Szép és helyes testtartást, kecsességet is ad a balett
Fotó: Veres Nándor
A balettcipő kötelező, de sem balerina alkatra, sem kis halvány rózsaszín tüllszoknyás balettruhára nincs szükség. Pedig balett, mégpedig felnőtteknek. A csíkszeredai Tóth Larisa Táncstúdió idéntől elindította a fitnesz balett szakot felnőttek számára, mi pedig megnéztük, miről is szól.
2019. október 31., 16:352019. október 31., 16:35
„A fitnesz balett egy olyan hasznos, szórakoztató és egészséges mozgásforma, amely hatékonyan formálja az alakot a balettből inspirált gyakorlatokkal, valamint megfelelően nyújtja a fáradt, letapadt izmokat. Nem a zsírégetés az elsődleges cél, de nyilván a gyakorlatok ebben is segítenek. Azt tudni kell, hogy a balett javítja a testtartást, növeli a hatékonyságot, segít fejleszteni, szépíteni a mozgást, nem csak gyerekek, hanem felnőttek esetében is” – magyarázza Gábor-Tóth Larisa balettművész.
Larisa több éve oktat balettet Csíkszeredában, elsősorban gyerekekkel foglalkozik, de néhány évvel ezelőtt felnőttek számára is indított órákat. Érdekes egyébként, ahogy a felnőttek rátaláltak, hiszen esze ágában sem volt a felnőttoktatás. Tulajdonképpen ők keresték meg, egy hastáncos csoportnak kellett balettórát tartania, és így indultak el a dzsesszbalett órák. De valahogy az nem volt az igazi – jegyzi meg.
„A dzsesszbalettben a koreográfia tanulásához kell a rendszeresség, felnőtteknél ez nehezebb megy. Egy ideje keresem, hogy mi is lenne jó, így bukkantam a fitnesz balettre.
Kellemes a zene, oldott a hangulat, a harminc pluszos korosztály nagyon kedveli ezeket az órákat. Heti két alkalommal a fitnesz balett segítségével kicsit ki lehet zökkenni a hétköznapok egyformaságából. Az órákhoz nem szükséges a balerina alkat és előképzettség, teljesen kezdők is nyugodtan kipróbálhatják. Fontos a balettcipő és a kényelmes öltözet. Rengeteg olyan felnőttel találkoztam, akinek a gyermekkori álma volt a balett, most már ki tudja próbálni” – meséli lelkesen Larisa.
Gábor-Tóth Larisa tizenkét éve foglalkozik gyerekek balettoktatásával. Idéntől pedig bébibalett néven már a négyéves korosztályt is szívesen látja, bár ő maga is elismeri, hogy igazából egy gyermeket hat éves kortól érdemes balettórára járatni. „Ennek ellenére már a négyéves esetében is van pozitív hozadéka az órának, hiszen megbarátkozik a zenével, megszokja a baletterem hangulatát, meglepően gyorsan magukba szívják ezek a kicsik az információt. Az mindenképpen fontos, hogy jó szívvel jöjjenek, ne sírva, hiszen nem az édesanyának, hanem a gyermeknek kell szeretnie a balettet” – fűzi hozzá.
Gábor-Tóth Larisa
Fotó: Veres Nándor
És hogy mit adhat egy gyermeknek a balett? Javítja a testtartást, fejleszti a hajlékonyságot, megismerteti a klasszikus zenét, kitartásra tanít. Nem egyéni sport a balett, fontos a csapatmunka – emeli ki az oktató. Ezért a gyermekekben nagyon hamar tudatosítani kell, hogy ha valaki hiányzik, akkor a társának okoz problémát, ezért komolyan kell venni. „Idővel megszokják a színpadot, a színpadi mozgást, hiszen fellépéseink vannak, fegyelmet tanulnak, értékelik azt, amit látnak a színpadon, mert tudják, milyen kemény munka van mögötte. Olyan dolgok, amelyek felnőtt korában is csak hasznára válik az embernek”.
Larisa öt éves korában Csíkszeredában a népiskolánál kezdett balettezni, hátha ez segít a gerincferdülésén. Mivel nagyon megszerette és igen tehetségesnek bizonyult, tízévesen Kolozsvárra, a balettintézetbe került, ott érettségizett, majd a Pécsi Balettel írt alá egy hároméves szerződést. Tánckari tag volt, viszont lehetőséget kapott szólókat is táncolni – jegyzi meg. Aztán egy szerencsétlen baleset véget vetett az álomnak. Elejtették a próbán, a gerincét egy asztal szélébe ütötte, megsérült a csigolyája. Fájdalom, lemondás következett. S bár az orvosok eltiltották a balettől, nem hagyta rögtön abba. Pécsről Brassóba igazolt, ahol még három évig vezető szólista volt. Karriere csúcsán végül sérülése miatt kénytelen volt elbúcsúzni az aktív balettől.
Az órákhoz nem szükséges a balerina alkat és előképzettség, teljesen kezdők is nyugodtan kipróbálhatják
Fotó: Veres Nándor
„Nagyon nehéz volt ebbe beletörődni. Most talán örülök. Ismerem magam, tudom, hogy a családalapítás nehezen ment volna, ha a nagy színpadokon vagyok. Szépen alakult az életem, nem bánok semmit. Sosem álmodtam egy táncstúdióról, és mégis lett, évről évre nő azok száma, akik csatlakoznak hozzánk” – mondja, és valóban, hangjában nyoma sincs a csalódásnak. Büszkén mesél azokról a gyerekekről is, akiket ő fedezett fel, és ma már hazai vagy magyarországi balettintézetekben tanulnak. Kicsi lánya is próbálgatja szárnyait baletteremben. „Szépen kialakult az életem. Itt van a táncstúdió, a családom. Kerek minden” – búcsúzik mosolyogva.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
szóljon hozzá!