Hirdetés
Hirdetés

Friss karakter, megszokott minőség: az új Škoda Octavia

Úgy különül el a többi Škodától, hogy teljesen beleillik a márkaarculatba •  Fotó: Pinti Attila

Úgy különül el a többi Škodától, hogy teljesen beleillik a márkaarculatba

Fotó: Pinti Attila

Egyetlen kisebb, a fényszórókat érintő változtatásnak tűnik a közelmúltban jelentős „karakterfrissítésen” átesett Octavia ráncfelvarrása, holott ennél jóval többről van szó. Szinte minden részletében „finomodott” a csehek kínálatának egyik legnépszerűbb típusa.

Pinti Attila

2017. július 03., 13:362017. július 03., 13:36

Az első lámpatesteket hosszú éveken át csupán apróbb simításokkal igazították a mindig aktuális egységes márkaarculathoz, egészen idénig: ezúttal a fényszórók – szó szerint – formabontók lettek: a négyszögformát ketté, egy nagyobb és egy kisebb részre osztották.

Húsz év, ötmillió eladott Octavia

A lámpákhoz képest szinte észrevehetetlen újítás még a nyomokban átdolgozott elülső és hátsó lökhárító, a hűtőrostély, illetve csökkent a ködlámpák mérete is, valamint a hátsó fényszórókat is „retusálták”. Nem volt szükség teljes gyártósor-robotok átprogramozását követelő módosításokra, az egyszerű, de precíz „korrigálásokkal” továbbra is korszerűséget és átgondoltságot hirdet az Octavia, amelyből két évtizeddel ezelőtti megjelenése óta világszerte több mint ötmilliót értékesítettek.

Hirdetés

A típus első generációjához képest egyébként a tengelytáv 17,5 centiméterrel, a test pedig egy milliméter híján tizenhat centiméterrel lett hosszabb. A méretnövekedés üdvözítő hatással volt a hátsó lábtérre: ebben a kategóriában páratlan kényelmet nyújt. Az első ülések rendhagyó kényelme hosszú távon is kellemes autózást biztosít – igaz, ehhez szükség van a príma motorra is, de arról később.

Mindent a csomagokért

Az Octavia egyfajta „védjegyévé” vált óriás-csomagtartó szerepe sem csorbult, sőt: az alaphelyzetben 590 literes tér az osztottan dönthető hátsó ülések vízszintesbe ültetésével 1580 literig növelhető. Természetesen nem csak egy jókora üreget kapunk, a kisebb csomagoknak rögzítőhálók, bevásárlás utánra szatyorakasztó kampók, valamint elektromos csatlakozó is található az ötödik ajtó alatt.

Összetéveszthetetlen ergonómiabajnok beltér •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Összetéveszthetetlen ergonómiabajnok beltér

Fotó: Pinti Attila

Az utastér sem szűkölködik tárolórekeszekben. Aki a kisebb holmikat a könyöklő alá nem tudja betuszkolni, esetleg hidegen szeretné tartani az üdítőt, annak ott a klimatizált kesztyűtartó. Ha célba érkezéskor csapadékos időjárás fogadna, elég benyúlni az anyósülés alá, és elővenni a Škoda-esernyőt. A beltérben egyébként a középkonzolt némileg átdolgozták, hogy elférjen az új, 9,2 hüvelykes Columbus multimédia-rendszer érintőképernyője és a körülötte lévő több kezelőgomb.

Csak turbófeltöltővel

Azt, hogy mennyit fejlődött két évtized alatt a Škoda – és úgy általában az autóipar –, az is jól szemlélteti, hogy míg az első generációnál a sornégyes, 1,4 literes, hengerenként kétszelepes szívó benzinmotor jelentette az alapot mindössze hatvan lóerővel, addig ma az 1,2-es, 86 lóerős TSI a kezdőmotor, sőt az Octavia akár a háromhengeres, egyliteres turbótöltéses benzinessel is elérhető – ez méretét meghazudtolva 115 lóerő és 200 newtonméter forgatónyomaték leadására képes. A TSI-palettának még két tagja van, az 1,4-es 110 és 150, míg az 1,8-as 180 lóerős változatban kapható. Gázolajas fronton az 1,6-os és kétliteres közös nyomócsöves dízelmotor áll rendelkezésre, előbbi 115, utóbbi 150 lovas.

