tanítok, mert ezt tudom, megtanítom őket varrni, szabásmintát készíteni. Jó lenne, ha mindig lenne ilyen csoport Csíkszeredában, amelynek a tagjai összejárnak délutánonként, és együtt hímeznek, varrnak.”

Saját próbababákat is készítettek •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Saját próbababákat is készítettek

Fotó: Gábos Albin

A csoportban vannak úgynevezett kezdők is, akik azért jelentkeztek, mert jó ötletnek tartottak egy ilyen foglalkozást, vagy mert ők maguk szeretnék tudni, miként tudják a ruháikat átalakítani. A hétfői és a keddi alkalom is nyitott, bármikor lehet csatlakozni a csoportokhoz.

Közösen tanulmányozzák a szabásmintákat •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Közösen tanulmányozzák a szabásmintákat

Fotó: Gábos Albin

„Van egy csomó össze-vissza tudásom ebben a témában, és gondoltam, hogy összegzem ezeket. Harmadévesként az elméleti tudásom megvan, de nem mindenben kapunk támogatást, ami a gyakorlatot illeti, ezért nagyon jó ötletnek tartom, hogy létrejött egy ilyen varróklub. És az csak hab a tortán, hogy itt van helyben” – osztotta meg velünk az egyik résztvevő, V. Kiss Magdolna.

Máthé Anna Krisztina Kolozsváron tanulta meg mindazt a varrásról, amit most átad a nőtársainak •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Máthé Anna Krisztina Kolozsváron tanulta meg mindazt a varrásról, amit most átad a nőtársainak

Fotó: Gábos Albin

Máthé Anna elmondta, nagyon szeretné, ha a fiatalok megtanulnának varrni. Főként, hogy Csíkszeredában rengeteg turkáló van, jó lenne, ha mindenki a turkált cuccait át tudná alakítani magának, vagy fel tudná újítani. Hozzátette, sajnos ma már az iskolában nem tanítanak varrást, sokan emlékezhetnek, hogy ezelőtt harminc évvel még voltak kézimunkaórák. Ma már ez sincs, és alapszinten sem tudnak varrni a fiatalok.

Mit hogyan? Lehetőségek tárháza •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Mit hogyan? Lehetőségek tárháza

Fotó: Gábos Albin

„Amióta tudok varrni, a barátnőim olyan »problémákkal« hívnak fel, hogy leszakadt a kabátjukról egy gomb, és vissza tudom-e varrni. Ez olyan szomorú, hogy tényleg ott vagyunk, hogy egy gomb felvarrása is gondot jelent már. Az a vágyam, hogy legyen a városban egy olyan hely, ahol van három varrógép, és be lehet járni varrni, egy hely, ahol tanulni lehet ilyen dolgokat. Azt is tudom, hogy sokaknak nehéz betuszkolni a programjukba, hogy saját maguknak varrjanak ruhákat, de heti egyszer három óra talán belefér. És az, hogy van egy ilyen hely, ahol együtt tudjuk csinálni, ösztönzi az embereket.

Idézet
Sokan mondták, hogy milyen jó, hogy egyben kikapcsolódhatnak, tanulhatnak, csinálnak valamit és beszélgethetnek. Ez volt a fonóknak is a lényege, hogy együtt voltak, pletykáltak, és közben kézimunkáztak.”
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Kolbászos-tojásos lecsó – videó

A lecsónál egyszerűbb és jobb magyaros étel talán nem is létezik. A napérlelte paradicsom és paprika tele van vitaminnal és tápanyaggal.

Kolbászos-tojásos lecsó – videó
Kolbászos-tojásos lecsó – videó
2025. október 01., szerda

Kolbászos-tojásos lecsó – videó

Hirdetés
2025. szeptember 30., kedd

A mesékben ott a világ – Benedek Elek öröksége és a mesék ma is érvényes üzenete

Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.

A mesékben ott a világ – Benedek Elek öröksége és a mesék ma is érvényes üzenete
2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

Hirdetés
2025. szeptember 28., vasárnap

Őszi befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Őszi befőzés
Őszi befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Őszi befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
Hirdetés