A kizárólag turbósokból álló kínálat valószínűleg legészszerűbb tagja •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A kizárólag turbósokból álló kínálat valószínűleg legészszerűbb tagja

Fotó: Pinti Attila

A tesztautóban a TSI-kínálat egyik legjobbjának tartott, 1395 köbcentiméteres, százötven lóerős benzinmotor dolgozott. Az 1,25 tonnás önsúlyhoz valószínűleg ez a legoptimálisabb erőforrás: erős, nyomatékos, csendes, kiszámítható és kedvező fogyasztású. Remekül passzol a klasszikus formavilág sugallta minőséghez. A nyomatékváltó karjához – sebességváltó – nem nagyon van amit hozzáfűzni: mivel az anyacég alkatrésze, nemes egyszerűséggel hibátlan, mintha a helyére betonozták volna, úgy áll a fokozatokban, a határolás elsőrangú, az egyes sebességeket senki sem fogja eltéveszteni. Természetesen dupla kuplungos automata is kérhető az autóhoz.

Kiemelkedő minden ponton

A menetteljesítmények mellett az útfekvés is elsőrangú, pedig az autó tizenhat hüvelykes könnyűfém-felnijein „hétköznapi” méretű abroncsok feszülnek. Az Octavia szélérzékenysége elhanyagolható, a felfüggesztést pedig „finoman hangolták”: nem kemény, így a keresztbordákat jól kisimítja, de terhelésváltásnál még sincs zavaró karosszériadőlés. Tény: nem az aszfaltszaggató, sportos közlekedésre készült – annak ott az RS-kivitel, termetes gumikkal és úttesthez ragasztó felfüggesztéssel.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Style változat többek között négy irányba állítható, bőrbevonatú multifunkciós kormánykereket, kétzónás klímaberendezést, 16 hüvelykes könnyűfém felniket, tempomatot, Bluetooth telefonkihangosítót, hátsó parkolóradart, hét légzsákot, négy elektromos ablakemelőt, fűtött külső visszapillantó tükröket, esőszenzort, ködlámpát, hővédő üvegeket, Start/Stop, illetve fékerő-visszanyerő rendszert,  és nyolc hangszórót tartalmaz. A fekete és bézs belső gyönyörű, az amúgy is tágas teret tovább „növeli” a világos szín. A csíkszeredai Škoda márkaképviselet tesztautójához ezeken felül holttérfigyelőt, a sofőr fáradtságát figyelő rendszert, adaptív ledes első fényszórókat, kulcs nélküli ajtónyitást, motorindítást és -leállítást biztosító rendszert rendeltek extra opciókként – mintegy szemléltetve, hogy az elérhető plusz kényelmi, szórakoztató és biztonsági kiegészítők száma szinte végtelen.

Az Octaviának nincs szüksége arra, hogy különböző „jobban sikerült” részletekre hegyezze ki a típus reklámozását, mert az autó összességében, minden porcikájában kiemelkedő.

A tesztautót a csíkszeredai Eco Car – Škoda márkaképviselet bocsátotta rendelkezésünkre (www.ecocar.ro).

Gyári adatok1.4 TSI (1395 cm³)
Teljesítmény110 kW / 150 LE (5 000–6 000 motorfordulat/percnél)
Forgatónyomaték250 Nm (1 500–3 500 motorfordulat/percnél)
Gyorsulás (0–100 km/óra)8,1 mp
Végsebesség219 km/óra
Fogyasztás (város / városon kívül / vegyes)6,7 / 4,3 / 5,2 liter
Szén-dioxid-kibocsátás121 g/km
Sebességváltóhatfokozatú kézi
Hosszúság / szélesség / magasság4670 / 1814 / 1461 mm
Tengelytáv2686 mm
Csomagtér590–1580 liter
Üzemanyagtartály50 liter
Fordulókör-átmérő10,6 méter
Saját tömeg / megengedett össztömeg1255 / 1805 kg
Abroncsméret205/55 R16
Listaár (euró, áfával)14 813 (Active 1.2 TSI)
16 965 (Ambition 1.0 TSI)
19 699 (Style 1.4 TSI)
21 872 (Smart 2.0 TDI)
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés